A 2026-os Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat kilencedik alkalommal adták át a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a betegek és a szakmai zsűri jelölései alapján ismerték el a legkiválóbb hazai orvosokat. Az idei gála kiemelt kitüntetettje Prof. Dr. Molnár Mária Judit, a Intézetünk igazgatója volt, aki a Goodwill Pharma Életműdíjat vehette át.
Az elismerés méltatja a ritka neurológiai kórképek kutatása és gyógyítása terén végzett több évtizedes, nemzetközileg is meghatározó munkásságát. A díjazás különlegessége a közvetlen lakossági visszajelzés, hiszen a jelölteket maguk a páciensek és hozzátartozók javasolhatták példaértékű emberségük és szakmai elhivatottságuk miatt.