MÁJ-REGENERÁCIÓ ÉS ANGIOGENEZIS MUNKACSOPORT

(Dr. Nagy Péter, Dr. Paku Sándor)

A munkacsoport tevékenysége:
Munkacsoportunk fő kutatási területei közé tartozik az őssejtek közvetítette májregeneráció illetve a daganatos áttétképzés ezen belül is főleg a tumor indukált angiogenezis vizsgálata.

A munkacsoport főbb eredményei:
A májregeneráció vizsgálata során fluoreszcens immunhisztokémiai módszereket alkalmazva sikerült jellemezni a szomatikus őssejtek forrásául szolgáló kis epeutakat ép humán és patkány májakban. Részletesen tanulmányoztuk a patkánymáj lebenykés szerkezetének kialakulását a májsejtekből történő májregeneráció és az őssejtmediált májregeneráció során is. Eredményeink azt mutatták, a májsejtekből történő regeneráció és az őssejtmediált májregeneráció során kizárólag a már meglevő lebenykék megnagyobbodása révén valósul meg a máj tömegének a helyreállítása. A cirrhotikus humán és patkány májak mvérrellátását műgyantás feltöltéssel vizsgáltuk és azt találtuk, hogy az cirrhotikus májakban kialakuló állebenykék a portális vénaágak köré szerveződnek.

A különböző szervekben kísérletes körülmények között létrehozott metasztázisok vaszkularizációjának vizsgálata során megállapítottuk, hogy a metasztázisok környezetében érképződés nem zajlik, a daganat vaszkularizációja kizárólag az adott szervben már meglévő érhálózat átrendezésével illetve bekebelezésével valósul meg.

 

maj-1 maj-2

Publikációk:

(az elmúlt időszak 3-5 legfontosabb közleménye)

Paku S, Laszlo V, Dezso K, Nagy P, Hoda MA, Klepetko W, Renyi-Vamos F, Timar J, Reynolds AR, Dome B. The evidence for and against different modes of tumour cell extravasation in the lung: diapedesis, capillary destruction, necroptosis and endothelialisation. Journal of Pathology 2016 Dec 27. doi: 10.1002/path.4855. [Epub ahead of print] IF:7,33

Dezső K, Rókusz A, Bugyik E, Szücs A, Szuák A, Dorogi B, Kiss M, Nemeskéri Á, Nagy P, Paku S. Human liver regeneration in advanced cirrhosis is organized by the portal tree. J Hepatol. 2016 Nov 29. pii: S0168-8278(16)30690-0. doi: 10.1016/j.jhep.2016.11.014. [Epub ahead of print] IF: 10,59

Szabo V, Bugyik E, Dezso K, Ecker N, Nagy P, Timar J, Tovari J, Laszlo V, Bridgeman VL, Wan E, Frentzas S, Vermeulen PB, Reynolds AR, Dome B, Paku S Mechanism of tumour vascularisation in experimental lung metastases. Journal of Pathology, 235: 384-396, 2015, IF: 7,33

Papp V, Rókusz A, Dezső K, Bugyik E, Szabó V, Pávai Z, Paku S, Nagy P. Expansion of hepatic stem cell compartment boosts liver regeneration. Stem Cells Dev, 23:56-65, 2014. IF: 4,67

Dezső K, Papp V, Bugyik E, Hegyesi H, Sáfrány G, Bödör C, Nagy P, Paku S. Structural analysis of oval cell mediated liver regeneration in rats. Hepatology. 56:1457-67, 2012. IF: 12,003

Dezső K, Bugyik E, Papp V, Laszló V, Döme B, Tóvári J, Timár J, Nagy P, Paku S Development of arterial blood supply in experimental liver metastases Am J Pathol, 175:835-43, 2009 IF.: 5,673

Bugyik E, Dezso K, Reiniger L, László V, Tóvári J, Tímár J, Nagy P, Klepetko W, Döme B, Paku S. Lack of angiogenesis in experimental brain metastases. J Neuropathol Exp Neurol, 70:979-91, 2011. IF: 4,19

 

A munkacsoport tagjai:

Dr. Nagy Péter, egyetemi tanár
Dr. Paku Sándor, tudományos tanácsadó
Dr. Dezső Katalin, egyetemi adjunktus
Dr.Bugyik Edina, posztdoktor
Dr. Szücs Armanda, PhD hallgató
Trojnár Dóra, TDK hallgató
Jiling Bálint, TDK hallgató

 

Nemzetközi kollaborációk:

Prof. Ezio Laconi – Università degli studi di Cagliari, Sardinia
Dr Andrew Reynolds – The Institute of Cancer Research, London, UK
Dr.Peter Vermeulen – Universiteit Antwerpen, Belgium