A három könyv mintha egy receptre íródott volna: főhősük két lány, akik azonos korúak, barátnők. Szegényes körülmények közül származnak, de különböző módokon és mértékben kiemelkednek a nélkülözésből – beszéljünk a nápolyi gettóról, egy elszegényedett magyar nemesi családról, vagy London külvárosáról.
Felemelkednek, és ebben is van közös – egyetlen igazi fegyverük két részből áll: a tehetségükből és a tanulásból. Mindkettőre szükségük van ahhoz, hogy kiszabaduljanak onnan, ahol felnőttek – és ahonnan ki is akarnak szabadulni. Hatványozottan hátrányos helyzetűek: nemcsak szegények, de még lányok is – ez sem teljesen mellékes tényező, mindhárom regény az előző század felénél, vagy kevéssel az után játszódik.
Nápolyi regények
Elena Ferrante írónő korunk egyik legrejtélyesebb személye – ez mindössze írói álneve, titokban tartja identitását, még a kiadójával is csak ímélben érintkezik. Ami egykor kockázatos döntés lehetett, most a legjobb marketing: mindenkit izgat, ki állhat a lenyűgözően őszinte regények mögött.
A Briliáns barátnőmmel kezdődő könyvsorozat négy regényből áll, melynek utolós kötete, Az elveszett gyermek története most jelent meg magyarul, október közepén.
A történet narrátora Elena Greco, aki legjobb barátnőjével, Lila Cerullóval a nápolyi gettóban nőtt fel. Mind a ketten nagyon okosak – bár Lenu úgy értékeli, hogy ő mindössze magol, míg Lila zseniális – csak amíg Lenu továbbtanulhatott, addig Lilát nem engedte az apja gimnáziumba járni, csupán az elemit végezte el.
Lenu nemcsak Nápolyból szeretne elkerülni, hogy a szó szoros értelmében vett szegénységet hagyja maga mögött, hanem a telepet, minden szokásával együtt: a lelki szegénységet, az erőszakot, a gondolkodás hiányát, a nők életének háztartási munkára való korlátozását. Hiába sikerül végül továbbtanulnia, elköltöznie, valahogy mindig úgy érzi, hogy Lila lekörözi őt. Örökké fennáll közöttük a verseny, amit ő nem nyerhet meg.
A regény gördülékeny, cselekményben gazdag, izgalmas – szemünk láttára nőnek fel és esnek szerelembe a szereplők, a telep dinamikusan lüktet, akkor sem áll meg a mozgás, amikor elbeszélőnk fáradt és fásult. Központi téma a nők helyzete: milyen akadályokba ütköznek az életben, ha egyetemen tanulnak, gyárban dolgoznak, gyermeket szülnek vagy írnak, miközben a háztartást is nekik kell vezetniük.
Emellett a két lány barátságát részletezi a sorozat. Kapcsolatuk összetett – folyamatos a versengés közöttük, nyíltan és rejtetten egyaránt, mégis ragaszkodnak a másikhoz, hosszú éveken át. Elenát elvarázsolja Lila, a benne rejlő erő, amilyen lelkesedéssel belekezd bármibe, őt is belerántja; motiválja a tanulásban, először a versenyhelyzet miatt, majd hogy megmutathassa, ő is vitte valamire.
A könyvekből HBO sorozat is készült, My Brilliant Friend címmel, aminek a forgatókönyve teljesen hű maradt a könyvekhez.
Az őz
Szabó Magda maga az intelligencia. Minden mondata tiszta erő. Nemcsak, hogy írni nem lehet olyan jól, mint ő, de azt az érzést kelti az emberben, hogy nem lehet felnőni hozzá – az anyukája magassarkújában totyogó kislánnyá, az apukája cipőjében csónakázó kisfiúvá változtat, ahogy követjük a gondolatmenetét – sosem lehetünk annyira bölcsek, annyira felnőttek, mint ő.
Feminin erő árad minden szavából, minden anekdotából: ahogy a narrátor kaotikusan sorolja az emlékeit, a lényeges elemeket az étel színével, a napfény ízével keverve. Elsőre tömör írásnak tűnik, nehéz kiigazodni az ismeretlen nevek között – az elmesélő nem ereszkedik le annyira, hogy magyarázzon, nem nekünk mesél, hanem egy másik szereplőnek – de harminc oldalon belül ez kitisztul és magával ragad a történet.
Kegyetlen, őszinte. A narrátor nagyon erős, fanyar karakter, tüskés – próbálja távol tartani magától az embereket, meglepő módon valóban van mersze megtenni ezt. Bátor. Szomjazik az igazságra.
A másik lány, Angéla, akivel szembeállítja az írónő, mindent megkap az élettől, amíg neki minden szalmaszálért meg kell küzdenie. Ez a párhuzam végigkíséri és kísérti őt életében, gyűlöli Angélét, nem is akarja nem gyűlölni. A főhősünk nem feltétlenül jó ember, de megbocsátunk neki, mert látjuk, honnan ered ez az érzés – omnis cellula e cellula. Szimpatizálunk vele, annak ellenére, hogy tisztán látja és látjuk a hibáit, durva érzéseit és tetteit.
Swing Time
Zadie Smith könyvének főszereplői narrátorunk, akinek a nevét nem is ismerjük és legjobb barátnője Tracey. London külvárosában nőnek fel, a tánc bűvöletében. Mind a ketten vegyesházasságból származnak — egyik szülőjük európai, másik afrikai.
A főszereplő édesanyja már szülőként kezd el olvasni, tanulni, mivel ki akarja juttatni saját magát és lányát a lakótelepi körülmények közül. Továbbá tenni akar a népéért, a feketékért, a bevándorlókért.
Tracey ugyan ügyesebb táncos, mint barátnője, sikerei ellenére Lilához hasonlóan nem sikerül kitörnie a szegénységből. A narrátor egyetemre kerül, médiát tanul, majd egy világsztár, Amiee asszisztense lesz. Amiee a hirtelen fellángolások embere, egyik szeszélye az, hogy segíteni akar a szegényeknek — hol iskolát építtet egy kicsiny afrikai faluban, hol számítógépeket küld az iskola tanulóinak (annak ellenére, hogy az egész faluban csak néhány konnektor van).
Zadie Smith elénk tárja a londoni és a falusi viszonyokat, mi történik, ha beleszólunk egy mikrokultúrába, mennyit segíthet valójában és mennyit árthat. A lányok sorsa mellett folyamatosan ott van a történelem: a feketék sorsa, a rabszolgaság fájdalma, a művészet, a föld ereje. Mit tehet meg egy ember a másikkal, mit tehet meg a másikért. A regény nem ad választ arra a sok kérdésre, amit felvet, de utalásokkal, egyes szereplők kritikájával irányt mutat, merre haladjon a gondolkodásunk.
a képek forrása: My brilliant friend: HBO; Az őz: Jaffa kiadó, POKET; Swingtime: Penguin group; Brilliáns barátnőm: Park kiadó