A Semmelweis Egyetem különösen nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésére és a tehetségek kiválasztására, gondozására. A szervezett tehetséggondozási programok a tudományos diákkörben, a tehetséggondozási programban és a szakkollégiumokban valósulnak meg.
Tudományos Diákkör
Semmelweis Tudományos Diákkör (TDK)
A tudományos diákkör (TDK) az önképzés és a tudósképzés színtere, ahol kiemelkedő oktatók és kutatók mentor-tanítvány műhelymunkán keresztül segítik a tehetséges hallgatókat az első tudományos élményekhez már a tanulmányaik alatt. A program keretében olyan szakmai, emberi kapcsolatra nyílik lehetőség, amely a hallgatókat felkészíti a kutatói pályára, illetve a PhD-képzésre. Az egyetem jóformán minden intézete és klinikája részt vesz a tehetséggondozásban, évről évre meghirdetve számos TDK-munkacímet, a témavezetők nevének megadásával. A programban való részvétel lehetőséget ad magyar és nemzetközi konferenciákon való tapasztalatszerzésre is. Jelentkezni a választott intézet vagy klinika TDK-felelősénél lehet a féléves tantárgyfelvételhez igazodóan. Lehetőség van a Neptunban a TDK-munkát tárgyként felvenni, így a hallgató kreditet is kaphat érte. Tovább a TDK honlapjára →
Kapcsolódó hírek
Az idén 48 szekcióban értékelték az egyetem valamennyi karáról érkező, közel 400 előadást.
Pro Scientia és mestertanári aranyérmet vehettek át kiváló munkájuk elismeréseként.
Rekordszámú kutatást mutattak be az idei Tudományos Diákköri Konferencián.
Kerpel Program
Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program
A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program tehetséggondozó program minden kar hallgatója számára nyitott, akik elsősorban kiemelt szakmai irányítást és ösztöndíj lehetőségeket kapnak. A mentori feladatokat a Semmelweis Egyetem legkiválóbb oktatói és kutatói végzik önkéntes alapon, akik javaslatot tehetnek az egyetemnek a gondjukra bízott kiemelkedően tehetséges hallgató speciális tanmenetére, támogatására, ösztöndíjra való felterjesztésére. A programba alapvetően formális kritériumok (tanulmányi átlag, elért eredmények), valamint egy személyes elbeszélgetés alapján léphetnek be a hallgatók. A Kerpel-Fronius program működteti a Jellinek Harry Ösztöndíjat, amely a heidelbergi és freiburgi egyetemekre biztosít évi mintegy 6 ösztöndíjas kiutazási lehetőséget. A Semmelweis Alapítvány évente 7 hallgatónak biztosít anyagi támogatást kimagasló tudományos, kulturális és közéleti tevékenységéért. Tovább a Kerpel-program honlapjára →
Kapcsolódó hírek
Idén mind a hat egyetemi kar, és több új klinika, intézet is bemutatkozott a Kerpel Tehetségnapokon.
Az életmentő kutatásokról szóló beszámolók és a komolyzenei kamarakoncert is jól megfért egymás mellett.
Minden korábbinál többen jelentkeztek, illetve vettek részt a Kerpel-program Tehetségnapjain.
Szakkollégiumok
Korányi Frigyes Szakkollégium
A Hársfa utcai Korányi Frigyes Szakkollégium a több mint 30 éves fennállása egy olyan szakmai műhellyé vált, amely nem pusztán a gyógyítás feladataira készíti fel hallgatóit, hanem a kutatás és az oktatás területére is betekintést enged. A szakkollégiumba elsősorban azokat a fiatalokat várják, akik kiemelkedő érdeklődést mutatnak a tudomány iránt, és szívesen vállalnának szerepet a jövendő generációk orvosainak és gyógyszerészeinek egyetemi képzésében.
A szakkollégistáknak kezdetektől fogva magas szintű szakmai elvárásoknak kell megfelelniük (megfelelő tanulmányi átlag és tudományos munka formájában).
A szakkollégisták nyugodt felkészülését a kollégium biztosítja. A hallgatók kétágyas összkomfortos szobákban laknak. A szakmai munkához minden segítséget megkapnak (tanulószobák, oktatási eszközök, fénymásoló, skill labor és internet). A pihenés, szórakozás és sportolás feltételei is adottak a klubban vagy a társalgókban. Tovább a szakkollégium honlapjára →
Semmelweis Ignác Szakkollégium
A Semmelweis Ignác Szakkollégium tevékenysége a Semmelweis Egyetem fiatal kutatói bázisának gyarapítását célozza. A szakkollégium amellett, hogy a felvételt nyert hallgatók számára biztosítja a lakhatást, szervezi és működteti a tagok részére elérhető szakmai pártfogói rendszert, valamint a közösségépítés eszközével segíti elő a résztvevők tudományos életpályáját.
A kollégium rendszeresen szervez a kurzusokat, melyek a kutatómunkához szükséges kiegészítő tudásanyag elsajátítását célozzák, valamint közvetlen mentorációt és kutatási lehetőséget is biztosít munkacsoportjaiban. Emellett kiemelt prioritásként kezeli az interdiszciplináris együttműködést és a határterületi kutatásokba történő bekapcsolódás támogatását is. A Semmelweis Ignác Szakkollégium szoros együttműködést tart fenn a Selye János Doktorandusz Szakkollégiummal. Tovább a SISZK honlapjára →