Iskolánk 12.D osztályos, pedagógiai szakgimnáziumi szakos tanulói, a Bárczi Nyílt Hetébe kapcsolódtak be, ami jó alapot és motivációt jelenthet a gyógypedagógiai asszisztens szakirányuk megszerzéséhez.

Az ELTE által szervezett nap során a gyógypedagógia képzés iránt érdeklődő középiskolások nyerhettek betekintést az egyetem életébe.

Volt lehetőségünk előadásokon részt venni, „Az enyhén értelmi fogyatékos felnőttek a munka világában” és „A mozgáskorlátozott személyek kommunikációjának megsegítése” tárgyakban. Olyan tartalmakkal ismerkedtünk meg, amelyek közelebb visznek bennünket a leendő szakmánk megismeréséhez. Hogyan tudnak felnőtt életet élni a fogyatékossággal élő emberek? Hol dolgozhatnak, hol laknak? Hová járnak bulizni? Ki és hogyan tudja őket ebben támogatni? Páros feladatokban kipróbálhattuk milyen nehéz is szükségleteinkről, igényeinkről kommunikálni úgy, hogy korlátozva vagyunk. A „Cognitive Development” angol nyelvű kurzus a gyermeki értelmi fejlődésről adott pontos képet. Ezen az órán a társas megértés, az úgynevezett elmeolvasás alapvető jelenségeiről és kísérleteiről kaptunk alapos tájékoztatást.

Kísérő oktatók: Rémai Csabáné és Buócz-Imri Erzsébet