A tetvek kizárólag az emlősök élősködői. A terjedésükhöz szoros testi érintkezés szükséges, és mivel a szex az, ezért akár a nemi úton terjedő fertőzésekhez is sorolhatjuk őket.

A tetveknek 3 fajuk élősködik emberen.

Fejtetű /Pediculus capitis/
Gyakori megbetegedés, a közösségben élőket, főleg iskolásokat, óvodásokat, táborok, otthonok lakóit veszélyezteti. Legalább 10 millió gyerek fertőződik meg évente. A tetű egyrészt a hajszálakba kapaszkodik, másrészt a hajjal érintkező személyes tárgyakon (pl. fésű, sapka) is él.  Főként iskolásokat, ill. nőket fertőz meg, a sűrű, hosszú hajú emberek vannak főleg veszélyben.
A fejtetű, kb. 1-2 mm nagyságú, színe a haj színéhez igazodik, eredetileg szürkés-fekete, ill. vöröses-barna. 3 pár, karmokban végződő lábuk van, ezekkel kapaszkodnak a hajszálba.
A nőstények, könnycsepp alakú „tojásaikat”, a serkéket, szorosan a hajszálak tövéhez ragasztják. Ezekből bújnak ki a lárvák. Egy nőstény átlagosan 6-10 serkét rak le naponta, összesen kb. 200 serkét. A tetvek 3-6 óránként táplálkoznak, és emberi vér nélkül 20-48 órán keresztül élnek túl.
A fertőzéshez képest kb. 2-3 hét múlva jelentkeznek a tünetek, fül körüli viszketésként.

Ruhatetű /Pediculus vestimenti/
A fejtetűhöz hasonló, annál 15-20%-al nagyobb, 2-4 mm hosszú. Lábai karmokban végződnek, ezekkel kapaszkodik a bőrbe, ill. a ruha szálaiba. Zsúfoltságban, rossz higiénés viszonyok között élő, ritkán tisztálkodó emberek fertőzött ruhaneműivel terjed.
A serkék a ruha szálaihoz tapadva, csoportosan helyezkednek el a redőkben. A ruhatetű kb. 2x annyi serkét rak le mint a fejtetű, és ezek akár 30 napig is életben maradhatnak. 5-11 nap alatt kel ki a lárva, amik életük legnagyobb részét a ruhán töltik, csak és kizárólag vérszívás céljából vannak a bőrön, főleg akkor, amikor alszunk. A nőstények kb. 200 serkét raknak le életük során. 3-6 óránként esznek, 48 óránál tovább nem bírják vér nélkül.
A csípésük során viszkető érzést keltenek, és szúnyogcsípés szerű lila foltokat hagynak a bőrön.

Lapostetű /Pediculus pubis/
A lapostetű terjedése, kifejezetten szexuális úton történik! Csak a szőrzeten él, amelyet a hátsó lábaival ragad meg. Színe sötétszürke vagy barna. Széles potroha, amely megkülönbözteti a többi tetűtől, lehetővé teszi, hogy az egymástól távol lévő szőrszálakba is meg tudjon kapaszkodni.
A serkéit erősen hozzátapasztja a szeméremszőrzethez. A lárvák vér nélkül kb. 24 órát élnek, csípésük helyén szürkéskék foltok maradnak. Esetenként – főleg gyermekekben- a szemöldökben és a szempillákban is megjelenhet.
A fejtetű és ruhatetű szerepe a vérhas, és egyéb bakteriális betegségek átvitelében ismert. A lapostetű ezeknek a betegségek átvitelében nem játszik szerepet.

Terápia
A tetvesség kezelésére speciális bedörzsölhető oldatokat használunk,amelyek a tetvek központi idegrendszerére hatva, bénulást okoznak. A serkéket el kell távolítani, legegyszerűbben a haj rövidre nyírásával. A használati tárgyakat, az ágyneműt, és a ruhákat fertőtleníteni kell.