A tudományos diákkör (TDK) az önképzés és a tudósképzés színtere, ahol kiemelkedő oktatók és kutatók mentor-tanítvány műhelymunkán keresztül segítik a tehetséges hallgatókat az első tudományos élményekhez már a tanulmányaik alatt. A program keretében olyan szakmai, emberi kapcsolatra nyílik lehetőség, amely a hallgatókat felkészíti a kutatói pályára, illetve a PhD-képzésre. Jelenleg a Semmelweis Egyetem mintegy ezer hallgatója vesz részt tudományos diákköri munkában, ők csaknem nyolcvan elméleti intézet és klinika több száz témájából választhatják ki azt a területet, amellyel szívesen foglalkoznának.
Szeretnénk, ha minél több hallgató megismerné, nemcsak a tankönyvek léteznek, hanem saját magukat is kipróbálhatják ebben a játékban, amit úgy hívnak orvostudomány”
dr. Szijártó Attila, a Tudományos Diákköri Tanács (TDT) elnöke.
A TDK munka, bármilyen hivatást is választ később a hallgató, nagyon hasznos, hiszen kritikai érzéket ad az információk feldolgozásához és megtanít rendszerszinten gondolkodni. A programban való részvétel lehetőséget ad magyar és nemzetközi konferenciákon való tapasztalatszerzésre is. Az országos megmérettetésen, az OTDK-n mind az eredmények, mind a résztvevők száma tekintetében kiemelkedik a Semmelweis Egyetem.
A tudományos diákköri munka egyik fontos és hasznos hozadéka, hogy egy-egy kutatási folyamaton keresztül meg lehet tapasztalni, hogyan válik egy ötlet a tankönyvi ismeretanyag részévé, a mindennapos betegellátás hasznos alapjává. Egy jó témavezető segítségével kitárul előttünk a tudományos élet. Az egyetem alatti TDK munka megalapozhatja a későbbi akadémiai vagy tudományos karriert, a PhD- illetve a tudományos fokozatok megszerzése is lényegesen egyszerűbb annak, aki TDK munkát végez. A klinikumban dolgozni készülők számára is érdemes lehet az egyetemi évek alatt bepillantást nyerni a tudományos munkába, hogy jobban elmélyedhessenek egy számukra érdekes témában, és későbbi munkájuk során könnyebben értsék a legújabb tudományos eredmények születésének hátterét. A TDK-program során megfelelő kitartással és szorgalommal számos olyan készség elsajátítható, ami a későbbiekben is hasznos lehet: a munka során a hallgatók mélyebb betekintést nyernek a klinikumba, valamint a kutatásba, ami sokkal magabiztosabbá teszi őket a későbbiekben.
A Bevezetés a tudományos diákköri munka alapjaihoz című szabadon választható tantárgy a 2019/2020-as tanévtől vehető fel. A nemzetközi hallgatók fokozott érdeklődése nyomán a 2020/2021. tanévtől pedig angol nyelven is meghirdetésre került. A kurzus célja, hogy megismertesse a tudományos diákköri munka elkezdéséhez szükséges alapvető tárgyakat a hallgatókkal, és betekintést ad a TDK munkát kezdő/végző hallgatók számára a tudományos diákköri munkához szükséges módszertani, biostatisztikai, kutatásszervezési, bioetikai ismeretekbe, továbbá az előadói képességek kifejlesztésére is törekvéseket tesz. A tárgy feladata, hogy a TDK munka megkezdése előtt, vagy egy már megkezdett TDK munka során ezen ismeretekkel felvértezze a hallgatót.
Kapcsolódó tartalmak
Cikksorozat
![](https://semmelweis.hu/hirek/wp-content/blogs.dir/2/files/2024/02/RS188801_433A4760-scr-400x267.jpg)
Az idén 48 szekcióban értékelték az egyetem valamennyi karáról érkező, közel 400 előadást.
![](https://semmelweis.hu/hirek/wp-content/blogs.dir/2/files/2023/12/OTDK_23_0081-400x267.jpg)
Pro Scientia és mestertanári aranyérmet vehettek át kiváló munkájuk elismeréseként.
![](https://semmelweis.hu/hirek/wp-content/blogs.dir/2/files/2023/02/RS169013_3P1A1187-scr-400x267.jpg)
Rekordszámú kutatást mutattak be az idei Tudományos Diákköri Konferencián.
![](https://semmelweis.hu/hirek/wp-content/blogs.dir/2/files/2022/06/MIT-1-400x300.jpg)
Közel 30 középiskolai diák ismerkedhetett meg az orvos- és egészségügyi képzéssel, valamint a tudományos munkával.
![](https://semmelweis.hu/hirek/wp-content/blogs.dir/2/files/2022/03/RS146637_C19A7846-scr-400x267.jpg)
Utólag, ünnepélyes keretek között adták át a Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő, Kiváló Tudományos Diákköri Hallgató és Publikációs díjakat.
Tovább a TDK-programról szóló cikksorozatra →