Polgár Zoltánné Budapesten született, 1948. október 04.-én. A budapesti I. kerületi Szilágyi Erzsébet általános gimnáziumban tanult majd érettségizett 1967-ben. Vele való beszélgetések során elmondta, hogy orvosira szeretett volna menni, de élete úgy alakult, hogy asszisztens lett, amit soha nem bánt meg, mert ebben a munkában tudott kiteljesedni, ezt szerette. A Fővárosi Tanács VB Laboratóriumi Asszisztensképző Iskolájában 1971-ben képesítő vizsgát tett, majd az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) által szervezett kórbonctani szakasszisztensi szakon a szakasszisztensi szakvizsgát is letette (elektronmikroszkópia).
Munkahelyei:
1967-1974: Róbert Károly krt.-i Kórház agyszövettani laboratóriuma, majd Kórbonctani Osztálya, segédasszisztens.
1974-1984: a Fővárosi Szent János Kórház Patológiai Osztályán szövettani, elektron-mikroszkópos asszisztens és immun hisztokémiai asszisztens.
1984-1985: Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet Morfológiai laboratórium, szövettani, elektron mikroszkópos asszisztens.
1985-2006: Fővárosi Szent János Kórház Patológiai Osztálya, szövettani, elektron-mikroszkópos és immun hisztokémiai szakasszisztens.
2000-2006 között vezető asszisztens.
2007. áprilisától a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Lágyrész és Csontpatológiai Laboratórium szakasszisztense, dr. Sápi Zoltán személyi asszisztense, emellett MIR belső auditor.
Tisztségek: PAME (Patológus Asszisztensek Magyarországi Egyesülete), vezetőségi tagja 2012-ig, Ellenőrző Bizottsági tag 2013-tól. Vizsgabizottsági tagság: Szentágothai János Egészségügyi Szakképző Iskola, Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola, ETI. Előadások: számos előadást tartott a PAME és az MPT kongresszusain, valamint 2012-13-ban az ETI által szervezett szakasszisztensi képzésben oktatói feladatokat is végzett.
Ila mindenhez értett és mindent tudott, amit egy szakasszisztensnek tudnia kell, sőt talán többet is. 31 évet dolgoztam vele együtt (14 év János kórház és 17 év Egyetem), a szakmai kapcsolaton túl egyre mélyülő barátsággal, amit az utóbbi pár év közös hit-béli/keresztyéni közösségi megtapasztalásaink még személyesebbé, értékesebbé tettek. Nem volt egy „mézes-mázas” személyiség, nagyon is megvolt mindenről a saját véleménye, de mindent meg lehetett vele beszélni, mindig nyitott volt. A munkája példaértékű, mondhatni szinte kifogástalan volt, nem igen lehetett tőle olyat kérni, amit ne csinált volna meg. Szakmai igényessége „ráragadt” a környezetére is, nem lehetett mellette rosszul dolgozni. A „szép/vékony” metszetek készítésétől a hisztokémiai technikákig, a precíz laboratóriumi munkáktól a tudása átadásáig, mindenben nagy lelkesedéssel, akarattal vett részt. A rezidensek, orvosok (tanmetszetek), a PhD hallgatók, az asszisztensek, de még a betegek is (aspirációs citológia rendelés), mind-mind profitáltak munkájából, tudásából. Mint mindenkinek neki is megvoltak a nehézségei, problémái, amit nagy méltósággal viselt, tűrt (többek között a közel 20 évig tartó hematológiai betegségét), de alapvetően életvidám, jó humorú, igazi ember-munkatárs volt. Nagyon hiányzik!
Saját tapasztalatommal teljes összhangban három munkatárs gondolatai legyenek még itt:
„Nagyon kedves, melegszívű, segítő ember volt. Derűt sugárzott, ahogy csak beköszönt az ajtón és megértően meghallgatott, ha panasz vagy bánat ért. Éveken át egymás mellett kezdtük és fejeztük be a napot a munkahelyen. Jó volt vele együtt dolgozni, szakértelme biztonságot jelentett. Szerette kollégáit, a fiatalokat, PhD hallgatókat szárnyai alá vette és szívesen tanította őket a laboratóriumi munka részleteire. Szakmai igényességét igyekezett átadni számukra, az újra ő maga is mindig nyitott volt. Betegségét tisztán látta, erővel viselte. Ha hanyatlott is az állapota, bízott a javulásban. Nevetése, kedves mondatai, egész lénye hiányzik, de itt marad velünk, közöttünk.” (Dr. Pápay Judit)
„Ilával 2013 óta voltam kapcsolatban, először, mint TDK-s, majd, mint PhD hallgató Sápi Professzor Úr laborjában. Ila mindig életvidám, pozitív, aktív és végtelenül segítőkész volt. Mint egy jóságos tyúkanyó, úgy teremtett családias légkört a laborban, ahová minden nap jó érzés volt megérkezni. Mindig volt egy jó szava, bátorított, ha egy-egy kísérlet nem úgy sikerült. Ötleteket adott és hasznos tudást tanított. Nem sajnálta rá az időt, hogy többedjére is elmagyarázzon valamit. Istenien sütött, mindig készült valami finomsággal a születésnapokon és a laborkarácsonyokat is meghitté tette. Bármiről lehetett vele beszélgetni, tanácsot kérni, akár a munkában, akár a magánéletben. Drága Ila, hatalmas űrt hagytál magad után.” (Dr. Mihály Dóra)
„Mi ugyan „csak” 2014 óta dolgoztunk együtt, de ez idő alatt a kiegyensúlyozottság, önfegyelem és mértéktartás sugárzott belőled. Olyan ember benyomását keltetted, aki elfogadta sorsát, az emberi élet korlátait, a mindenkori adott helyzetet, és igyekezett kihozni belőle a legjobbat. Szívesen beszélgettél mindenkivel, szerettél kérdezni és saját gondolataidat is szívesen osztottad meg másokkal. Szellemed itt él és közöttünk marad, hiszen munkaszereteteddel és precizitásoddal bennünket is tanítottál szeretni pályánkat, legyen szó kutatási feladatokról vagy patológiáról. Nagyon szerettem Veled dolgozni, becsülöm azt az olthatatlan lángot, mely benned lobogott, tisztelem a végsőkig feszített akaratot és elszántságot, mellyel bennünket támogattál és az Intézetet szolgáltad.” (Dr. Dezső Katalin)
2024. július 22-én távozott el közülünk, emlékét megőrizzük.
Dr. Sápi Zoltán