Fotó forrása: Convention Budapest

Dr. Hidvégi Edit pulmonológus, egyetemi adjunktus, Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika

„A dohányzásnak nagyon sokféle ártalma van. Mint tüdőgyógyász, elsősorban a tüdőbetegségekről szeretnék beszélni. Ezek például: az egyik a COPD, talán nem annyira ismert ez a rövidítés, de ha azt mondom, hogy tüdőtágulás vagy krónikus hörghurut, akkor igen. Ugye, akik köhögnek állandó jelleggel, váladék jön fel, fulladnak, amikor nehezebb terepen mennek, vagy lépcsőn kell felmenni, akkor ilyenkor már mindenkinek eszébe jut, hogy mi lehet ez. Ez az egyik dolog. A másik, ami a tüdővel kapcsolatos, az pedig a tüdődaganatok. A tüdődaganatok kialakulásának jelentős részében szerepe van a dohányzás ártalmának. A régi típusú dohánytermékek azok igazoltak már. Hogy az új típusúakkal mi lesz, az majd csak 20-40 év múlva fog kiderülni. Mindenesetre, hogyha a dohányzás általános ártalmairól akarunk beszélni, akkor hozzá kell venni a különböző szív- és érrendszeri betegségeket is.”

Ahogy a szakértő is hangsúlyozza, a dohányzásnak számos súlyos egészségkárosító hatása van, amelyek nem csak minket, hanem a környezetünkben élőket is veszélyeztetik. Éppen ezért érdemes saját magunk és szeretteink érdekében meghozni a döntést, abbahagyni a dohányzást. Szerencsére ma már számos hatékony, szakmailag támogatott módszer és eszköz áll rendelkezésre, amelyek segítenek ezen az úton.

„Elsősorban a betegnek az elhatározása kell. Ha ő elhatározta, akkor nagyon sokban tudunk segíteni. Egyrészt a nikotinpótlás az egy nagy hiány, mert hogyha valaki abbahagyja a dohányzást, akkor a nikotinmolekulák azok nem jutnak el a központi idegrendszerbe, ahova nagyon szeretnek bekötődni, és ott egy örömforrás, ilyen jelet adnak, ami által az illető hozzászokik ahhoz, hogy neki kell ez az örömforrás, és állandó jelleggel muszáj egy újabb és újabb cigarettát elszívnia, hogy megkapja a nikotin-utánpótlást. Tehát a nikotinpótlás az, ha ez a vágyakozás a cigaretta után megszűnik, ez már csökkentheti a cigarettáknak a számát. És minél kevesebb, annál jobb, de a legjobb lenne, hogyha egyáltalán nem cigarettázna valaki. Vannak egyébként ilyen csoportos leszokást támogató megbeszélések, akkor például légzőtornát lehet alkalmazni, vagy hogyha valakinek valamilyen tüdőbetegsége kialakult már, akkor egyre jobb és jobb hörgőtágító, hörgőgyulladást megakadályozó gyógyszereket tudunk alkalmazni, de ezek már megint csak akkor jók és sokkal jobban tudnak hatni, hogyha valaki leszokott a dohányzásról.”

Elterjedt tévhit, hogy az új típusú, hevítéses technológiával működő dohánytermékek biztonságos alternatívát jelentenek a hagyományos cigarettához képest. A valóság azonban az, hogy ezek sem kockázatmentesek, és szintén káros anyagokat juttatnak a szervezetbe.

„Igen elterjedtek mostanában ezek az új típusú, dohányzást helyettesítő, vagy dohányzást pótló eszközök. Ezek attól függenek, hogy mi van bennük. Lehetnek ugyanolyan vagy talán még ártalmasabbak is, mint a hagyományos cigaretta. Kicsit más az égéstermékeknek a mennyisége, viszont nemcsak a mennyisége, hanem a minősége is megváltozott, és ez az, amit nem láthatunk előre, hogy milyen lesz majd ezeknek a következménye 20-30-40 év múlva. Tehát, ha valaki, mivel úgy gondolja, hogy hát ez nem ártalmas, elkezdi pöfögtetni, szívja, nem érez semmi rosszat. Ugye a régi cigaretta az megköhögtette az embert, amikor elkezdett dohányozni. Én nem próbáltam ki sohasem, csak láttam, meg hallottam, de most, hogyha ezeket elkezdi szívni akkor azt hiszi, hogy nem lesz semmi ártalma, és nem érzi azt, hogy kap egy nikotinmérgezést. Tehát nagyon sokan, sajnos fiatalok, 18 év alattiak is intenzívosztályra kerültek nikotinmérgezéssel, pontosan emiatt a dohányzást helyettesítő eszköznek az ártalma miatt.

A legjobb, ha sem a hevítéses utántölthető elektromos termékekre, sem a hagyományos cigarettára nem szokunk rá. Ha viszont már kialakult a nikotinfüggőség, sosem késő változtatni. A leszokás minden életkorban pozitív hatással van az egészségre. Egy kis támogatással és elhatározással bárki képes lehet megtenni ezt a lépést.”

Forrás: Semmelweis Médiasarok, 2026.03.15.