2025 december 17-én került sor a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Digitális Egészségtudományi Intézetében zajló Digitális Egészségügyi Szervező szak hallgatóinak szakdolgozatvédésére. A védések két helyszínen zajlottak: a Hőgyes Endre utcában 9:00 órától kilenc hallgató, míg a Nagyvárad téri Elméleti Tömb DEI termében 11:00 órától további tizenegy hallgató mutatta be és védte meg dolgozatát.

Az I. számú bizottság elnöke dr. Stubnya Gusztáv docens úr volt, a bizottság tagjai Nagy-Kutasi Andrea és Marosi Gergely.
A II. számú bizottság munkáját dr. Tóth Zoltán docens úr vezette, tagjai dr. Surján György és dr. Sándor Zoltán voltak.
A hallgatók összességében kiemelkedően szép eredményeket értek el. Az előttük álló utolsó lépcsőfok a 2026. január közepén megrendezésre kerülő államvizsga lesz.

Ezúton is gratulálunk a sikeres védésekhez, az államvizsgára való felkészüléshez pedig sok sikert kívánunk.
A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar 2026. januári nyílt napján és a 2026. februári Campus Touron a jövő technológiái és egészségügyi trendjei kerülnek fókuszba.
Az események programjai segítenek megérteni, miért érdemes a digitális egészségügyi képzések világát választani.
- Egészségügyi Közszolgálati kar Online nyílt nap: 2026. január 22. 11:30-13:30
- Campus Tour: 2026. február 10-11.