SAJTÓKÖZLEMÉNYEK

2021. június 21-én „Fókuszban az atherosclerosis: Új terápiás célpontok és gyógyszerjelöltek azonosítása” című projektzáró hibrid konferenciát tartottunk.

 2018.06.20. 

 Atheroslerosis – új terápiás célpontok és gyógyszerjelöltek azonosítása 

 Az elmúlt 60 év tudományos eredményei és gyógyszerfejlesztései ellenére évtizedek óta világszerte az atherosclerosis okozta megbetegedések vezetik a haláloki statisztikákat. Ennek oka, hogy az atherosclerosis kialakulásának okairól, a betegség lefolyását meghatározó tényezőkről még sok mindent nem tudunk. A Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Élettani Intézet, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ – Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet, valamint az ImmunoGenes Kft. által alkotott konzorcium kutatása ezekre a kérdésekre keresi a választ. 

 A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásának segítségével kialakított konzorcium azt tűzte ki céljául, hogy innovatív, molekuláris biológiai, immunológiai és géntechnológiai módszereket alkalmazó kutatással, páciens minták analízisével, valamint a kutatási eredmények transzlációjával közelebb jusson az atherosclerosis hátterében álló folyamatok megismeréséhez és gyógyszeres befolyásolásához. A fejlesztés a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program NVKP_16-1-2016-0039 azonosító számú pályázatának keretén belül három év alatt valósul meg 2017. január 1. és 2019. december 31. között a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 941,02 millió forintos támogatásával, amelyből a Semmelweis Egyetem Élettani Intézete 799,999 millió forinttal, az ImmunoGenes Kft. 56,200 millió forinttal, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ pedig 84,816 millió forinttal részesedik. A projekt költségvetéséhez tartozik további 14 millió forint, mellyel – sajáterőként – az ImmunoGenes Kft. járul hozzá a kutatáshoz. 

A konzorcium vezetője Dr. Hunyady László egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Élettani Intézet igazgatója. Klinikai területen közreműködik a  Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Érsebészeti Tanszék, Angiológiai Tanszéki Csoport vezetője, Dr. Járai Zoltán habilitált doktor, c. egyetemi tanár, belgyógyász angiológus, kardiológus. profilvezető főorvos. A projektben a konzorciumi partnereket Dr. Bősze Zsuzsanna, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézete genomikai főosztályának vezetője, valamint Dr. Kacskovics Imre egyetemi tanár, az MTA doktora, az Immunogenes Kft ügyvezetője képviseli.  

A támogatás elnyerésével 8-10 kutatói pozíció biztosítására, megőrzésére volt mód, és mindemellett majd ugyanennyi új kutatói és asszisztensi munkahely létrehozására nyílt lehetőség. 

A projektről bővebben a honlapunkon olvashatnak.

Dr. Hunyady László 

projektvezető
Semmelweis Egyetem, Élettani Intézet
1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47. 
hunyady.laszlo@med.semmelweis-univ.hu 
(másolatban szilagyi.anna@med.semmelweis-univ.hu

ÁTVETTÉK:

 WebORVOS Online Egészségügyi Magazin

PharmaOnline

SE EOK

INTERJÚK

Interjú Dr. Geiszt Miklós vezető kutatóval

KAPCSOLÓDÓ MEGJELENÉSEK

Konzorciumunk elnyerte a Nemzeti versenyképességi és kiválósági program támogatását az Egyetem 7 másik pályázatával együtt, ezzel hozzájárult az Egyetem pályázati sikereihez.

PUBLIKÁCIÓS LISTA

SorszámCímDokumentum típusaImpaktfaktor
1.Gene targeting experiments in rabbits for agricultural and medical research7th International Congress On Rabbit Biotechnology, 2017 – előadás absztraktnincs
2.Organ Specific Induction of Lymphatic Growth with Nanoparticle-Encapsulated Nucleoside-Modified VEGFC mRNA (VEGFC mRNA-LNP) Complexes In VivoLymphatic Forum 2017: Exploring the Lymphatic Continuum – szóbeli előadásnincs
3.Postnatal remodeling of meningeal lymphatics coincides with the beginning of the drainage of macromolecules from the Central Nervous SystemLymphatic Forum 2017: Exploring the Lymphatic Continuum – poszter prezentációnincs
4.Heterologous phosphorylation–induced formation of a stability lock permits regulation of inactive receptors by –arrestinsJ. Biol. Chem. (2018) 293(3) 876 –892 – tudományos közlemény4,125
5.GFP transgenic animals in biomedical research: a review of potential disadvantages.Physiol Res. 2019 Aug 29;68(4):525-530. Epub 2019 Jul 25.
tudományos közlemény
-
6.Importance of Fc Receptor γ-Chain ITAM Tyrosines in Neutrophil Activation and in vivo Autoimmune ArthritisFront. Immunol., 25 February 2019
tudományos közlemény
-
7.Lymphatic mimicry in maternal endothelial cells promotes placental spiral artery remodelingJ Clin Invest. 2019;129(11):4912–4921.
tudományos közlemény
-
8.Lymph Flow Induces the Postnatal Formation of Mature and Functional Meningeal Lymphatic VesselsFront. Immunol., 14 January 2020
tudományos közlemény
-
9.Tyrosine Kinases in Autoimmune and Inflammatory Skin DiseasesFront. Immunol., 09 August 2019
tudományos közlemény
-
10.Lymphatic impairment leads to pulmonary tertiary lymphoid organ formation and alveolar damage J Clin Invest. 2019 Apr 4
tudományos közlemény
-
11.Reduced Prenatal Pulmonary Lymphatic Function Is Observed in Clp1K/K Embryos With Impaired Motor Functions Including Fetal reathing Movements in Preparation of the Developing Lung for Inflation at Birth Front Bioeng Biotechnol. 2020; 8
tudományos közlemény
-
12.Lymphoangiocrine signals promote cardiac growth and repairNature. 2020 Dec;588(7839)
tudományos közlemény
-
13.Pyrophosphate therapy prevents trauma-induced calcification in the mouse model of neurogenic heterotopic ossificationJ Cell Mol Med. 2020 Oct;24(20)
tudományos közlemény
-
14.In Vivo Functions of Mouse Neutrophils Derived from HoxB8-Transduced Conditionally Immortalized Myeloid ProgenitorsJ Immunol January 15, 2021, 206 (2)
tudományos közlemény
-
15.Neutrophil phospholipase Cγ2 drives autoantibody-induced arthritis through the generation of the inflammatory microenvironmentArthritis Rheumatol 2021 (in press)-
16.Phospholipase Cγ2 is essential for a mouse model of epidermolysis bullosa acquisitaSubmitted 17 Dec 2020

-
17.Fluorescence-based real-time analysis of osteoclast development

Under preparation in Jan 2021-
18.The Creation of a Multiallele Knockout Genotype in Rabbit Using CRISPR/Cas9 and Its Application in Translational MedicineAppl. Sci. 2020, 10(23)
tudományos közlemény
-
19.Nucleoside-modified VEGFC mRNA induces organ-specific lymphatic growth and reverses experimental lymphedemaNATURE COMMUNICATIONS (2021)
tudományos közlemény
-
20.Mechanosensation and Mechanotransduction by Lymphatic Endothelial Cells Act as Important Regulators of Lymphatic Development and FunctionInt. J. Mol. Sci. 2021
tudományos közlemény
-
21.Disruption of the NOX5 Gene Aggravates Atherosclerosis in RabbitsCirculation Research. 2021
tudományos közlemény
-