Kultúra

Kulturális programok

Semmelweis Tavaszi Fesztivál

A kétnapos tavaszi eseményen a különböző művészeti ágakban (Virtuózok Viadala, Alkoss! Irodalmi pályázat, táncverseny, versmondó verseny) indulhatnak az egyetemi hallgatók. Mindazok számára, akik kíváncsiak a díjazottakra, ajánljuk fesztivál záróeseményét, a Jótékonysági Gálaestet.

Semmelweis Karnevál

A program célja, hogy a különböző nemzetiségű hallgatók közelebb kerüljenek egymáshoz. Az egyetem tavaszköszöntő multikulturális eseményének megszervezésén több hallgatói szervezet dolgozik együtt. Kísérőrendezvényén, a Food Festivalon 20 különböző ország mutatja be évről évre a nemzeti ételeit.

Matiné

A Semmelweis Matiné keretében interaktív kültéri játékokon túl, a sporteseményeken át, nyereményjátékok és kvízek várják a közönséget. Remek alkalom ismerkedni, beszélgetni, sportolni.

Medikus Zenekar

A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarában elsősorban a Semmelweis Egyetem, de több más hazai felsőoktatási intézmény (BME, BCE, BGF, ELTE) hallgatója is játszik. A zenekar rendszeresen ad önálló koncerteket, de gyakran résztvevője az egyetemi rendezvényeknek is.

Semmelweis Egyetem Kórus

Több egyetemi rendezvény színvonalát emeli, illetve a Medikus Zenekarral közösen számos rangos eseményen sikerrel képviseli az egyetemet a 2022-ben alapított Semmelweis Egyetem Kórus. A kórust a több mint 30 éves kórusszervezési és vezetési tapasztalattal rendelkező Dr. Matos László karnagy, zenepedagógus, a Pető András Kar oktatási dékánhelyettese vezeti.  

Szórakozás

Szórakozás

A Semmelweis Egyetemre járó hallgatók élete nem csak a tanulásról szól. A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) számos programot és rendezvényt szervez a hallgatók számára, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek mind a magyar, mind pedig a külföldi hallgatók körében. Az aktuális rendezvényekről a HÖK közösségi média felületein lehet bővebb információt találni  Facebook  |  Instagram | linktr.ee/sehok

Félévnyitó buli

A félév első nagy éjszakai zenés-táncos rendezvénye, amely évfolyamtól függetlenül minden egyetemi hallgatónak szól. Az Akvárium Clubban megvalósuló program során 3000 résztvevő szórakozhat 3 teremben, 3 különféle zenei stílusirányzat mentén.

Viva la fiesta Buli-sorozat

A program célja, hogy elhozza a legnagyobb világhírű latin, hip-hop és R’n’B ütemeket. A rendezvény-sorozat nagy népszerűségnek örvend a külföldi hallgatók körében is. 

Októberfeszt

A bajor gyökerekre épülő Októberfeszten számos hagyományos vásári programon vehetnek részt a hallgatók. A rendezvényen sörből és perecből sosincs hiány!

Halloween buli

Minden évben eljön az este, amikor a hallgatók rémisztőbbnél rémisztőbb jelmezbe bújnak és ellepik Budapest utcáit és szórakozóhelyeit.

White Coat Ceremony Afterparty

A klinikumi tanulmányaikba lépő orvostanhallgatók egyetemi éveinek egyik legméltóságteljesebb pillanata, amikor átveszik fehér köpenyüket jól megérdemelt munkájuk eredményeképp. Az ünnepélyes keretek között megrendezett köpeny-átadót követően a hallgatók egy felejthetetlen afterpartin vehetnek részt, ahol koccinthatnak sikereikre.

All star Buli-sorozat

Az „All Star” elnevezéshez hűen az éjszakai rendezvénysorozaton félévről-félévre számos ismert magyar zenei előadó teszi tiszteletét és garantálja a felejthetetlen szórakozást.

félévzáró buli

A félév utolsó éjszakai zenés-táncos rendezvénye, ahol a hallgatók közösen bulizhatnak egy nagyon a vizsgaidőszak kezdete előtt.

vizsgatemető

A rendezvényen a hallgatók átbeszélhetik a közelmúlt nehézségeit és újra együtt szórakozhatnak megünnepelendő a vizsgaidőszakban elért sikereket.

