Hogyan mutatná be magát néhány mondatban azoknak, akik most találkoznak először a nevével?
Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem, a diploma megszerzését követően, 2021-ben kezdtem el rezidensként dolgozni az Ortopédiai Klinikán. Az ortopédián belül a fő érdeklődési területem a kézsebészet. A betegellátás mellett a kutatás és az oktatás is a munkám része. Nagyon fontosnak tartom, hogy a modern, megbízható kutatási eredmények szerint a lehető legjobb ellátást nyújtsuk a betegeinknek, ahogyan azt is, hogy a jövőbeli orvos kollégáknak a legtöbb tudást átadhassuk a szakterületünkről. 
Miért éppen az ortopédia, és ezen belül miért a kézsebészet áll Önhöz a legközelebb?
Az ortopédia egy rendkívül színes tudományág, nagyon sokféle betegséggel találkozhatunk. Ami kezdettől fogva megfogott benne, hogy a hatékony kezeléseknek hála sok betegnek tudunk segíteni, látjuk a munkánk eredményét, és jelentősen tudunk javítani a betegek életminőségén. Ma már az ortopédián belüli szakirányok is lassan önálló szakmává növik ki magukat, egyre specializálódik a tudásunk. A kézsebészet is egy külön világ az ortopédián belül, speciális, finom műszerekkel dolgozunk, nagy hangsúlyt fektetünk a precizitásra, hogy a legjobb eredményeket érjük el. A kézhasználat során jelentkező panaszok jelentősen tudják korlátozni a páciensek mindennapi életét, mindig örömmel tölt el, amikor tudunk segíteni ezeknek a problémáknak a megoldásában.
Harvard, ösztöndíj, PhD
Hogyan jutott el a Harvardra – mi volt az az út, ami idáig vezetett?
A Semmelweis Egyetem és a Harvard Egyetem között 2024-ben indult el a Muszkuloszkeletális Kutatói Program. Természetesen nagy érdeklődés övezte ezt a rendkívüli lehetőséget, nagy megtiszteltetés volt, hogy a jelentkezők közül végül engem választottak ki, hogy elsőként részt vehessek a programban. A sikeres pályázatomhoz úgy gondolom, hogy mind a korábbi kutatási tevékenységem, mind a nyelvtudásom és a motivációm hozzájárult.
Mivel foglalkozott pontosan a Harvardon töltött idő alatt – milyen témán dolgozott, milyen kutatásban vett részt?
A kutatási témám a könyöktáji törések műtéti ellátást követő sebgyógyulási zavarokra, illetve a funkcionális eredményekre fókuszált. Ezzel kapcsolatban több retrospektív klinikai tanulmányt végeztem. Az elmúlt 10 évben ellátott betegek adataiból készítettünk egy átfogó adatbázist, ezt elemezve keressük azokat a rizikófaktorokat, amik hozzájárulhatnak a műtét utáni szövődmények kialakulásához. Ebben a témában a klinikai kutatással párhuzamosan egy irodalomkutatást is végzünk. A rizikófaktorok ismeretében könnyebben azonosíthatjuk majd azokat a betegeket, akiknél kialakulhatnak szövődmények, így szoros utánkövetéssel, az egyénnek leginkább megfelelő ellátási módszerekkel segíthetünk, hogy ezek a szövődmények lehetőleg ne alakuljanak ki, vagy pedig hamar felfedezésre kerüljenek, és végül jó funkcionális eredményeket érjünk el a műtétet követően.
Milyen volt a mindennapi szakmai élete kint? Hogyan nézett ki egy „átlagos nap” a Harvardon?
