SEMMELWEIS EGÉSZSÉG NAPOK 12. 
GYERMEK A CSALÁDBAN: SZÜLETÉSTŐL A FELNŐTTÉ VÁLÁSIG

CSÜTÖRTÖK – 2021. március 25. 14.00 – 19.20
I. és II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika)

Figyelem, a rendezvényt a Zoom program segítségével online tartjuk meg.
A részvétel ingyenes, de a programokra előzetes regisztráció szükséges. A regisztráció 03.24-én 12.00 órakor lezárult.

 (A regisztrációkor megadott e-mail címekre küldik vissza a szervezők az előadások és konzultációk elérhetőségét.)

Bővebben a Zoom használatáról

MEGHÍVÁS ELFOGADÁSA

  1. Az előadótól a rendezvényt megelőzően érkezik egy email, melyben megtalálható a Zoom megbeszélés link-je, valamint a megbeszélés azonosítószáma (utóbbira csak speciális esetben, egyes operációs rendszereken vagy telefonos használat esetén van szükség).
  2. A linkre kattintva automatikusan elindul a csatlakozás, de az első esetben egy segédprogram letöltésére, majd telepítésére is szükség lehet, mely rendkívül egyszerűen (a videóban látható módon) megoldható. Érdemes letölteni a Zoom szoftvert a számítógépünkre, mert könnyebben lehet használni, mint a böngészős változatot.
  3. Ezt követően meg kell adni a jogosultságokat a Zoom rendszer számára (kamera, mikrofon) és ezután máris csatlakozik az értekezlethez a meghívott személy.

Amennyiben Ön meghívást kapott egy Zoom-megbeszélésre, úgy a mellékelt videóban látható módon tud csatlakozni, Önnek semmilyen regisztrációra nincs szüksége.

 

PROGRAMOK 15.00 és 20.00 KÖZÖTT IDŐRENDBEN:

Kezdés Program címe

15:00 – 15:30

Miért sír a csecsemő? Mire figyelmeztet a csecsemősírás? (dr. Tomsits Erika, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

Mikor kell és mikor tanácsos a csecsemővel gasztroenterológushoz fordulni? A babasírás oka mindig kideríthető? A sírást bármely életkorban nagy valószínűséggel hasfájás okozza? Eleget evett a gyermek, vagy éppen túl sokat? Milyen állagú, milyen gyakoriságú és mennyiségű a „normális” széklet? A különböző szervezeti működések jellemzésekor a normálisnak mondott azonos – e az egészséges átlaggal, vagy a környezetben lévő kortársakat kell példának tekinteni? Biztosan beteg – e a „bukós baba” vagy csak, ha nagy ívben és sokszor bukik? Az anyuka étrendje hogyan befolyásolja a szoptatott csecsemő emésztőszervi működését? A kérdéseket 40 év gyermekgyógyászati tapasztalatával, újszülöttgyógyász és gasztroenterológiai szakvizsgával és a táplálásterápia iránti tudományos érdeklődéssel igyekszik megválaszolni az előadó.

A program betelt.

15:00 – 15:30

Mire NEM jó a kálcium? (dr. Németh Ágnes, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció –12 éves kortól max. 300 fő

Az allergia legsúlyosabb formája az anafilaxia, amely életveszélyt, szerencsétlen esetben akár halált is okozhat. A felismerés és a szükséges teendők nem csak azoknak fontosak, akik hajlamosak anafilaxiára, hanem mindenkinek. Az előadáson a felismerésen túl szó lesz a legfontosabb teendőkről és gyógyszerekről. „Kálciumot allergiában NE!” – mondták ki már évekkel ezelőtt magyarországi szaktekintélyek, ugyanakkor a csontok védelmében, a csontritkulás megelőzésében és terápiájában továbbra is nagy szerepe van.

A regisztráció lezárult.

