A Medikus Zenekar ez év október 29-én nagysikerű hangversenyt adott a Zeneakadémián. Nemes zene, nemes cél érdekében – a jegybevétel teljes ára a Magyar Gyermekmentő Alapítvány részére lett felajánlva.
Már este volt, mikor leszálltam a négyeshatosról a Király utcánál és megláttam a Zeneakadémiát. A főbejáraton belépve a jól ismert márvány hangulata fogadott. Ünnepélyesen átadtam a kabátom a ruhatárnál, majd lassan elfoglaltam helyem a nagyteremben.
Belülről hatalmas tér fogadott. A színpadon a hangszerek és a pultok elrendezve, a kottatartók a helyükön, minden csak arra várt, hogy zenével tölthessék be a csendet.
Elsőként Liszt Ferenc Les Préludes-jét szólaltatta meg a zenekar. Dubóczky Gergely karmester elképesztő energiával irányította a zenészeket, akik hangszereiket szinte énekeltetve játszották végig a művet. Az utolsó fafúvóstól a vonósokon át a rezesekig minden frázis, minden motívum, minden futam a helyén volt térben és időben. Pont akkor és úgy szólalt meg, hogy a kottafejekből zene váljék, a Zeneakadémia nagytermét betöltő tökéletes együtthangzás. A hallgatóság már az első mű végeztével vastapssal jutalmazta a zenekar és mesterük munkáját.
Richard Strauss Négy utolsó ének c. művének szövegét Kristóf Réka tolmácsolásában hallhattuk. A szoprán rendkívüli odaadással, precíz szövegmondással és nem utolsó sorban csodálatos hangjával ragadta magához a figyelmet, a zenekar pedig hűen és tisztán követte őt egészen a záróakkordig. A zenekart szinte tekintettel (is) irányító karmester éberen, hihetetlen összpontosítással vezényelte és terelte a zenét, hogy az a megfelelő mederben áramolhasson.
A szünetet követően egy mű maradt hátra, ez pedig Camille Saint-Saëns III., „Orgonaszimfóniája” volt. Fassang László orgonaművész volt ebben a Medikus Zenekar segítségére. Az orgona mellett többek között zongorával is kiegészült zenekar nem holmi egyetemistákból állt. A színpadon művészeket lehetett látni, egytől egyig zenei kiválóságokat. Ezen színvonalat hozva szólalt meg az Orgonaszimfónia, csodás és méltó lezárásaként az elképesztő hangversenynek.
A teltházas nagyterem ütemesen zengett a szűnni nem akaró vastapstól, ami megillette a karmestert, a szólistákat, és külön-külön minden egyes zenekari tagot, akiknek zenei tehetsége és szenvedélye legalább azonos a Zeneművészeti Egyetem színvonalával, ha éppen nem kimagaslóbb annál.
Fotó: Bányai Bálint