A Harvard Egyetem oktató kórházában, a Massachusetts General Hospital Kéz és Felső Végtagi Részlegének kutatócsoportjában dolgoztam. A kutatócsoportban 10-15 PhD hallgató és orvostanhallgató dolgozott különböző témákon. A reggelek korán indultak, 6:15-kor vagy 6:30-kor kezdődtek az első meetingek. A kutatócsoportnak heti egyszer volt megbeszélése, amikor átbeszéltük az aktuális kérdéseket, beszámoltunk a projektek haladásáról. A többi napokon a reggeli referálóval indultak a reggelek, egy-egy alkalommal meghívott előadók tartottak előadást a szakterületükről, illetve minden héten egyszer megrendezésre került az indikációs konferencia is, ahol kézsebészeten dolgozó rezidensek mutatták be az éppen aktuális nehezebb eseteket, és ezeket a szakorvosok véleményezték. Napközben egy közös, nagy irodában dolgoztunk, melynek nagy előnye volt, hogy mindig közel voltak a munkatársak, ha segítségre volt szükségünk egy-egy dologban. A munkánk legnagyobb részét az adatbázis építés, adatelemzés és irodalomkutatás tette ki, amit az irodai számítógépeken végeztünk. Legtöbbször együtt ebédeltünk, jó időben a kórház előtti udvaron, így lassanként egyre jobban megismertük egymást. A munka legtöbbször este 6 – 7-ig tartott, de rugalmas időbeosztás mellett dolgoztunk, a lényeg az volt, hogy a vállalt feladatok mindig időben elkészüljenek.
Mi volt a doktori (PhD) dolgozatának fő kérdése vagy üzenete, amit most már lezárt, megvédett munkaként hozhat haza?
Doktori kutatásom a kézsebészeti radiológiai diagnosztikus eszközök, elsősorban a csukló MRI és a fizikális vizsgálat diagnosztikus pontosságára fókuszált. Kutatásunk azt találta, hogy a várttal ellentétben, 3T térerősségű MRI nem jelent minden esetben pontosabb diagnózist a 1.5T térerősségű MRI-hez képest a csukló szalagsérüléseinél, így a legtöbb esetben a 1.5T térerősségű készülék elegendő lehet egy kellően pontos diagnózishoz. Emellett a két pont diszkrimináció szerepét vizsgálatuk a carpalis alagút szindróma diagnosztikájában. Az eredményeink alapján a 10 mm-nél nagyobb két pont diszkriminációs érték súlyos carpalis alagút szindrómára utalhat, ennek az egyszerű vizsgálatnak az elvégzése segítheti a betgeség súlyosságának értékelését a fizikális vizsgálat során.
Szakmai tapasztalatok, különbségek
Volt-e olyan szemléletbeli vagy szakmai „aha-élménye”, ami különösen meghatározó volt a kinti időszak alatt?
A magas szintű szakmai színvonal fenntartása mellett nagyon fontos a hatékonyság mind a betegellátás, mind a kutatás területén. Meghatározó élmény volt azt látni, hogy jól szervezett csapatok milyen jól tudnak együtt dolgozni, milyen nagy mértékben tudják egymás munkáját segíteni a kollégák. A napi időbeosztás strukturáltsága, az előre pontosan meghatározott feladatok, gördülékenyen működő betegutak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a betegellátásban résztvevőkre csak minimális mennyiségű szervezési feladat hárul. A hetente mindig ugyanabban az időpontban tartott megbeszélések szintén segítettek abban, hogy a rendszeres találkozásnak köszönhetően jó szakmai viszony alakuljon ki a vezetőkkel, feltehessük a kérdéseinket, megbeszélhessük az éppen aktuális problémákat. Úgy gondolom, hogy sok olyan jó példát láttam a munkaszervezés területén, amire itthon is érdemes építenünk.
Kézsebész-jelöltként milyen speciális tudást, technikát, gondolkodásmódot tudott ott elsajátítani?
Kintlétem alatt elsősorban klinikai kutatásokkal foglalkoztam, szorosan együttműködve a betegellátást végző kézsebész szakorvosokkal. Nagyon sok hasznos tudást szereztem a klinikai vizsgálatok tervezéséről, felépítéséről, adatbázis építésről és adatelemzésről, melyek mind elengedhetetlenek valóban szilárd alapokon nyugvó klinikai kutatási projektek tervezéséhez. Sokat tanultam mentoraimtól, figyelve szakmai megközelítésüket egy-egy esethez, a tudományos tapasztalatuk alkalmazását a mindennapos betegellátás területén. A kézsebészetben is egyre hangsúlyosabb a különböző társszakmák együttműködése, legyen szó akár a plasztikai sebészetről, akár a fizioterápiáról. A közösen meghozott döntések, a különböző nézőpontok figyelembe vétele a terápiás terv kialakítása során sokat jelent a jó műtéti eredmények elérésében.
