Hírek

Intézetvezetőnk a Ridikülben

Intézetünk vezetője, Prof. Dr. Molnár Mária Judit is vendége volt a nagy népszerűségnek örvendő Ridikülnek, a beszélgetés fókuszában ezúttal génjeink meghatározó szerepe állt. A magazinműsor aktuális része október 4-én, csütörtökön 17 órakor kerül adásba a Duna Televízióban.

Kutatók Éjszakája – 2018

Idén is megrendezésre kerül szeptember 28-án és 29-én a mindig nagy érdeklődésre számot tartó Kutatók Éjszakája. A rendezvény-sorozat ebben az évben két napon át tart, országszerte 260 intézmény várja az érdeklődőket pénteken és szombaton este. Ahogy az ezt megelőző alkalmakkor, …

Újabb dolgozónk kapott kitüntetést

Dolgozóink újabb okot adtak a kollektív intézeti büszkeségre: Tóth Andrea után ezúttal László Izabella, diplomás ápolónk léphetett az egyetemi díszporondra. A Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulójának alkalmából rendezett eseményen munkatársunk a rektori kiváló dolgozói kitüntetést vehette át töretlen és elhivatott …

Meghívó – MSZMT konferencia 2018

A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság 2018-ban ismét megrendezi immár hagyományosnak tekinthető éves konferenciáját. Az idei konferencia előadóinak témái a személyre szabott orvoslás kitörési lehetőségeire fókuszálnak. Íme, néhány előadáscím ízelítőül: A felhő alapú collaborative platform genomikai big data elemzése Új …

Egy ritka kórkép – mitokondriális betegség

Izomgyengeség, látászavar, nagyothallás, tanulási nehézségek, memóriazavar,  cukorbetegség, epilepszia, fiatalkori stroke, migrén, pajzsmirigy betegség: látszólag egymástól teljesen különböző betegségek, amelyek hátterében gyakran az ún. mitokondriumok, azaz az energiaképzésért felelős sejtalkotók hibás működése áll – mondja Dr. Molnár Mária Judit. A Semmelweis …

Tóth Andrea dékáni kitüntetésben részesült

Az idén is megrendezett március 15-ei, egyetemi ünnepségnek az intézetünk vonatkozásában is volt kellemes eleme. Kolléganőnk, Tóth Andrea dékáni kitüntetésben részesült, büszkék vagyunk rá, hogy ezzel is öregbítette a Genomikai Medicína és Ritka Betegségek Intézetének hírnevét.   Gratulálunk!

Szülő2017 Workshop – szülősegítő rendezvény

A „Szülő2017” program a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének ismeretterjesztő sorozata, mely a ritka betegséggel élők hozzátartozóira, szüleire,  a betegeket ápolókra fókuszál, számukra igyekszik segítséget, információt és támaszt nyújtani.   Az interaktív workshopokon elhangzó előadások és az azokat követő …

Megnyílt Fekvőbeteg osztályunk

Nagy örömmel osztjuk meg a jó hírt, hogy intézetünk 2017. augusztus 21-én megnyitotta a ritka neurológiai betegségben szenvedő páciensek számára fekvőbeteg osztályát. A családi orvosok ambulanciáink segítségével tudják betegeiket fekvőbeteg osztályunkra eljuttatni. Neurológus szakorvosok számára lehetőség van közvetlenül az osztályunkra beutalni a ritka …

Idén is sok látogatóval szerepeltünk a Kutatók Éjszakáján

Idén is csatlakozott a Kutatók Éjszakája programsorozathoz a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete. A munkatársak szeptember 30-án délutántól késő estig várták az érdeklődőket, akik a genetikai diagnosztikába és kutatásba kaphattak betekintést az előadások és a laborbemutató során. …