Az első lépés a programba illetve az egyetem Kiválósági Listájára való felkerüléshez, hogy a pályázat meghirdetésekor a hallgató az adatlapot (egy excel táblázat) letöltse, majd a tanulmányi, tudományos és egyéb (sport, zene, szociális) eredményeivel kitöltve elektronikusan a saját neve alatt visszaküldje a felvételi leadásának határidejéig.
Az adatok elbírálását itt tekinthetik meg.
Az adatlapok kiértékelése után tájékoztatunk minden jelentkezőt, hogy a pályázatukkal elérték-e a felvételhez elegendő pontszámot. Amennyiben ez nem sikerült, ne csüggedjen senki! Ha abban az évben nem érte el valaki a pontszámot, az nem jelenti azt, hogy soha többet nem jelentkezhet a programba. Sőt! Minden alkalommal megkérjük a pályázókat, hogy következő alkalommal is próbálkozzanak, addig bizonyára érnek el még további sikereket, így magasabb lesz a pontszámuk a következő évben.
Azok számára, akik elérték a felvételhez elegendő pontszámot, azok felkerülnek az egyetem Kiválósági Listájára. A listán szereplő hallgatók közül azonban csak azok kerülhetnek be a Program tagjai közé, akiket a Tehetséggondozó Tanács tagjai egy szóbeli elbeszélgetés után arra méltónak tartja.
A szóbeli felvétel szempontrendszere a következő:
Milyen mértékű a hallgató motivációja és ez milyen tényezőkből fakad?
- Mennyiben külsődleges (pl. szülői) a motiváció?
- Mennyiben belsők a mozgatórugók, melyek ezek?
Milyen mértékű a hallgató orvosi-kutatói elhivatottsága?
- Mennyire tartja ezt élethivatásának?
- Mennyire tudja átmenetileg más életcéljait alárendelni ennek?
- Mennyiben képzeli el Magyarországon jövendő szakmai karrierjét?
Mennyiben jellemzőek a hallgatóra a következő tulajdonságok?
- Kitartás
- Igényesség
- Lényeglátás
- Kritikai szellem
- Kíváncsiság, játékosság, kreatív, innovatív magatartás
- Milyen rendszeres hobby és sport tevékenységet űz a hallgató?
Milyen a hallgató jellembeli integritása?
- Mekkora a hallgató önismerete?
- Mit tart erősségének?
- Mit tart gyengéinek?
- Miben akar fejlődni? Milyen időtávban gondolkodik önfejlődése tervezésében?
- Milyen segítséget nevez meg, kér konkrétan fejlődése elősegítésére?
- Mennyire megbízható a hallgató? Mennyire kialakultak és milyen szilárdak az erkölcsi elvei? Milyen a hallgató kudarctűrő készsége, hogyan állná meg a helyét krízishelyzetben?
Mennyire várható, hogy a hallgató kiváló készségeit sikerre vigye?
- Milyenek a hallgató kommunikációs készségei? Hogyan tudja kezelni a konfliktushelyzeteket?
- Mennyire jó a hallgató a csapatmunkában? Mennyire együttműködő, mennyire önfeláldozó?
- Mennyire vezető alkat?
- Mennyiben vannak szervezési készségei, tapasztalatai?
- Milyen a gyakorlati érzéke? Várható-e tőle, hogy szerzett ismereteinek gyakorlati hasznosításában is kiváló legyen?