Mit hoz haza mindebből?
Melyek azok a konkrét dolgok – legyen az módszertan, kutatási szemlélet, betegkommunikáció vagy csapatmunka –, amelyeket már most igyekszik beépíteni a mindennapi munkájába itthon?
A tiszta, világos kommunikációra nagy hangsúlyt fektettek a kutatócsoportban. Mindenkinek egyértelműen ki voltak jelölve a feladatai, ez megkönnyítette a csapaton belüli együttműködést és gördülékenyebbé tette a munkavégzést. Ez egy olyan példa, ami viszonylag kis erőfeszítéssel megvalósítható, beépíthető a mindennapokba, és jelentős pozitív hatása van a munkánkra, ezt a szemléletet igyekszem szem előtt tartani a mindennapi munkám során.
Lát-e olyan területet a hazai ortopédia/traumatológia vagy kézsebészet világában, ahol különösen hasznos lehetnek a Harvardon szerzett tapasztalatai?
Bízom benne, hogy a klinikai kutatás területén szerzett tapasztalataim hasznosnak bizonyulnak majd a hazai szakmai környezetben is. A betegellátás mellett sokszor kevesebb időnk jut kutatómunkát végezni, ugyanakkor a munkánk során rengeteg olyan adat keletkezik, amiket a későbbiekben – természetesen anonimizált módon – fel tudnánk használni a kutatásokban. Célom, hogy kollégáimmal olyan rendszereket tudjunk létrehozni, amivel megkönnyítjük ezt az indirekt adatgyűjtést, hogy a felmerülő klinikai kérdésekre minél nagyobb adatbázis felhasználásával tudjunk választ keresni.
Személyes oldal, motiváció, jövő
Mi adott erőt ahhoz, hogy végigvigye a PhD-t és a külföldi ösztöndíjat, miközben itthon is rezidensként helyt kell állnia?
Úgy gondolom, hogy ezek a feladatok más megközelítésből, de mind segítenek abban, hogy jobb szakemberekké váljunk. A rezidens képzés alatt elsősorban a klinikai munkára, a betegellátásra fókuszálunk. Ennek az alapjai remekül le vannak fektetve a tankönyvekben, de ahhoz, hogy a betegeinket a legmodernebb, bizonyítottan hatékony eljárásokkal kezelhessük, elengedhetetlen a szakirodalom követése és annak értő olvasása. A doktori tanulmányok ebben nyújtottak segítséget, és a harvardi ösztöndíjjal együtt hozzájárultak ahhoz, hogy a későbbiekben jól tervezett kutatási projekteket hozhassak majd én is létre.
Mik a szakmai céljai a következő 5–10 évre – hogyan látja a saját útját a kézsebészetben?
A legközelebbi célom az ortopéd-traumatológus, majd a kézsebész szakvizsga megszerzése, és természetesen az, hogy mélyítsem a szakmai és technikai tudásomat. A kézsebészeten egy nagyon dinamikusan fejlődő tudományág, számos része érdekel, szeretnék fejlődni az arthroscopos beavatkozások, a kisízületi protetika és a tumor ellátás területén is.
Mit üzenne azoknak a fiatal orvosoknak vagy orvostanhallgatóknak, akik külföldi ösztöndíjban, kutatásban gondolkodnak, de még bizonytalanok?
Mindenkit csak bátorítani tudok arra, hogy menjenek világot látni. Amellett, hogy szakmai szempontból óriási lehetőséget jelent egy-egy ilyen út, emberileg is rendkívül sokat ad. Bennem mindig erős volt a vágy, hogy minél több helyre eljussak, minél több dolgot lássak, ezért a képzésem elejétől kerestem erre az alkalmat. Orvostanhallgatóként Erasmus ösztöndíjjal Párizsban tanulhattam egy évet, a doktori tanulmányaim alatt Hong Kongban 3 hónapot, Bostonban szintén egy évet tölthettem. Felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent kaptam ezektől az utaktól, kollégákat, barátokat, újfajta szakmai szemléletet, magabiztosságot. Mindenkinek más az egyéni útja, de meggyőződésem, hogy ezek a lehetőségek csak hozzánk tesznek, megéri belevágni!