15:30 – 16:00

Mit látnak, mit hallanak, és mit éreznek az újszülöttek az első életórában? (dr. Szabó Miklós, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

Az elmúlt évtizedek kutatási eredményei szerint a csecsemők úgy érkeznek a világra, hogy minden érzékszervük működik, ráadásul egyértelmű várakozásaik vannak az új környezet iránt. Kiváló a szaglásuk és a hallásuk, ráadásul az első percektől felismerik édesanyjuk illatát és hangját. Jóllehet a szemük nem teljesen kifejlett, de különös érdeklődést mutatnak az emberi arc iránt, az elsőként látott arcot rögzítik és emlékeznek rá. Az édesanya még méhen belüli életből ismerős illata és hangja, az anya testének az érintése és arcának látványa azokaz észlelések, amelyek az első percektől biztonságot és nyugalmat kínálnak. az újszülöttnek. Mindezek a korai egészséges kötődés kulcsát jelentik. Ezért olyan fontos, hogy minden újszülött az első pár életórát háborítatlanul az édesanyjával tölthesse.

A program betelt.

15:30 – 16:00

Hogyan lesz a cukorból cukorbetegség? – Teljes élet cukorbetegként (dr. Tóth – Heyn Péter, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

Talán logikusan hangzik, hogy a cukorbetegség kialakulásáért a túlzásba vitt cukorfogyasztás a felelős. De vajon tényleg ennyire egyszerű és egyértelmű az összefüggés? Világszerte, így Magyarországon is emelkedik a cukorbetegség előfordulása. Mikor gondoljunk erre? Hogyan lesz valaki cukorbeteg? Lehet – e gyógyítani, hogyan lehet kezelni? Mire kell figyelni, ha rokonunk, barátunk, osztálytársunk cukorbeteg? Ha már kialakult a betegség, felmerül a kérdés, elkerülhető lett volna? Milyen típusai vannak a betegségnek? Mi az inzulin? Mi a helyzet a mozgással? Teljes élet cukorbetegként? Figyelmeztető jelek mindig vannak, jó ha egyre többet tudunk róluk.

A regisztráció lezárult.

16:00 – 16:30

Tranzíció: mi történik, ha egy diabeteszes kinövi a gyerekklinikát? (dr. Luczay Andrea, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

A cukorbetegség, vagy más néven diabétesz, egy anyagcserezavar, melyben a szénhidrátok hasznosítása károsodik. A gyermekkori diabétesz időben történő felismerése nagyon fontos. A betegség diagnosztizálása után, különös fontos a gyermekkori cukorbetegek megfelelő komplex kezelése, hiszen ezzel a betegség jól karbantartható. Mi történik azokkal a „kis felnőttekkel”, akik életkorukból adódóan kinövik a gyerekklinikát? Hova, milyen szakemberekhez fordulhatnak további segítségért?

A regisztráció lezárult.

16:00 – 16:30

Ki számít túlsúlyosnak? – A felnőttkori elhízás megelőzése gyermekkorban kezdődik (dr. Szabó András, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

A túlsúlyos emberek aránya a lakosság körében Magyarországon meghaladja a 30 % – ot. Ez az arány világviszonylatban is magasnak számít. Az elhízottak súlygyarapodása legtöbbször már gyermekkorban kezdődik. Az elhízás súlyos szövődményei felnőtt korban jelentkeznek, de a megelőzést már gyermekkorban kell kezdeni. Az előadásban az elhízás okairól, szövődményeiről és a megelőzés lehetőségeiről lesz szó.

A regisztráció lezárult.

16:30 – 17:00

Hasfájás/IBD (dr. Béres Nóra, dr. Cseh Áron, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

Mit tehet a szülő, ha gyermeke hasfájásra panaszkodik? Mi állhat a panaszok hátterében? Elegendő a nyugtató szó és a kamilla tea, vagy mindenképpen orvoshoz kell fordulni? Gyakorló szülőként tudjuk – e, hogy mi a különbség a „sima” hasfájás, illetve a gyulladásos bélbetegség (IBD) között? Mit tehetünk, kihez forduljunk, ha nem múlik a fájdalom?

A regisztráció lezárult.

