Az egyetemünkön kötelező nyári gyakorlat sokak számára a “szünet elrablását” jelenti, de én abban hiszek, hogy minden csak hozzáállás kérdése, és hála az IFMSA-nak, az ajtók nemhogy bezárulnak, inkább szélesre tárulnak – mégpedig a VILÁGRA (igen, csupa nagybetűvel).
A tökéletes desztináció megtalálása nem egyszerű, hanem egy soktényezős egyenlet, ahol a különböző szempontok eltérő súllyal esnek latba. A képlet nálam a következőképpen nézett ki: mindenképp kulturálisan és történelmileg gazdag legyen, de persze nem hátrány, ha mellette csodaszép tengerpartja is van, aztán kulináris kényeztetést is ígér, az egészségügy remek állapotban van, persze a sok helyi ismerős is még egy plusz érv, ahogy a fiatalosság is, hogy nem kell félni a bulik hiányától (ez egy elég enyhe megfogalmazása annak, ami Tel Avivban várt). Kalkulátorom Izraelt dobta ki, mint az elsőnek megpályázandó ország a decemberi helyosztón, így 69 embert kellett végigülnöm gyomorgörccsel, nehogy Izraelt elvigyék előlem, de amikor kimondhattam az országom nevét, én voltam arra a 10 másodpercre a legboldogabb ember. Hogy megugrotta-e Izrael a mércét? Világcsúccsal.
A zsidó-keresztény kultúrkör az ókori görög szemléletmód mellett nyugati kultúránk alapja, szerves része, nem túlzás azt állítani, hogy történelemformáló hatása felbecsülhetetlen. Így magamat olyan valakinek tartva, aki a történelem és a kultúra megszállottja, mérhetetlenül izgatott a terület, ami mindennek bölcsője volt. Tel Aviv legősibb része Jaffa kikötője, már az Ószövetségben is említik, itt szállt hajóra Jónás – a parton ülve Babitsot olvasni számomra meghitt és bensőséges élmény volt. Ezek után őszintén be kell vallanom, egy kicsit csalódtam Jeruzsálemben, nem kaptam meg tőle azt a “wow élményt”, amit vártam, épületei nem karakteresek (az örmény negyedet leszámítva, ami viszont zárva van a nagyközönség elől). Három vallás is szent városként tartja számon, ehhez képest mintha csak turisták lennének az Óvárosban, leszámítva a Siratófal környékét, ahol viszont nagyon izgalmas volt megfigyelni az imádkozók arcára kiülő mély meggyőződést és átszellemülést. A város emblematikus alkotása a Sziklatemplom, arany kupolája ragyogva tűnik ki a homokszínű épületek közül, a legjobb panorámáért egészen az Olajfák hegyéig fel kell mászni. A Sziklatemplom a muzulmán vallás harmadik legfontosabb helye (Mekka és Medina után), de azon az apró sziklán nyugszik, ahol Ábrahám nekilátott Izsákot feláldozni, és megjelent neki Isten, így a zsidó vallás legszentebb pontja is egyben – sehol sem féltem egész Izraelben a sok fegyveres katona között, kivéve a Templomban és környékén, késsel lehetett vágni a feszültséget. Ottjártam előtt pár héttel volt egy atrocitás, tüntetések, újra fellobbant az izraeli-palesztin ellentét a vallási kegyhelyek feletti ellenőrzésért. Ha már biztonságról esik szó, nem mehetek el amellett, hogy környezetemben mennyire féltettek a kiutazás előtt, de végig teljesen biztonságban éreztem magam a mindenhol kötelező táskanyitogatásnak meg katonáknak köszönhetően. Izraelben mindkét nem számára gimnázium után katonaság következik, az utcán is viselik fegyverüket, ha olyan szolgálatot teljesítenek. Csak az első pár napban volt furcsa, ha a melletted ülő tini egyenruhában Instagramozik, közben a te térdeden is nyugszik a fegyvere…
