Összesen: 1 cikk

Beszámoló Nemzetközi kongresszusról

A Neurootológiai és Equilibriometriai Társaság (NES) 43. Kongresszusa
A Neurootológiai és Equilibriometriai Társaság (NES) 43. Kongresszusa

Budapesten, 2016.május 26-28 között került megrendezésre a Neurootológiai és Equilibriometriai Társaság (NES) 43. Kongresszusa a Hotel Héliában.

A Neurootológiai és Equilibriometriai Társaság 1976-ban alakult Németországban. A társaság tagjainak fő tevékenysége az otoneurológia, azaz az egyensúlyrendszert érintő betegségek vizsgálata és kezelése. 2014. óta a Társaságnak magyar elnöke van, és 2015. óta a Társaság bejegyzett székhelye is Magyarországra került.

A konferencián 12 ország kb. 70 orvosa vett részt, a támogatók között gyógyszergyárak, illetve egyensúlyvizsgáló berendezéseket gyártó cégek szerepeltek.

A kongresszus fő témái ezúttal is a szédülés, és egyensúlyrendszer vizsgálata és betegségei voltak.

A NES hagyományai szerint a tudományos ülés ünnepi pillanatokkal kezdődött. A NES két díját, a Frenzel –Sakata díjat, és a Tato-Claussen díjat ünnepélyes keretek között adták át. A nyertesek Dr. Gottfried Aust (Németország), és Dr. Nagy Elemér (Magyarország) voltak.

NES_Kongresszus_03A díjazottak ünnepi előadása után kerekasztal beszélgetés formájában vitattuk meg a NES által ajánlott, és Konstantin Trinus (Ukrajna) által kidolgozott egységes vizsgálati protokoll bevezetésének lehetőségeit. A panel résztvevői egyetértettek abban, hogy egy olyan szubjektív tünet, mint a szédülés esetében szükség van a betegség súlyosságának számszerű meghatározására, mely a további kezelés eldöntésének alapját képezi. Ezért 20 pontból álló pontozási rendszert fogadtak el a szédüléses állapot súlyosságának eldöntésére. A pontozási rendszer lényege, hogy a beteg panaszai, és az ágy melletti tájékozódó vizsgálatok alapján megállapítjuk a szédülés és az egyensúlyzavar súlyosságát.

A szédülő beteg ellátásának szintjét is a pontrendszer határozza meg. Enyhébb tünetek, alacsonyabb pontszámok (0-4) esetén a háziorvosnál, ill. a sürgősségi osztályon kapott ellátás elegendő. Súlyosabb tünetek, magasabb pontérték (5-10 pont) esetén kórházi kezelés, illetve otoneurológiában jártas szakorvos bevonása szükséges, míg nagyon rossz állapotban lévő beteg (10 pont felett) esetén speciális, otoneurológiai képzettséggel bíró orvos és kiemelt szédülés centrum látná el a beteget. Ezt a protokollt minden szédüléssel foglalkozó orvosnak meg kell ismernie.

A protokoll meghatározná a szédülő beteg ellátásában résztvevő orvosok képzettségi szintjét, illetve javaslatot tesz az orvosok posztgraduális képzésének különböző szintjeire is (egy napos kurzus, több hetes szakmai gyakorlat, illetve több napos kurzus, jelentős szakai gyakorlattal).

NES_Kongresszus_05A panel résztvevői megegyeztek abban, hogy a kialakítandó protokollnak függetlennek kell lennie attól, hogy az adott szédüléscentrum milyen, az alapvizsgálati műszerezettségen túlmenő speciális műszerezettséggel rendelkezik.

A konferencia résztvevői megállapodtak abban, hogy saját országukban is megkísérlik bevezetni a protokollt, és a következő kongresszuson beszámolnak a használhatóságáról.

A kongresszuson egy szekció szólt a fülzúgásról, a Méniére betegségről, ezen kívül több előadás volt az újfajta vizsgálómódszerekről, és a szédülés sürgősségi ellátásáról is.

Szó volt egyes, nehezen gyógyítható betegségek bravúros kezeléséről is, például fülzúgáscsökkentő eljárásokról, az egyensúlyi betegségek rehabilitációjáról, és a hallásjavítás lehetőségeiről a belsőfül egyes betegségeiben.

A kongresszus rezüméje az volt, hogy a világon terjeszteni kell az otoneurológia tudományát. mivel a szédülő betegek száma egyre nő. Be kell vonni fiatal, érdeklődő kollégákat a betegellátásba, és a tudományos munkába is.

NES_Kongresszus_07A konferencia barátságos környezetben, négy csillagos szállodában zajlott. A jó hangulatot részben a családias légkör, részben a jó társasági programok biztosították. A dunai hajókirándulás és a finom ételek elnyerték a hazai és külföldi résztvevők tetszését. Sokan nézték a Dunáról a csodálatos budapesti panorámát, nappali és éjszakai fényben egyaránt.

A gálavacsora, a finom ételek és italok fokozták a jó hangulatot, összekovácsolták a kicsiny, de lelkes otoneurológus csapatot.

Dr Szirmai Ágnes

elnök

Neurootológiai és Equilibriometriai Társaság

2016.06.15.

NES_Kongresszus_02NES_Kongresszus_04NES_Kongresszus_06

Összesen: 1 cikk