Ahogy sok más betegség esetén, a gyermekkori fogszuvasodás és lyukas fogak elleni küzdelemben is a legjobban bevált módszer a megelőzés. Vagyis, hogy meggyőződjünk, a gyerkőcök megfelelő ideig és megfelelő módszerrel mosnak fogat.  

Alapszabályok:
  • Napi kétszer 2 perces fogmosás ajánlott.
  • Maradandó fogak esetében napi legalább egyszeri, fogmosás előtti fogselymezés ajánlott.
  • 6 havonta ajánlott fogorvossal való konzultáció állapotellenőrzés céljából.
  • A gyermekek általában 6 éves korig segítségre, de legalábbis ellenőrzésre szorulnak fogmosás közben.
Mikortól?

Érdekes, hogy külföldi ajánlások szerint már csecsemőkorban érdemes elkezdeni a szájápolást, akkor is, ha még nem bújtak ki az első fogacskák. Hogyan? Gyengéden töröljük át étkezések után a baba fogínyét egy tiszta textilpelenkával vagy finom anyaggal. Miután megjelennek az első fogak, szintén napi kétszer enyhén dörzsöljük át őket egy borsónyi mennyiségű, gyermekünk korosztályának megfelelő fogkrémmel.

A problémákra utaló árulkodó jelek:
  • sötét vagy fehér folt a fog felszínén,
  • érzékenység hideg vagy meleg ételre,
  • fájdalom,
  • duzzanat,
  • ételek elutasítása,
  • lehangoltság.

Az édes ízre vágyóknak cukor, csoki és fagyi helyett:

A felsorolt édességek károsítják a fogakat, helyettük javasolt inkább alacsony glikémiás indexű gyümölcsök (áfonya, eper, szeder) fogyasztása, esetleg diákcsemege magvakkal, joghurt, fagyasztott banánkarikák, sajtrudacskák, hozzáadott cukrot nem tartalmazó kekszek, vagy zöldségek (pl. répa) mártogatóssal.

Apró tippek, hogy motiváljuk a kicsiket a fogmosásra:
  • Engedjük, hogy a gyermek válassza ki a fogkeféjét és a fogkrémét.
  • Legyen egy fogmosós zenénk.
  • Használjunk homokórát vagy stoppert a fogmosáshoz, hogy biztosan meglegyen a 2 perc.
  • Kitalálhatunk egyfajta jutalmazást (ne nasi legyen a jutalom J) a helyes fogmosásért.
  • Legyen a fogmosás közös, családi program.
  • Keressünk mesét vagy mondókát, amiben a főszereplő is fogat mos.
  • A fogorvosi ellenőrzéseket kössük össze családi programmal.
  • Vigyük magunkkal a gyermekünk kedvenc plüssét, és játékból mossuk meg az ő fogait is.
  • Jól jöhet egy kedves üzenet a fogtündértől.
  • Nem utolsósorban a szülői példamutatás is rendkívül fontos.

 

Hivatkozások

Archibald, J. (2020). Healthline. Forrás: What to Do If Your Child Has a Cavity — and How to Prevent More: https://www.healthline.com/health/childrens-health/cavities-in-kids

Colgate. (2023). colgate. Forrás: How to Help a Child Who Won’t Brush Their Teeth: https://www.colgate.com/en-us/oral-health/kids-oral-care/how-to-help-a-child-not-brushing-teeth#

 

Fotó1: Mikhail Nilov: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ferfi-emberek-itthon-otthon-8307414/

Fotó2: MART PRODUCTION: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-visszaverodes-itthon-otthon-7491210/

Fotó3: Ron Lach : https://www.pexels.com/hu-hu/foto/elelmiszer-etel-egeszseges-kezek-8671145/

Meghitt, békés karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!