A három hónapon át tartó életmódváltó programot kifejezetten alapbetegséggel élő páciensek számára dolgozták ki. A folyamat során a Semmelweis Egyetem szakembergárdája: kardiológus-sportorvos szakorvos, gyógytornász, dietetikus és pszichológus támogatta a résztvevőket. A pilot program tíz indulója közül végül nyolcan fejezték be a programot, felüknél jelentős testzsírszázalék-csökkenést és izomtömeg növekedést mértek.

“A Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének családbarát rendelésén egyértelműen megmutatkozott, hogy az életmódváltásban gondolkodó kollégáinknak szakmai támogatásra lenne szükségük: ezért dolgoztuk ki a Medical Fitness elnevezésű, teljes egészében orvosi alapokon és bizonyítékokon nyugvó életmódváltó programot”– mondta el dr. Varga Péter a Családbarát Egyetem Program orvosszakmai vezetője.

Kifejezetten alapbetegséggel élő – például elhízással, magas vérnyomással, érelmeszesedéssel, cukorbetegséggel érintett – pácienseket kerestek az októberi induláshoz. Dr. Varga Péter kiemelte ugyanakkor, hogy kizárólag az orvosi vizsgálatok alapján stabil állapotúnak ítélt munkatársak kezdhettek hozzá a mozgásprogramhoz.

Dr. Komka Zsolt, a Kardiológiai Tanszék tanársegédje, az életmódváltó program kardiológus-sportorvos szakmai vezetője kifejtette: a betegséggel küzdő pácienseknek különösen körültekintően kell eljárniuk egy esetleges életmódváltás során, hiszen súlyos mozgásszervi, illetve szív-érrendszerri problémákat okozhat a rosszul megválasztott és folyamatos orvosi kontroll nélkül végzett diéta, mozgásforma.

A Medical Fitness program szakorvosi vizsgálatokkal, egészségügyi állapotfelméréssel (étkezési napló, InBody testösszetétel analízis, kardiovaszkuláris tesztek), és az egyéni életmódváltó célok meghatározásával indult. A folyamat során a Semmelweis Egyetem szakembergárdája: kardiológus-sportorvos szakorvos, gyógytornász, dietetikus és pszichológus támogatta a résztvevőket. A pilot tíz résztvevővel indult, közülük ketten morzsolódtak le a program során.

Slingár Réka gyógytornász elmondta, heti háromszori (online és személyes), intervallum tréningeket és nyújtó foglalkozásokat tartalmazó edzésprogramot állított össze a résztvevőknek. A programot lelkiismeretesen követő résztvevőknél pedig mindez hatékonynak bizonyult, nyolcból négy embernél tapasztaltak jelentős testzsírszázalék-csökkenést, illetve izomtömeg növekedést.

A Medical Fitness pszichológusa, Mencigár-Peszeki Nikolett leszögezte, a programban nem lehetett reális cél a mély pszichológiai munka, ugyanakkor a mentális állapot feltérképezése elengedhetetlen a sikeres életmódváltáshoz. A résztvevőkkel első alkalommal egy nyolc pszichológiai tesztből álló kérdőív csomagot töltettek ki, majd a személyes találkozók alkalmával dolgoztak az kihívásokon, nehézségeken – részletezte a szakember.

Az egyénre szabott táplálkozásban Sáfrány-Tompa Hanna dietetikus volt a munkatársak segítségére. Mint elmondta, az indulásnál kielemzett háromnapos táplálkozási napló mellett egyénre szabott dietetikai tanácsadással kezdtek, illetve egy alap antropometriai felméréssel, testösszetétel meghatározással. Ezután mindannyian kaptak egy többoldalas egyedi tervet, ami recepteket, tápanyag-meghatározást, ajánlott/kerülendő élelmiszercsoportokat is tartalmazott. A három hónap során a dietetikus szívesen segített abban is, hogy a résztvevők egy-egy kedvenc ételét egészségesebb összetevőkkel alakítsa át.

A pilot program lezárása után jelenleg a várólistára helyezett kollégák közül válogatnak, orvosi vizsgálatok, előszűrések zajlanak. A következő Medical Fitness program, vélhetően nagyobb létszámú csapattal, tél végén, tavasz elején indulhat el.

Kiemelt kép: Freepik.com