16:30 – 17:00

Kell – e húst ennünk ahhoz, hogy ne legyünk vérszegények? (dr. Kovács Gábor, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

A vöröshús (sertéshús, marhahús, felvágottak) fogyasztás előnyeinek, hátrányainak ismertetése, valamint a húsmentes (vegán étrend) veszélyei gyermekkorban – az előadás a gyermekek egészséges fejlődése és a húsfogyasztás közötti kapcsolatot tárgyalja, valamint egyes betegségek, hiányállapotok kialakulásának veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet.

A regisztráció lezárult.

17:00 – 17:30

Mit tudhatunk meg egy csepp vérből a gyermeksürgősségben? (dr. Krivácsy Péter, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

Sok egészségügyi ellátóintézmény hirdet vércseppanalízist. Vajon ma Magyarországon lehet – e kevés vérből sok információt megtudni? A sürgősségi ellátás során régóta használnak olyan laborkészülékeket, amelyek perceken, vagy fél – egy órán belül eredményt adnak, ezzel segítve a gyors és megalapozott döntéshozatalt. A gyermeksürgősségi ellátásban ugyanez a cél, kiegészülve azzal, hogy törekedni kell a minél kisebb vérminta levételre, mivel a gyermekek vérmennyisége kisebb. Emellett a vérvétel nem csak technikailag nehezebb a felnőttekéhez képest, de a gyerekek számára sokkal megterhelőbb is, ezért fontos, hogy lehetőleg minél kevesebb fájdalommal járjon a mintavétel. Az előadás igyekszik a félelmeket eloszlatni, és bemutatni, hogy az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika) Sürgősségi Osztályán milyen vizsgálatokhoz, mennyi vér kell, a vérmintákat hogyan, milyen módon veszik, és mire képes ma a technika.

A regisztráció lezárult.

17:00 – 17:30

Szükségünk van – e vitaminokra? – Hiányállapotok megelőzése (dr. Szabó András, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

A betegségek megelőzése érdekében fontos, hogy ne alakuljanak ki hiányállapotok. Napjaink táplálkozási szokásai alapján a fejlett világban nem kellene vitaminhiánnyal számolni. Az élet azonban azt mutatja, hogy éppen az élelmiszeripar intenzív tevékenységének következtében súlyos D – vitamin hiány alakul ki a lakosság széles körében. Az előadás a D – vitamin hiány okairól és következményeiről szól, illetve áttekinti azt is, hogy mely vitaminok pótlására van valóban szükségünk.

A regisztráció lezárult.

17:30 – 18:00

Történetek a nagy nyirokcsomóról – A korai daganat felismerés fontossága (dr. Erdélyi Dániel, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

A szervezetünkben található több száz nyirokcsomó nagyon fontos feladatot lát el az immunrendszer működésében. Mivel az egész testünket átszövi a nyirokrendszer, sajnos a betegségek is könnyen „utazhatnak” rajta keresztül. Ha szervezetünk kórokozóval találkozik, a nyirokcsomókban gyors szaporodásnak induló limfociták (a fehérvérsejtek egyik típusa) segítségével felveszi a küzdelmet a fertőzéssel szemben. A nyirokcsomók megnagyobbodása az esetek nagy részében ártalmatlan, a fertőzésekkel szembeni védekezés velejárója, de minden esetben az okok felderítése szükséges, mivel mindez komolyabb betegséget is jelezhet.

A regisztráció lezárult.

17:30 – 18:00

Mi fáj? Gyere mesélj! – Fókuszban a gyermekkori mozgásszervi betegségek és azok megelőzése (dr. Constantin Tamás, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

A leggyakoribb mozgásszervi betegségek jó része jellemzően gyermek – , illetve serdülőkorban alakul ki, és időben megkezdett kezelés nélkül igen komoly problémákhoz vezethet. Az iskolai szűrővizsgálatokon sajnos számos probléma felfedezetlen marad, vagy azért, mert alig láthatóak a jelei, vagy mert kevés idő jut egy – egy gyermek vizsgálatára. Nagy felelősség hárul a szülőkre, hiszen a megelőzés és a hatékony kezelés szempontjából kulcsfontosságú, hogy az első jeleket időben észleljék és szakemberhez forduljanak. Az előadó bemutatja, melyek a leggyakoribb gyermekkori mozgásszervi betegségek, ezek hogy jelentkeznek és milyen gyógymódok ismertek.

