Vajon tényleg befolyással bír a személyiségünkre és jövőnkre nézve, hogy hányadikként születünk a családban? Más emberek lennénk ma, ha a testvérünkkel helyet cserélhettünk volna a születési sorban? Mindenképp érdekes kérdések ezek, azonban azt ma már tudjuk, hogy a környezeti hatások és neveltetés milyen erősen hatnak a gyermekek személyiségfejlődésére.
Vegyük példának, hogy egy örökbe fogadott gyermek, ha jó családba kerül és minden igényét kielégítve fejlődhet, tanulhat, akkor mennyire más felnőtt cseperedik belőle, mintha intézetben nőtt volna fel. Ha annak a személynek a hozzáállása, aki az utódot felneveli, ennyire befolyásolja a gyermek személyiségvonásait, akkor azt is feltételezhetjük, hogy befolyással bír az is, ahogy a szülők másképp viszonyulnak első, második, harmadik (és így tovább…) csemetéjükhöz.
A születési sorrend még árulkodóbb, ha körülnézünk a különféle hivatások képviselői között. A statisztikák például azt mutatják, hogy az elsőszülöttek gyakorta töltenek be felsővezetői állást, vagy egyéb felelősségteljes pozíciót. A tudományos élet nagyjai telis-tele vannak elsőszülöttekkel, de nagy számban képviseltetik magukat az oxfordi egyetem ösztöndíjasai és kutatói között is. A tévébemondók és a beszélgetős műsorok házigazdái szintén rendszerint elsőszülöttek vagy egykék.
Az elsőszülött fogalmát az alábbiakban határozhatjuk meg, jellemvonásai tekintetében:
1. A családban elsőként született gyerek(ek),
2. Az egyik nemből az elsőnek született gyerek az adott családban.
3. Az olyan gyerek, aki a sorban legközelebbi, vele megegyező nemű testvérénél legalább öt évvel fiatalabb.
Az első gyerek olyan a gyakorlatlan szülők számára, akár a „kísérleti nyúl”. Az újdonsült szülők tele vannak ellentmondással: egyfelől a széltől is óvják csemetéjüket, szorongók, tétovák és következetlenek, másfelől igyekeznek szigorúak lenni és mindig jobb és jobb teljesítményre biztatni elsőszülöttjüket. Az első gyermeknél minden életbevágóan fontos. A kutatások szerint az elsőszülöttek előbb tanulnak meg járni és beszélni, mint később született testvéreik. Nem csoda, hiszen annyira a figyelem középpontjában állnak, hogy ezzel is próbálnak megfelelni a környezetük elvárásainak.
Tehát mi jellemző leginkább a család elsőszülöttjeire?
Mivel közvetlen a felnőttektől lesnek el mindent, ezért komolyak, mindig próbálnak megfelelni az elvárásoknak. Magabiztosak, ami a kitüntetett figyelem eredménye. Koncentrációs képességük erős, türelmesek és lelkiismeretesek, ami számos hivatás terén előnyt jelenthet nekik. Azonban a sok előny mellett terhe is van az elsőszülöttségnek: nagyobb a felelősség például a kisebb testvérekkel szemben. Sok elsőszülött számára ismerősek lehetnek a szülők szájából elhangzó következő mondatok: „Hát milyen példát mutatsz ezzel?”, vagy „Ő a kisebb. Neked kellene okosabbnak lenned!”. Tudnának mesélni arról, hogy nekik kellett kitaposni az utat testvéreik előtt, így több konfliktusuk is volt a szülőkkel, míg a kisebbek mindig „megúszták szárazon”. A velük szemben támasztott magas elvárások miatt hajlamosak a maximalizmusra, csakúgy, mint az egykék.
Az egykék egyedülállóan előnyös és egyben előnytelen helyzetben vannak, hiszen sosem kellett a testvéreikkel versengeniük a szülői figyelemért, törődésért, támogatásért. Éppen ezért könnyen énközpontúvá válhatnak, nehezebben tanulnak meg alkalmazkodni másokhoz. Ne felejtsük el azonban, hogy a testvérek hiányában és a szülői figyelem központjában számos pozitív tulajdonságot is magukénak tudhatnak: általában hamar felnőnek, alaposak, megfontoltak, céltudatosak és magasak az elvárásaik magukkal szemben. Jellemző, hogy jobban érzik magukat maguknál idősebb vagy fiatalabb korosztályban, mint kortársaikkal.
Mi a helyzet a középső gyerekekkel?