Gólyaprogramok

Gólya rendezvények

Gólyatali

A Gólyatali az első olyan rendezvény, amelyen a ponthirdetés után megismerkedhetnek a frissen felvételt nyert hallgatók. A Nagyváradtéri Elméleti Tömbben (NET) megvalósuló esemény kvízzel, játékos bemutatkozóval kezdődik. A délután folyamán a felsőbb éves hallgatók közreműködésével a gólyák bepillantást nyerhetnek az egyetem mindennapjaiba és választ kaphatnak kérdéseikre. Bemutatkoznak a HÖK képviselői is, valamint a gólyatábor szervezői, akik rengeteg hasznos információt osztanak meg. Az esemény éjszakai táncos mulatsággal folytatódik.

Gólyatábor

Augusztus közepén a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) és az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) közösen szervezi meg a gólyatábort a festői szépségű Tatán. A programnak köszönhetően sok-sok barátság születik, amelyek akár egy életen át is elkísérhetik a résztvevőket. 

A frissen felvett hallgatók az Egyetem által kiküldött első tájékoztató levéllel együtt kapják kézhez a táborszervezők meghívóját valamint a Gólyahír című kiadványt. (Az aktuális Gólyahír a HÖK honlapjáról érhető el.) A meghívó tartalmazza a tábor fontos részleteit, a jelentkezés mikéntjét, illetve a táborszervezők és a kari vezetők elérhetőségeit. A Fórumnap keretén belül a résztvevők megismerkedhetnek az egyetem rektorával, a dékánokkal és néhány oktatóval is. 

Gólyabál

A Nagyvárad téri Elméleti Tömb a gólyabál idejére varázslatos helyszínné alakul. A Gólyabált hagyományosan a magyar és a nemzetközi gólyák ünnepélyes keringője nyitja meg, majd zárásképp a hallgatók megtekinthetik gólyatársaik palotás táncát is. Az est folyamán neves zenekarok és DJ-k teremtenek fergeteges hangulatot. 

Sport

Sportrendezvények

Az egyetem egészségnevelési programját több hallgatói sportesemény színesíti.

NET futás

A Net Futás során mindkét szemeszterben megküzdhetnek a 22 emeletes Nagyvárad téri Elméleti Tömb lépcsőfokaival a bátor jelentkezők. A rendezvényt immár több éve jótékonysági akció kíséri: a regisztrációs díj szokásosan néhány tábla csoki, édesség, játékok, ezeket a szervezők a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika kis betegeinek ajánlják fel.

Jégfarsang

A Semmelweis Jégfarsang alkalmával jelmezes hallgatók lepik el a Városligeti Műjégpályát, ahol a résztvevők váltóversenyen mérettethetik meg magukat. Azok, akik nem űzik tökéletesen a sportot, versenyen kívül tölthetik el kellemesen az estét a műjégen.

sportnap, matiné

A Zágrábi úti Sporttelep a Sportnap, vagy másik nevén Matiné helyszíne. A program során mind a hat kar hallgatói megmozgathatják magukat, a szurkolókat pedig étel-ital és „chillzone” várja. Gyakran adódik lehetőség izgalmasabb „sportok” kipróbálására is, mint például a buborék foci vagy a beer-pong.

medikus kupa

Az egyetemi év egyik legjobban várt eseménye a Medikus Kupa, ahol az ország 4 orvosi egyetemének hallgatói küzdenek meg egymással. A háromnapos rendezvénynek minden évben a négy egyetemi város egyike ad otthont. A viadalon női és férfi foci-, röplabda-, kézilabda-, kosárlabda-, vízilabda csapatoknak drukkolhatnak a szurkolók.  

sleepless semmelweis

A rendezvény egy éjszakába nyúló sportnap, amely során a hallgatók csapatokban, futball, kosárlabda és röplabda sportágakban méretetthetik meg ügyességüket. Az első 3 helyezett csapat díjazásban részesül. A szurkolókat ügyességi programok és vásári hangulat várja.

sportszakosztályok

A Semmelweis Egyetemen 2021 óta számos sportszakosztály biztosítja az aktív kikapcsolódás, az egészségtudatos életmód, valamint a versenyzés lehetőségét. A szakosztályok között hagyományosabb és különlegesebb sportágak is megtalálhatók. Tovább a Sportklub honlapjára →

A Semmelweis Egyetem Vízilabda Szakosztálya folyamatos résztvevője hazai és külföldi bajnokságoknak, tornáknak, kupáknak, amelyeken egyre több címet nyer el. Mérkőzéseik nagy hallgatói tábort vonzanak.

Beer-pong bajnokság

A népszerű Beer-pong bajnokságon a sebészi precizitású dobókézzel megáldott hallgatók mérik össze célzó- és dobótudásukat.

Tudomány

Tudományos rendezvények

A hallgatók több rangos hazai és nemzetközi tudományos rendezvényen képviselik az egyetemet.

Az egyetemi honlap eseménynaptárában elérhetőek az aktuális események →