Jeruzsálem teljes kontrasztja Tel Aviv, a Fehér Város – mikor a huszadik század elején itt homok és kietlenség uralkodott, senki sem fogadott volna arra, hogy itt majd a mediterrán térség kozmopolita metropolisza lesz felhőkarcolókkal, világörökségi védettségű Bauhaus villákkal. Szerencsésnek tartom magam, hogy ebben a városban tölthettem a gyakorlatomat – a város fiatalos hangulata magával ragadó, a pezsgő Dizengoff éttermei, bárjai tökéletesek a baráti összejövetelekhez, a klubélet szerelmesei viszont csalódottan vehetik tudomásul, hogy itt bizony hétköznap pangás van (de ha egyszer buli van, az nagyon ütős, és a város laza hangulatáról mi sem árulkodik jobban, mint hogy a helyiek egyszerűen flip-flop papucsban buliznak). Napközben nézelődhetünk bolhapiacon, igazi közelkeleti piachangulatért ugorjunk be a Ha’Carmelre -, és ha már ott vagyunk, kóstoljuk meg az Izrael nemzeti eledelének számító falafelt csípős mangószósszal, vagy a malabit, ezt az édes rózsavizes tejpudingot. A Tel Aviv Museum of Art modern épületében kószálva klasszikus európai és kortárs helyi alkotásokat tanulmányozhatunk, a Museum of the Jewish People pedig remek archeológiai tárlattal várja az érdeklődőket. Ha szellemünk megfáradt (mint történt velem a belgyógyászat gyakorlatok után), a kilométereken át húzódó tengerpart remek hely a feltöltődésre. Mi sem tökéletesebb a nap lezárására, mint megmártózni a tengerben, elfeküdni a finom homokban vagy becsatlakozni egy strandröpimeccsbe? Tel Avivban van egy olyan érzése az embernek, hogy ez nemcsak hogy egy non-stop city (még a városvezetés is rájött, ez a legtalálóbb marketingszöveg), de mintha a város maga lenne a megtestesült egészség – volt szerencsém a városháza tetején jógázva gyönyörködni a panorámában, a tengerparti sétányt este futók százai veszik birtokba, és itt a gyorskajáldák sem menők, helyettük gyümölcsé- és salátabárok sorakoznak.
Érdemes hétvégére elhagyni a városokat, és a felfedezni a “vadont”. Bár Izrael több mint felét elfoglalja a Negev-sivatag, ez nem tömény monotonitást jelent; kanyonok, oázisok, monumentális sziklák, Masada, ami az izraeli Szigetvár, na és persze a Holt-tenger, a legmélyebb pont a szárazföldön. Az igazán szép dolgokért viszont északra kell menni – a Genezáreti-tó partján megtekinthetjük a Jézus csodatételeinek emléket állító templomokat, a zsidó Mona Lisát, szerencsés esetben elcsíphetünk egy keresztelést a Jordán folyóban. A Golán-fennsík talán a legkedvesebb helyem Izraelben a végtelenségéért, meg azért a nyugalomért, amiért megéri 5 órát autózni.
Izrael majdnem magyarországnyi területébe 10 Unesco világörökség is befért, ebből ötöt pipáltam ki, hogy mindenképp legyen okom visszajönni. Klisésen azzal zárom le a cikkem, hogy ez az ígéret földje, nem Amerika. Ígéret a szörfözésre, történelemre, kirándulásra, kikapcsolódásra. Egyszóval a tökéletes utazásra.
Érdemes hétvégére elhagyni a városokat, és a felfedezni a “vadont”. Bár Izrael több mint felét elfoglalja a Negev-sivatag, ez nem tömény monotonitást jelent; kanyonok, oázisok, monumentális sziklák, Masada, ami az izraeli Szigetvár, na és persze a Holt-tenger, a legmélyebb pont a szárazföldön. Az igazán szép dolgokért viszont északra kell menni – a Genezáreti-tó partján megtekinthetjük a Jézus csodatételeinek emléket állító templomokat, a zsidó Mona Lisát, szerencsés esetben elcsíphetünk egy keresztelést a Jordán folyóban. A Golán-fennsík talán a legkedvesebb helyem Izraelben a végtelenségéért, meg azért a nyugalomért, amiért megéri 5 órát autózni.
Izrael majdnem magyarországnyi területébe 10 Unesco világörökség is befért, ebből ötöt pipáltam ki, hogy mindenképp legyen okom visszajönni. Klisésen azzal zárom le a cikkem, hogy ez az ígéret földje, nem Amerika. Ígéret a szörfözésre, történelemre, kirándulásra, kikapcsolódásra. Egyszóval a tökéletes utazásra.
Szerző: Lakosa Alina
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 1. számában, ahol egy komplett montázzsal van megfűszerezve ez a élménybeszámoló!