Tisztelt Hölgyem/Uram!

Egy nagyszabású hazai kutatási programunkhoz szeretnénk segítségét kérni.

Egészséges idős egyéneket keresünk, abból a célból, hogy egészségre hajlamosító genetikai variánsokat azonosítsunk, illetve elkészítsük a magyar referencia genomot (géntérkép adatbázist). Minden népnek szüksége van genetikai adatainak megismerésére, nekünk magyaroknak különösen fontos, hogy megismerjük a lakosságunkra jellegzetes genetikai variációkat, hiszen történelmünknek köszönhetően igen színes genetikai palettával rendelkezünk. Így az egyes betegségek rizikóinak becslése során nem használhatjuk kizárólagosan a Nyugat-Európai referenciákat, de az ázsiaiakat sem.

A Nemzeti Bionikai Program támogatja kutatásunkat, amely keretén belül 100, egészséges, idős egyén teljes géntérképét szeretnénk elkészíteni (genomjukat szekvenálni, feltérképezni).

A kutatásban való részvétel a szűrő vizsgálaton való megjelenésből (EKG és laboratóriumi szűrés) és a genetikai vizsgálatba való beleegyezésből áll. Maga a genomikai vizsgálat egyszerű vérminta vételt jelent. Amennyiben az egyén igényli, a teljes géntérkép adatokat egy CD-n rendelkezésre bocsájtjuk és annak gyermeki és unokái is hasznát vehetik majd a jövőben különböző egészségügyi kérdések kapcsán. A genetikai információ ugyanis egy olyan örökös adat, amelyet folyamatosan újra és újra lehet elemezni, ha az orvostudomány újabb ismeretekkel rendelkezik a genetikai variánsaink jelentőségéről.

A genomikai adatokat név nélkül fogjuk tárolni. Azok a jövőben nagy segítséget fognak nyújtani minden genetikával foglalkozó kutatónak, foglalkozzon az illető egészségüggyel kapcsolatos, vagy régészeti kutatásokkal.

Amennyiben Ön elmúlt 75 éves és eddig a fertőző betegségeken, baleseteken, kisebb műtéteken (mint pl. mandula, vakbél, epehólyag) kívül nem volt nagyobb betegsége, tisztelettel kérjük, hogy ide kattintva, közvetlenül töltse ki online kérdőívünket, vagy legyen kedves a ide kattintva letölteni a kérdőívet, és kitöltve, postai úton vagy e-mailen a következő címre visszaküldeni:

Dr. Molnár Mária Judit

Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete

Semmelweis Egyetem

1082 Budapest, Üllői út 78/B

email: egeszsegtar@med.semmelweis-univ.hu.

Ha további kérdései vannak a kutatással kapcsolatban, kérjük írjon a fenti email címre, vagy hívja a +36 20 666 3493 telefonszámot. A jelentkezők beküldött adatait áttekintjük, azok közül azokat az egyéneket, akik az előzetes adatok szerint alkalmasnak tűnnek a beválasztásra megvizsgáljuk, és szűrő vizsgálatokat végzünk. Abban az esetben kerül az illető a kutatásba, ha ezeknek a vizsgálatoknak az eredményei sem találnak kizáró betegséget.

Amennyiben Ön nem akar, vagy régebbi/meglévő betegsége miatt nem tud jelentkezni, de ismerősei között vannak idős, egészséges egyének, kérjük, legyen kedves hozzájuk eljuttatni ezt az információt és a kérdőívet. Amennyiben az illető személyesen szeretné intézetünkben kitölteni a kérdőívet arra is van lehetőség.

Köszönjük szépen, hogy támogatja ezt az országos szinten fontos programot!

Tisztelettel

Dr. Molnár Mária Judit

a projekt vezetője

 

Egészségtárház kérdőív letölthető itt