A regisztráció lezárult.

18:00 – 18:30

A helyes táplálás – Elhízás prevenció (dr. Gács Zsófia, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció –12 éves kortól max. 300 fő

A csecsemő táplálásához mindenki ért: a védőnőn, a gyerekorvoson kívül a nagyszülők, a szomszédok és a barátnők is adnak tanácsot. Sokszor egymásnak homlokegyenest ellenkezőeket. A magazinok, internetes oldalak is ezerféle szemponttal, ötlettel bombázzák a szülőket. Az előadásban túlsúlyos és elhízott gyerekekkel foglalkozó gyerekgyógyász – endokrinológus mutatja meg a tanácsok labirintusában azt az utat, amivel kivédhető a gyermekkori elhízás kialakulása.

A program betelt.

18:00 – 18:30

Májátültetett gyermek a családban (dr. Dezsőfi Antal, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció –12 éves kortól max. 300 fő

A csecsemő – és gyermekkori májbetegségek a ritka betegségek közé tartoznak. Manapság az akut májelégtelen vagy végállapotú májbetegek részére a májátültetés elérhetővé vált már csecsemő és gyermekkorban is. Biztatóak az utóbbi évtizedek gyermekhepatológiájában elért nagyszerű kutatási eredmények is. Ha egy kisgyermeknél mégis el kell végezni ezt az életmentő beavatkozást, utána nagymértékben megváltozik a család élete. Mi mindenre kell figyelni a szülőknek? Mikor és mi tud segíteni a gyógyulásban, a visszailleszkedésben? Mit szabad tenni, enni, venni, stb.?

A regisztráció lezárult.

18:30 – 19:00

Csomó vagy daganat? – A korai daganat felismerés fontossága (dr. Csóka Monika, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció – 12 éves kortól max. 300 fő

A daganatos betegségeknél különösen fontos a megelőzés, a rendszeres szűrővizsgálat, a megfelelő életmód. Ezeknek a betegségeknek van olyan fajtája, amely szinte bármilyen tünetet produkálhat elhelyezkedésétől, nagyságától, a szervekre gyakorolt hatásától függően. Néha az emberek figyelmen kívül hagyják a tüneteket, nem gondolják, hogy az észlelt jelek rosszat jelentenek, pedig a korai felismerés életet menthet. Figyeljük testünk jelzéseit: a megmagyarázhatatlan fogyást, lázat, fáradtságot, szokatlan fájdalmat, bőrelváltozásokat, és ha ilyesmit tapasztalunk, azonnal forduljunk orvoshoz.

A regisztráció lezárult.

18:30 – 19:00

Hogyan étkezzünk jól? Segít az Okostányér! (Czuppon Krisztina, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
előadás és konzultáció –12 éves kortól max. 300 fő

Milyen jelentőségük van a diétáknak az elhízás megelőzésében? Milyen a gyermekek egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozása? Bemutatkozik az Okostányér, az új magyar táplálkozási ajánlás, vagyis, hogy miből mennyi kerüljön naponta a tányérunkra. Az Okostányér segítségével könnyű és átlátható a napi tápanyag bevitelünk: mennyi a megfelelő mennyiségű zöldség, gyümölcs, gabonaféle, hal, hús, tojás és tejtermékek, egészségünk megőrzése érdekében.

A regisztráció lezárult.

