2025. június 6-án zárult az idei ELIXIR – Intenzív Nyári Bioinformatika Kurzus, Prof. Dr. Albert István (Pennsylvaniai Állami Egyetem) vezetésével. A több mint 150 résztvevő húsznál is több hazai intézményből érkezett, az ELIXIR Magyarország támogatásával.
A gyakorlatközpontú képzést Dr. Munkácsy Gyöngyi és Dr. Tusnády Gábor szervezte, a tananyag alapját a professzor Biostar Handbook című, online is elérhető kézikönyve adta.
A résztvevők a LINUX-alapoktól a DNS- és RNS-szekvenálási adatok feldolgozásáig jutottak el, beleértve az adattisztítást, variánshívást és vizualizációt is. A gyakorlat során valódi tudományos példákon keresztül tanulták meg az elemzések reprodukálhatóságát és hibakeresését.
A kurzuson sokféle háttérrel rendelkező hallgató vett részt, a támogató légkör pedig lehetővé tette, hogy mindenki valódi, hasznos bioinformatikai tudással zárja a hetet.