Betegség meghatározás: A fent említett megbetegedés a húgyhólyag egyfajta ürülési zavarát jelenti. A húgyhólyag ezen típusú ürülési zavara eseten a húgyhólyag idegi, azaz neurogén szabályozása sérült, ami a hólyagizomzat (Detrusor) elégtelen összehúzódását, bénulását eredményezi.
Előfordulás, hajlamosító tényezők: Az idegi, azaz neurogén hólyagürülési zavarok különböző ideggyógyászati, idegsebészeti, sebészeti, urológiai, nőgyógyászati kórképek, sérülések talaján alakulnak ki, illetve bizonyos esetekben a megbetegedés első tüneteként jelentkeznek.
A leggyakoribb kiváltó okokat képezik az ágyéki gerincsérülés, kismedencei műtétek (méheltávolítás, vastagbél, hólyag és prosztata operációk) során bekövetkezett perifériás idegkárosodások, medence, illetve keresztcsont törés, ágyéki porckorongsérv, degeneratív és gyulladásos gerincbetegségek, sclerosis multiplex, gerinc illetve gerincvelő daganatok.
A legtöbb beteg nehezített vizelésről (dysuria) számol be. Gyakran jelentkezik a vizelés után fennmaradó teltségérzet a hólyagban, ennek következtében gyakori vizelési inger. Vizelés során hasprést, illetve gyakran alhasra gyakorolt nyomást kell alkalmazni, ekkor a vizelet több részletben, lassan távozik. A vizelési inger gyakran csökkent vagy teljesen hiányzik.
Felismerés: Ezen hólyagürülési zavar felismeréséhez funkcionális diagnosztikai eszközökre van szükség. Az uroflowmetria – azaz vizeletáramlás vizsgálat a vizelés jellemzőiről ad felvilágosítást a vizeletmennyiség, vizeletürülés maximális és átlagos sebessége, illetve egy grafikus ábra – a vizelési görbe segítségével.
A vizelés után hólyagban maradó reziduális vizelet mennyisége is jelezheti a hólyagműködési zavart. Ennek meghatározása ultrahanggal, ill. meghatározott esetekben egyszeri katéterezéssel történik. A visszamaradó vizelet normál esetben 0, illetve pár ml. A residuumot50 ml-ig nem tekintjük feltétlenül kórosnak, de időszakos kontrollt igényel. 100 ml feletti visszamaradó vizelet eseten kivizsgálás, bizonyos esetekben terápiás lépések válnak szükségessé.
A hólyagizomzat elégtelen működésének legalaposabb jellemzését az urodinamikai vizsgálat teszi lehetővé. Az urodinamia egy műszeres invazív vizsgálatot jelent mely tájékoztat minket az alsó húgyutak funkcionális állapotáról. A vizsgálat során a hólyagot fiziológiás sóoldattal töltjük fel, mialatt a hólyagban uralkodó nyomás és a hasi nyomás mérése segítségével a hólyagizom működésére következtetünk. A vizsgálat utolsó lépéseként vizelés során figyeljük meg a fent említett paramétereket. Hólyagizom alulműködés eseten vizelés alatt csökkent, illetve hiányzó hólyagizom nyomást látunk, a vizelés gyakran csak hasprés segítségével lehetséges, azonban előfordulhat vizelési képtelenség is.
Fajták, típusok, fokozatok: A hólyagizomzat különböző okok által bekövetkezett csökkent működésének következtében különböző fokú, súlyosságú ürülési zavarokról beszelhetünk.
A hólyagizomzat elégtelenség oka lehet neurológai, azaz idegi, illetve ritkábban miogén (közvetetten neurogén), azaz izom eredetű. Az idegi szabályozás zavara során az érző vagy mozgató idegek károsodásáról, illetve a reflexes szabályozás sérüléséről beszélhetünk. Az izom eredetű károsodás során a hólyagizomzat tartós terhelés, tágulás során megsérül és megfelelő idegi ellátás hatására sem képes többe összehúzódásra.