19:00 – 19:30

Ügyes kisbabák, okos gyerekek! – Csecsemőkori mozgásfejlesztés 0 – 6 hónapos babák számára gyógytornászok vezetésével (Andor Ildikó, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
bemutató és konzultáció – 0 – 12 hó kisbabák és szüleik, max. 300 fő

A megszülető kisgyermek idegrendszeri érése szempontjából az a legideálisabb, ha lépésről – lépésre végighalad a genetikailag és biológiailag meghatározott mozgásfejlődési soron. Fontos, hogy a baba a megfelelő időben, a helyes sorrendben, valamint elegendő mennyiségben gyakorolja a csecsemőkori alapvető mozgásmintákat, azaz a fejemeléstől kiindulva a gurulást, a kúszást, a mászást, a felülést, egészen a járásig. A fejlődési elakadások, eltérések, a lelassult fejlődésmenet a reflexkorrekciós szemléletű fejlesztéssel megszüntethetők. A baba – mama konzultáció során gyógytornász vezetésével a csecsemők mozgásfejlődése lesz fókuszban, és szülői tanácsadásra is lehetőség kínálkozik. Bemutatnak olyan gyakorlatokat is, amelyek a babák fejlődését segítik és otthoni környezetben is könnyen alkalmazhatók.

A program betelt.

19:00 – 19:30

Tornázz velünk! – Gyermekkori mozgásfejlesztés speciális tornagyakorlatokkal 6 éves kortól: Érezd jól magad a bőrödben! (Medve Gabriella, Váradi Szonja, Fehér Anna, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
bemutató – 6 éves kortól, max. 300 fő

Fáradtnak, levertnek érzed magad? Régen volt már az utolsó edzés, vagy bármilyen mozgásos elfoglaltság? A suliban nem szeretsz tornázni, de szívesen mozognál? Sokszor fáj a derekad, térded? Hova kellene tenni a laptopodat, hogyan kellene helyesen ülni, amikor órákon át „gépezel”? Itt a lehetőség! Kérj tanácsot! Sportolj! Érezd jól magad a bőrödben!

A regisztráció lezárult.

19:30 – 20:00

Gyógyulás alvás közben – éjszakai légzéstámogatás gyermekeknél (dr. Czövek Dorottya, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
bemutató – 12 éves kortól, max. 300 fő

A lélegeztetőgép fogalmát hallva sok ember azonnal intenzív osztályt és súlyos beteg gyermekeket lát lelki szemei előtt. Napjainkban azonban ezeknek a gépeknek a használata messze túlnyúlik a kórházi kereteken, egyre több gyermek számára biztosítva azt a „mankót”, ami a jobb életminőség eléréséhez szükséges. Nem is gondolnánk, hány gyermek él együtt olyan problémával, ami a légzését, és az éjszakai alvását befolyásolja. Az éjszakai légzésproblémák reggeli fejfájáshoz, fejlődésbeli elmaradáshoz, tanulási problémákhoz vezetnek, aminek a hátterében az ok sokáig felderítetlen maradhat. Ezekben az esetekben a gyermekeknek segítségre van szükségük éjszakai alvásuk során, hogy a légzésük támogatásán keresztül erősebbek, egészségesebbek legyenek, és teljes életet tudjanak élni. Ezt a támogatást biztosítja az Otthonlélegeztetési Program.

A regisztráció lezárult.

19:30 – 20:00

Csecsemő – és gyermek alapszintű újraélesztési bemutató (dr. Horváth Klára, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
bemutató – 12 éves kortól max. 300 fő

A csecsemők és gyermekek újraélesztésekor alkalmazhatók a felnőtt újraélesztésnél szokásos módszerek. Alapvető különbség azonban a keringés – és légzésmegállás kialakulásának okában rejlik. Míg a felnőttek esetében a hirtelen halál általában szív eredetű, addig a csecsemőknél és a gyermekeknél a halál hátterében többnyire légúti probléma, oxigénhiány áll. A másik jelentős különbség, hogy a gyermekeknek a felnőtteknél kisebbek, eltérő anatómiai sajátságaik vannak, emiatt a befújásnál és a mellkasi nyomásnál figyelembe kell venni ezeket az eltéréseket. A program célja a csecsemő – és gyermek alapszintű újraélesztés megtanulása.

A program betelt.

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.