Sok családban a középső gyerek mellőzve, elhanyagolva vagy éppen megbántva érzi magát. Nem hiába alakult ki a „szendvicsgyerek” fogalom. A hivatalos definíció szerint középső gyerek az, aki valahol a legidősebb és a legfiatalabb testvér között született a sorban. Nem tűnik épp tökéletes helynek a családban, ugyanis olyan érzések kavaroghatnak a középső gyerekekben, mintha túl későn születtek volna ahhoz, hogy megillesse őket az a kiemelkedő bánásmód, ami a legidősebbnek jár, de túl korán ahhoz, hogy kijusson nekik a legkisebbek szerencséjéből, azaz a megenyhült szülői szigorból.
A középsőkben és a másodszülöttekben felettébb sok közös akad, sőt sokszor különbség se tehető, mivel sok család megáll három gyereknél. Ha meg akarjuk érteni a másodszülötteket, beszélnünk kell a leágazási jelenségről. Ezen elv szerint minden gyerek a közvetlenül felette levőt látja maga előtt, és a tőle látott mintához igazítja az életét. Mivel a bátyó vagy nővér rendszerint erősebb, okosabb és értelemszerűen nagyobb nála, a másodszülött jellemzően más irányba tör. A másodszülött legtöbbször így vagy úgy, de az elsőszülött ellentéte lesz, azonban rá jellemző leginkább, hogy a teljes családi felállást szemügyre kell vennünk, hogy megérthessük őt. A kutatások azt mutatják, hogy a középső gyerekek a legtitkolózóbbak mind közül. Mivel otthon szinte észrevétlennek érezhetik magukat, sokszor a barátaikban találják meg a támaszt, fontosnak érzik, hogy egy csapat tagjai lehessenek. Jellemző rájuk, hogy függetlenek, jó közvetítők, konfliktuskerülők és rendkívül sok barátjuk van. Általában ők azok, akik leghamarabb önállósodnak és először költöznek el a családi fészekből.
A család legkisebb gyereke
Bizonyára, aki legkisebbként született a családba, már alig várta, hogy ide jusson a sorok között és végre ráterelődjön a szó! Nem lepődhetünk meg, hiszen a legkisebb gyerekek szeretik, ha rajtuk van a világ szeme. Tipikus vonásuk, hogy gondtalanok és elevenek, igazi társasági lények, akik bohóckodásuk ellenére (vagy éppen azért) meglehetősen népszerűek. A család „kicsijeinek” gyakran tűnhet úgy, hogy az idősebbek ügyesebbek, okosabbak, míg ők soha nem érhetnek fel hozzájuk igazán… így talán nem meglepő, hogy sokszor a felnőttek figyelmének a felkeltésére a bohóckodást választják. A legkisebbek születése idejére a szülők már minden pedagógiai késztetésüket kiélték, így nem szokatlan, hogy hagyják, hadd boldoguljon, ahogy tud, gyakran idősebb testvéreik igazítják útba őket. Erős a bizonyítási vágyuk, sokan érzik a belső késztetést arra, hogy „Majd én megmutatom nekik!”. Ennek az érzésnek az eredményeképp a legkisebb gyerekek legfőbb erénye a kitartás: megmutatni a világnak, hogy ők semmivel sem érnek kevesebbet csak azért, mert testvéreik idősebbek náluk.
Ezen felül jó tulajdonságuk még, hogy rendkívül kapcsolatorientáltak, azaz jól együttműködnek csoportokban, szeretik, ha gondoskodnak róluk és ezt ők is megadják másoknak. Egy legkisebb gyerek kedves, segítőkész, azonban éppen ebből eredő gyengesége, hogy hiszékeny lehet, akit könnyű kihasználni, míg tetteit inkább az érzelmei, mintsem a józan esze vezérli. Mindenesetre gyakran válik a társaság nélkülözhetetlen tagjává, hiszen szórakoztató és jópofa, aki tudja, hogyan tegye magát érdekessé.
A születési sorrend által felvett jellegzetes személyiségjegyek nincsenek kőbe vésve. Lehet elsőszülött, aki szétszórt, nem irányító személyiség és legkisebb, akiből komoly, maximalizmusra törő felnőtt válik. Ugyanis gyakran az egész családfát – hosszasan visszamenőleg- látnunk kell ahhoz, hogy megérthessük egy-egy családtag viselkedését a szűk családi körben. Ez az írás mintegy érdekességként mutatja be, hogy mégis miként befolyásolhatja egyes személyiségvonásainkat a születésünk ideje családunkba és ezzel egyfajta támpontot adhat egymás viselkedésének (jobb) megértéséhez.