2018-ban ünnepeltük iskolánk alapításának 50. évfordulóját.
A 2018. december 1-jei ünnepi eseményről a videót Gaál Krisztina Ibolya készítette.
Diák-programok a jubileumi héten
| Ki tud többet a Bókayról – csapatvetélkedő |
| Bókay életének bemutatása vetítéssel (minden osztályban osztályfőnöki órán) |
| Fotópályázat (az épület – ahogy még nem láttuk) |
| Bókay sírjának látogatása, koszorúzása (diákönkormányzat) Bókay mellszobránál megemlékezés az iskolában, koszorúzás |
| Mit hallgattak a Bókay diákjai? Ötven év slágerei az iskolarádióban |
| Bókay-banzáj: a nagyszünetekben közös tánc 50 év slágereire |
| Iskolatörténeti kiállítás a 2. emeleten |
| Udvari aszfaltrajzok az egészségügyi oktatásról (osztályonként) |
ÍGY VÁLTOZOTT…
Köszöntő
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!
Ötven év a világ történetében egy szempillantásnak tűnik. Egy nemzet életében már mérhető időszakasz. Egy iskola életében a megfelelő érettség, a tekintélyt parancsoló tapasztalat életkora.
Amikor ötven évről beszélünk, a Bókay egészségügyi szakképzés ének múltját értjük alatta. De nem feledkezhetünk meg az épület évszázados múltjáról sem. A modern kori oktatás mintegy 150 évre tekint vissza. Ebből a 150 évből iskolánk falai 120 éve állnak az oktatás-nevelés szolgálatában.
Amikor tehát múltunkról, történetünkről beszélünk, gondolatainkba mindig belejátszik – az 50 éves évforduló mellett – a 120 éves história is.
Az elmúlt hetekben többször eljátszottam a gondolattal – amit talán csak színes képzeletem illeszt hozzá a homályos múlthoz – hogy vajon iskolánk névadója, ifjabb Bókay János doktor elsétált-e néha az iskolaépület előtt, minthogy munkahelye csak néhány utcányira esett innen.
Ez a szimbólumok természete: szívesen töltjük fel őket képzelt valósággal, hogy magunkhoz közelebbinek érezzük.
Önök, akik itt ülnek, valamennyien hozzátettek valamit a Bókay színes történetéhez. Azok is, akik már elköltöztek ebből a világból. Ma emlékezzünk azokra is, akiknek itt volna a helyük, de már nem lehetnek köztünk.
Magam még meg sem születtem, amikor az egészségügyi szakközépiskola megnyitotta kapuit. De abban reménykedem, hogy a 70 vagy 80 éves évfordulón itt ülhetek majd a meghívottak között, és hogy az iskolában akkor is egészségügyi képzés folyik majd. És abban, hogy iskolánkat akkor is Bókay Jánosnak fogják hívni.
Egy évfordulón számot vetünk múltunkkal, feltettük hát magunknak a kérdést mi is: Mire vagyunk büszkék?
- Arra, hogy az egészségügyi szakképzést megszakítás nélkül tudtuk működtetni, hogy sikerrel vettük fel a versenyt a jobb anyagi lehetőségeket ígérő szakmákkal.
- Büszkék vagyunk arra, hogy a két tanítási nyelvű képzést – egészségügyben – húsz éve eredményesen működtetjük.
- Hogy érettségizett tanulóink szívesen maradnak nálunk, hogy mára hét OKJ-s szakmát tudunk kínálni a továbbtanulásra.
- Arra is, hogy iskolánk százszázalékos feltöltöttséggel működik.
- Büszkék vagyunk volt tanítványainkra, akik az ország különböző kórházaiban és egyéb egészségügyi intézményeiben áldozatos munkát végeznek, s nem kis szívfájdalommal, de azokra is, akik külföldön állják meg a helyüket.
- Én rendkívül büszke vagyok pedagógustársaimra, akik a semmiből építenek világokat, nap mint nap megkísértik a lehetetlent. Akik nem mondanak le egyetlen tanulóról sem. Akik megtanulták, hogy álmodozni nem szabad, álmodni viszont lehet, és érdemes.
Ha megpróbáljuk megfogalmazni az itteni atmoszféra lényegét, azt, hogy milyen megfontolás alapján szervezzük az életünket, Hamvas Béla szavait találjuk a leginkább megfelelőnek:
A hagyomány nem rendszer, hanem rend. A rend arról ismerhető fel, hogy önmagát állandóan javítja. A rendszer organizáció, a rend organizmus. A rendszer, ha valahol nem jó – márpedig mindig kiderül, hogy valahol nem jó – összeomlik. Ha a rend valahol nem jó, önmagát kijavítja. A hagyomány nem rendszer, hanem rend, minden számunkra ismert alakjában (…) A rend nem zárt és statikus épület, hanem nyílt irány és út.
Kedves Vendégeink!
Köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat, és velünk ünnepelnek, ezen a számunkra olyan fontos napon. Fogadják szeretettel a közös emlékeinkből összeállított műsort, érezzék otthon magukat nálunk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.