A koronavírus-járvány nagyban befolyásolta, átalakította hétköznapjainkat, kihívások, többletfeladatok elé állított bennünket. Ezen feladatok elvégzésében nyújtottak segítséget a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karának hallgatói. A klinikára érkező betegek hőmérsékletméréséből, a triage elvégzéséből, sőt az osztályos munkából, a betegellátásból is lelkiismeretesen kivették a részüket. Köszönettel tartozunk az elsőéves Bátai Lucának, Nyirády Lorettának, Sipos Emmának, valamint a hatodéves Daróczi Petronellának. Nyirády Péter professzor az Urológiai Klinika igazgatója, minden munkatársa nevében háláját fejezte ki a lelkes orvostanhallgatók önzetlenségéért. Megbecsülésük jeleként egy-egy oklevelet és emlékplakettet nyújtott át nekik, melyen a Semmelweis Egyetem idén 100 éves, ezzel Európa legrégebbi urológiai klinikája volt látható. A hallgatók mellett a klinika főnővérét, Tódorné Bognár Krisztinát is köszöntöttük ezen alkalomból áldozatos, kitartó munkájáért.