A Műtéttani Tanszék szeretettel vár mindenkit, aki a megadott TDK témáink közül érdeklődik a sebészet iránt. Témáink között megtalálhatók klinikai jellegű munkák, melyek külső munkatársaink témavezetésével, különböző kórházakban, klinikai körülmények között valósulnak meg és experimentálisak, melyek a Tanszék közvetlen munkatársainak tudományos-kísérleti munkáiba történő bekapcsolódást jelentik.

A TDT döntése alapján, a 2019/2020-as tanévtől kezdve a Tudományos Diákkörhöz (TDK) való csatlakozás szabályai megváltoztak. A TDK regisztráció menete:

  1. A hallgató jelentkezik az érdeklődési körének megfelelő kutatóhely TDK felelősénél, aki lejelenti a TDK iroda felé, mint az adott intézet TDK hallgatóját. Egyeztet a témavezetővel.
  2. A hallgató felveszi a TDK tantárgyat a Neptun rendszerben.
  3. Amennyiben a hallgató külső intézményben végzi kutatásait, köteles a TDT felé befogadó nyilatkozatot leadni, amelyet a témavezető is aláírt. A befogadó nyilatkozatot minden félévben meg kell újítani! A befogadó nyilatkozat formanyomtatványa innen letölthető. (LINK)
  4. TDk Konferencián való részvételhez legalább 2 félév aktív TDK hallgatói státusz szükséges.

Jelentkezés

Jelentkezés a Műtéttani Tanszékhez:

TDK koordinátor: Dr. Szabó Györgyi egyetemi adjunktus

  • Elérhetőség: NET XI. emelet 1107 szoba,
  • Telefon: 06-1-459-1500/56575
  • E-mail: kksmtnet@semmelweis.hu
  1. Jelentkezéskor kérjük megadni a hallgató nevét, évfolyamát, a választott témát és témavezetőjét.
  2. Kérjük, regisztrálja magát a Neptunban.
  3. Félévente beszámol előző féléves munkájáról és a következő félévi terveiről.
  4. 2 félév után munkáját bemutatja a februári TDK Konferencián.
  5. Aki nem tartja a kapcsolatot a témavezetőjével, az intézeti TDK felelőssel és nem tart félévente egy rövid beszámolót a végzett munkáról, annak a hallgatónak a féléve nem kerül aláírásra.

Feltételek:

  • legalább 4 eredményesen lezárt félév
  • előzetes konzultáció a TDK vezetőjével
  • 3,5 feletti tanulmányi átlag
  • angol és/vagy német nyelvtudás
  • vállalja, hogy nem csak TDK hallgatója, hanem demonstrátora is lesz a Tanszéknek

Hasznos tudnivalók a tudományos publikálásokhoz

TDK_életpályamodell

TDK témák és témavezetők

LETÖLTÉS
Mind LETÖLTÉSE