A Semmelweis Egyetem elkötelezett abban az irányban, hogy kollégái számára – szakmai elismerésük és karrierjük támogatása mellett – olyan munkakörülményeket biztosítson, mely elősegíti a családalapítás és gyermeknevelés munkavállalással történő összeegyeztetését. Ennek egyik lehetősége a kisgyermekek felügyeletében való segítségnyújtás.
Mivel a 2021. november végi, Családbarát Egyetem programmal kapcsolatos felmérésünkön a válaszadók 17,5 százaléka jelezte, hogy szívesen igénybe venne az egyetem által biztosított bölcsődei férőhelyet, ezért együttműködési megállapodást kötünk a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődékkel.
Az együttműködés keretében már évente 30 férőhelyet biztosítanak a 8. kerületi tagintézményekben a munkavállalók és hallgatók kisgyermekei számára.
Jelentkezési vagy érdeklődési szándékukat jelezzék csaladbarat@semmelweis-univ.hu email címen Berényi Nóra kolléganőnk számára. Kérjük, a levélben tüntessék fel a saját nevüket, szervezeti egységüket és telefonos elérhetőségüket is.
Az alábbi bölcsődék állnak rendelkezésre a Semmelweis Polgárok számára:
- Mini-Manó Bölcsőde (1083 Budapest, Baross u. 103/A.)
- Babóca Bölcsőde (1083 Budapest, Baross u. 117.)
- Játékvár Bölcsőde (1085 Budapest, Horánszky u. 21.)
- Gyermekkert Bölcsőde (1082 Budapest, Nagy Templom u. 3.)
- Fecsegő-tipegők Bölcsőde (1087 Budapest, Százados út 1.)
- Tücsök-lak Bölcsőde (1084 Budapest, Tolnai Lajos u. 19.)
- Katica Bölcsőde (1089 Budapest, Vajda Péter u. 37-39.)
A bölcsődékről bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhatnak.