2026-ban is megrendezésre került a Kutatók Éjszakája, a rendezvénysorozat aminek célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon főként a fiatalok, de minden tudomány iránt érdeklődő számára.
Intézetünk három programmal és rengeteg érdekességgel várta a hozzánk érkezőket.
A programokon összesen több mint 80-an vettek részt, az interaktív laborbemutatóra pedig több mint 40 érdeklődő látogatott el.
A „Mit mond rólunk a DNS? – Kalandozás egy molekuláris genetikai laboratóriumban” című bemutatón a résztvevők laborséta keretében tekinthették meg a genetikai laboratóriumot. Az elektroforézis-laborban megnézhették a láthatóvá tett DNS-t, emellett játékos DNS-izolálásban és vetélkedőn is részt vehettek.
A laborbemutatóra főként gimnazisták és egyetemisták érkeztek. Sokan érdeklődtek az intézet tudományos diákköri tevékenysége és a kutatómunkába való bekapcsolódás lehetősége iránt is.
A „Genetikai vizsgálattól a válaszig” című előadás a genetikai diagnosztika folyamatát mutatta be, míg a „Miért fontos a családfánk?”
című előadás a családi kórtörténet szerepét járta körül az öröklődő betegségek felismerésében.
Köszönjük PhD- és TDK-hallgatóink, valamint rezidenseink – Nagy Dominika, Lapát Virág, Kovács Dalma, Dobos Dominik, Kómár Vince, Várkonyi Beáta és Lepesi-Benkő Máté – segítségét az interaktív laborbemutató megvalósításában!
Köszönjük előadóinknak, Dobos Dominiknak, Székely Flórának és Gál Anikónak a közreműködést, látogatóinknak pedig az érdeklődést és az aktív részvételt!