Az egyes temperamentumok jellemző sajátosságainak meghatározásánál tehát az érzelmi reaktivitás (például depressziós, labilis, ingerlékeny, boldog), kognitív (peszszimista vagy optimista), pszichomotoros (kevés vagy sok energia) és cirkadián (legjellemzőbben az alvás) jellemzők mellett hangsúlyt fektettek az evolúciós szempontból adaptív vonásokra is. 

A depresszív temperamentumú ember szabálykövető, a napi rutinhoz ragaszkodik, félénk és visszahúzódó, emiatt érzékenyek a kritikára, hajlamosak az önvádlásra. Szívesebben dolgozik beosztottként, mint főnökként.
Ugyanakkor önfeláldozó, és érzékeny az emberi szenvedésre. Evolúciós szempontból nőknél a házastársi kötődés, férfiaknál pedig a munkaorientáció emelhető ki pozitív jellemzőként. 

A ciklotim temperamentumú ember romantikus, kreatív művészlélek. Jó az érzékelése, intenzívek az érzelmeik, de labilisak. Önértékelése, szocializációja, energiája nem stabil, egyszerre tehetséges és dilettáns. Mindennapjaikat meghatározzák a gyors hangulatváltozások (szomorkás hangulatból impulzívba csapnak át). Ez az egy temperamentum, amely fiatal korban a legjellemzőbb, és az életkor előrehaladtával előfordulása csökken.

A hipertím temperamentumra jellemző a legtöbb pozitív vonás: társaságszerető, tréfakedvelő és optimista. Magabiztos, kevés az alvásigénye. Szívesen dolgoznak főnökként, mert céltudatosak. Gyakran merészek, kockázat vállalók. Könnyen és jól adaptálódnak a munkahelyi stresszorokhoz, beleértve az ember-ember közötti stresszhelyzeteket is, hiszen a kiválóság vezérli őket.
Hajlamosak azonban tolakodóvá válni.

Az ingerlékeny temperamentumról akkor beszélünk, amikor a depresszív és a hipertím vonások egy időben jelentkeznek. Az ilyen ember szkeptikus és kritikus. Gyakran panaszkodik és elégedetlen, hajlamos a dühre és az erőszakra, szexuálisan féltékeny. Belső feszültségét jó irányban is levezetheti, ilyenkor energikus, problémamegoldó. Az igazságtalanságokra érzékeny, ellene fellép. A helyes megoldásokat könnyen meglátja.

A szorongó temperamentumú egyének gyakran félnek a szerencsétlenségektől. Sokszor alaptalanul aggódnak olyan dolgokon, aminek a megoldására személy szerint nincsen behatásuk, lehetőségük. Mindennapjaikat meghatározza a relaxációra való képtelenség és a fokozott éberség. A szorongó temperamentum evolúciós szinten az utódok fennmaradását szolgálja, a szorongó temperamentumú egyének általában gondos szülők.