Fogorvostudományi Kar
Kari Kutatási Pályázat
FOK Kari Kutatási Pályázat – 2025

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar belső pályázatot hirdet a kari kutatómunka támogatására a 2025. évre.
I. Pályázatot nyújthatnak be:
– a Kar oktatói és kutatói, beleértve a Fogorvostudományi Ph.D. program hallgatóit is,
– az elmúlt évi pályázatban támogatást nyert résztvevők közül csak azok pályázhatnak újra, akik a megadott határidőre mind szakmai, mind pénzügyi beszámolót benyújtottak.

II. Pályázat elbírálása:
A pályázatok bírálata tudományos értékük megítélése szerint történik. Emellett prioritást élveznek azok a pályázatok, amelyekben a következő szempontok közül egy vagy több, de különösen az első kettő pont valamelyike érvényesül, azaz a Ph.D. fokozatok megszerzésének elősegítése a Karon:
1. Ph.D. hallgatók kutatómunkáját, impakt faktoros közlemények készítését megalapozó vizsgálatok.
2. Ph.D. képzéshez még nem csatlakozottak esetében olyan kutatómunka, amely a Ph.D. fokozat publikációs követelményeinek teljesítéséhez vezethet.
3. Azok a fogorvostudományhoz és határterületeihez kapcsolódó originális vizsgálatok, amelyek alapján várhatóan impakt faktorral rendelkező folyóiratban közölhető eredményeket szülnek.
4. A pályázó nem rendelkezik jelentős kutatási támogatással külső forrásból.
5. Elméleti intézetek és a Kar klinikái közötti együttműködés keretében tervezett munkák.
6. Karon belüli intézetek közötti együttműködések.
7. Nemzetközi együttműködések.

III. A pályázat benyújtásához az alábbi dokumentumok szükségesek:
– a mellékelt adatlapon szereplő adatok megadása (A pályázatot az összes résztvevő/társpályázó adatainak feltüntetésével szükséges benyújtani),
– maximum 3 oldalas szakmai összefoglaló (A szakmai összefoglaló bemutatja a hátteret, a kutatási hipotézist, kérdést, a módszertant, a tervezett kísérletek rövid leírását és a várható eredményeket),
– szakmai önéletrajz,
– valamint egy oldalas költségterv benyújtása (A tételes költségterv indoklást is tartalmazzon).

  • IV. További tudnivalók:
    –  Egy pályázó első szerzőként csak egy pályázatban vehet részt. Egy személy csak egy pályázatban vehet részt.
    –  Hiánypótlásra egyszeri alkalommal van lehetőség, a leadást követő 48 órán belül. Hiányos pályázat leadása vagy a határidő túllépése kizárással jár.
    –  A pályázatokat 2025. január 15-ig kérjük beküldeni elektronikusan, PDF formátumban a következő e-mail címre: fok.kutatasipalyazat@semmelweis.hu
    –  Azon pályázók esetében, akik korábban ebből a pályázati forrásból támogatást nyertek, pályázatuk elbírálása során kiemelt szempont, hogy korábbi pályázatukat sikeresen teljesítették, megfelelő szakmai és pénzügyi beszámolót nyújtottak be és az elfogadásra került.
    –  A pályázatok anyagát az első szerzős pályázónak 2025. január 29-én megrendezendő Fogorvostudományi minikonferencián is ismertetni kell, a programfüzethez előadás kivonatot is készíteni kell, amelyet a pályázathoz csatoltan kérünk beküldeni. A döntés és a források megnyílása ezt követően történik.
    –  A Kari Kutatási Pályázatot a nyertesek egy év időtartamra nyerik el. A sikeres pályázóknak tárgyév november 30-ig kell elkészíteni a szakmai beszámolót és a pénzügyi elszámolást (melyhez csatolni szükséges az árajánlatokat, illetve számlákat). A tárgyév november 30-ig fel nem használt összegek visszakönyvelésre kerülnek a Karhoz.

V. Elnyerhető pályázatok
1. Alap Pályázat
A pályázó által elnyerhető maximális összeg legfeljebb 500 ezer Ft lehet, elsősorban dologi költségek fedezetére.

II. Kiemelt Pályázat
A rendelkezésre álló összeg 3 millió Ft, melyet egy összegben kap meg a nyertes pályázó (vagy évenként 1 millió Ft-ot).
A Kiemelt Pályázatot elnyerő pályázónak és pályázatának az előzőekben felsorolt feltételeken túl az alábbi kritériumoknak kell megfelelni:
– a pályázónak minimum 1 teljesített kari kutatási pályázat és első szerzős IF, Q1 közlemény a témában, az elmúlt öt évben
– Ph.D. fokozattal rendelkező társpályázó,
– tanszékvezetői támogató nyilatkozat,
– évenkénti szakmai és pénzügyi beszámoló beküldése,
– a harmadik év végére elfogadott Q1-Q2 publikáció nemzetközi fogorvosi szaklapban.

Budapest, 2024. december 13.

Dr. Gerber Gábor s.k.
egyetemi tanár, dékán

Minikonferencia-2025 Programfüzet
Felhívás_Kari Kutatási Pályázat_2025
Absztrakt formai követelmények_Kari Kutatási Pályázat_2025
Szerkeszthető adatlap_Kari Kutatási Pályázat_2025
Beszámoló_Kari Kutatási Pályázat_2025

Nyertesek: 2012-2023 (pdf)