Az emlőbetegségek diagnosztikája a II. sz. Patológiai Intézetben kiemelt helyet foglal el, ennek alapjait Kádár Anna professzor és Dr. Mohácsy Judit fektették le. Prof. Kulka Janina, Dr. Madaras Lilla, Dr. Kovács Attila foglalkozik elsősorban az emlőbetegségek diagnosztikájával, a kutatásokban rajtuk kívül Dr. Tőkés Anna-Mária biológus vállal kiemelkedő szerepet. Dr. Lotz Gábor a HER2 FISH diagnosztika vezető szakembere. Munkájukat Ph.D. hallgatók és diákkörös hallgatók segítik.


Kulka Janina a European Working Group for Breast Screening Pathology és az ICCR Invasive Breast Cancer Dataset Committee tagja. Jelentős szerepet vállalt a Kecskeméti Konszenzus Dokumentum korábbi és legutóbbi Patológia fejezetének kidolgozásában. A WHO Breast Tumours 5. kiadásában egy fejezet a nevéhez fűződik és 2019 év végén jelent meg a Springer Kiadó gondozásában az Encyclopedia of Pathology Breast Pathology kötete, amelynek társszerkesztője és több fejezet szerzője, részben Dr. Madaras Lillával közösen. A munkacsoport kutatásai a sejtkapcsoló struktúrák, a metasztatizáló emlőrák és a fiatalkori illetve terhességi emlőrák kutatása terén, valamint az emlőrák prognosztikai és prediktív faktorainak széleskörű vizsgálata terén váltak ismertté.

Konzíliumi vizsgálatkérőlap

Molekuláris patológiai vizsgálatkérőlap

MUNKATÁRSAK

Prof. Kulka Janina egyetemi tanár

Dr. Madaras Lilla egyetemi docens

Dr. Lotz Gábor egyetemi docens

Dr. Kovács Attila klinikai szakorvos