A klinikopatológia kurzust IV-V. éves hallgatók számára hirdetjük meg, mivel ők már túl vannak a patológia szigorlaton, és már némi klinikai tapasztalattal is bírnak. Érzékelik, hogy a tankönyvekből elsajátítható tananyagnál lényegesen komplexebb feladat eljutni a helyes diagnózishoz és a terápiás döntésekhez, és ebben a patológiának is igen lényeges szerepe van.

Hetente 1 alkalommal, a délutáni órákban találkozunk az intézet tantermében. Egy-egy kurzus-délután 2 órás. Ezeken az orvostudomány egy-egy területe kerül tematikus megbeszélésre, klinikus és patológus közös részvételével. Az adott esettől függően különböző diszciplinák képviselőit hívjuk meg. Az esetek bemutatása bőséges dokumentációs anyaggal történik. Nem hagyományos előadások tartunk, hanem a közös gondolkodás, problémamegoldás a cél, emiatt a hallgatóság minél aktívabb részvételére számítunk.

A kredit megszerzéséhez legalább 10 alkalommal történő részvétel szükséges. A részvételt jelenléti íven regisztráljuk. Tekintve, hogy minden alkalom egy speciális témakörrel foglalkozik, a távolmaradás pótlására nincs lehetőség.

A kurzus írásbeli vizsgával zárul, amit az utolsó kurzus-délutánon tartunk. A kurzushoz tankönyv/jegyzet nem tartozik, a vizsga anyagát az egyes alkalmakkor megbeszélt témákból állítjuk össze, ezért javasoljuk egyéni jegyzetek készítését. A sikertelen/nem megfelelő vizsga pótlására a vizsgaidőszakban lehetőséget biztosítunk.

2021/2022 tanév I. félév

Ideje:  Szerdánként, 17:00 – 18:40

Helye: I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Arányi Lajos előadóterme

Kurzus vezetője: Dr. Zalatnai Attila  (E-mail: zalatnai.attila@med.semmelweis-univ.hu)

 

 

Szept. 8.A diagnosztika buktatói Dr. Zalatnai A
Szept. 15.Újdonságok az emlőrák diagnosztikájábanDr. Fónyad L
Szept. 22.Neuropatológiai esetmegbeszélésekDr. Rajnai H.
Szept. 29.Patológia tükröződése a művészetekbenDr. Zalatnai A
Okt. 6.Haematológiai esetmegbeszélésekDr. Szepesi Á.
Okt. 13.Pancreatológiai esetmegbeszélésekDr. Huszty G., Dr. Zalatnai A.,
Okt. 20.Nőgyógyászeti esetmegbeszélésekDr. Rókusz A.
Okt. 27.Tüdőpatológiai esetmegbeszélésekDr. Moldvay J., Dr. Pápay J.,
Nov. 3.Bőrpatológiai esetmegbeszélésekDr. Kuroli E.
Nov. 10. Gyermektumoros esetmegbeszélésekDr. Csóka M., Dr. Micsik T.
Nov. 17.A transzplantáció klinikopatológiájaDr. Cseprekál O./Dr. Fintha A.
Nov. 24.Orthopédiai esetmegbeszélésekDr. Kiss J.
Dec. 1.Infektológiai esetmegbeszélések Dr. Csomor J.
Dec. 8.TESZTVIZSGA