Az izomműködés csökkenésének 2 fokozatát különböztetjük meg:
- Detrusor-akontraktilitás: a hólyagizom egyáltalán nem képes összehúzódásra
- Detrusor-hypokontraktilitás: a hólyag összehúzódási képessége csökkent.
Konzervatív, azaz nem műtéti kezelés: A kezelés során az elsődleges szempont a hólyag kiürülésének biztosítása.
Kisebb fokú hólyagfunkció zavar eseten gyógyszeres terápia megkezdése ajánlott. Ezen gyógyszercsalád a hólyagizom működésére hat, ezáltal segíti a hólyag jobb kiürülését. A kezelés csak megfelelő indikáció felállítása után, illetve a társbetegségek figyelembevétele és rendszeres kontroll alatt végezhető.
Intravesikalis elektrostimuláció: a terápia egy magyar fejlesztés (Katona Ferenc Professzor Úr dolgozta ki a módszert meningomyeloceles gyermekek bénult hólyagjának rehabilitálása céljából) az 50-es évekből. A kezelés során árammal stimulálják a hólyagizomzat idegvégződéseit, ezáltal az hatékonyabb működésre lesz képes.
Amennyiben a funkciózavar súlyosabb, azaz a hólyag önálló összehúzódásra nem képes, intermittáló önkatéterezés végezendő. A beteg elsajátítja az önkatéterezést, majd egyszer használatos, speciálisan erre a célra gyártott katéterekkel a szükséges gyakorisággal kiüríti a hólyagját. Megfelelő gyakorlattal és körültekintéssel a katéterezés aszeptikusan végezhető.
Amennyiben az intermittáló katéterezés nem lehetséges pl. húgycsősérülés, rossz általános állapot vagy csökkent kognitív készség eseten, tartós vizelet-elvezetésre van szükség. Ennek legmegfelelőbb módja a suprapubikus, a azaz hasi hólyagkatéter. A hasi katéter helyi érzéstelenítésben kerül behelyezésre, majd rendszeres általában 4-6 hetente történő cseréje szükséges.
Állandó húgycsőkatéter hosszútávú viselését csak kivételes esetekben javasoljuk.
Műtéti kezelés: A csökkent hólyagműködés operatív ellátása hazánkban terjedőben van. Bizonyos esetekben az úgynevezett sacralis neuromoduláció jelenthet segítséget. Ezen technika segítségével a sacralis, azaz a keresztcsonti idegköteg stimulációja révén a csökkent idegi működés javítható, ezáltal a hólyagfunkció visszatérhet. Indikációja meglehetősen szűk, emellett az OEP által egyéni elbírálás alapján finanszírozott, meglehetősen ritka és költséges beavatkozás.
Orvosi ellenőrzés: Hólyagműködési zavar esetében az alapbetegség és a terápia által megkívánt, hosszútávú, rendszeres neuro-urológiai kontrollra van szükség. A betegek gyakran élethosszig tartó kezelésben és ellenőrzésben részesülnek.
Megelőzés: Hólyagizom működési elégtelenség megelőzése célzottan nem lehetséges, mivel általában más megbetegedés részeként jelentkezik. Ez alól kivételt képez az izom eredetű (miogén) csökkent hólyagműködés, ami az alsó húgyúti akadály időben történő felismerésével és megfelelő kezelésével előzhető meg.
A hólyagfunkciózavar felismerése igen fontos, mivel hosszútávon súlyos hólyag és vesekárosodáshoz vezethet. Ezen betegség kezelésében kimondottan fontos a társszakmák, neurológia, idegsebészet és urológia folyamatos együttműködése, a betegek rendszeres ellenőrzése. Az urológiai szakmán belül a neuro-urológiai szakterület foglalkozik célzottan ezen betegek ellátásával.