A korábbi cikkemet a Sárkány csillagképnél hagytam abba, az ő „feje” mellett található a Nagy Nyári Háromszög. Félreértés ne essék, ez nem csillagkép, hanem három olyan csillagkép három nevezetes csillagának együttese, ami csak nyáron látható. Lehet gondolkodtatok már, mit jelent a csillagászati nyár/tél, nos ha fent van valamelyik nevezetes együttes, megállapítható az évszak. A fent említett háromszög tagjai pedig az Altair-Deneb-Vega, három viszonylag könnyen felismerhető csillagkép legfényesebb tagjai. Fontos viszont kiemelnem, hogy a háromszög nagy része a Tejútra esik, tehát nagyon tiszta égbolt esetén nehezebb elkülöníteni („túl sok” a csillag).
Gyorsan a Tejútról (galaxisunk Földről látható része). Ez egy fényes sáv az égbolton, ami egyszerűen gyönyörű. Sajnos a fényszennyezés miatt ritkán látni, de vidéken, illetve ahol nincs település, pl. az északi sarkon, sivatag, tenger közepén a legszebb. Mi egy spirálgalaxisban élünk (nyugi, nem a közepén), ami korong alakú, erre merőlegesen kevés csillagot, a korong karját nézve sokat láthatunk. Ráadásul a csillagok egymásra vetülve egy sejtelmes, ködös hátteret adnak, amire bármilyen távcsövet irányítva újabb ezer és ezer csillagot láthatunk a millióból. A Tejútnak elég undi története van, nagy mellű tehenészlányoktól kezdve, királyokon át, istenek véréig mindenféle sztorit hallhattam róla. Ám mivel a görög mitológia uralja az eget, röviden annyit, hogy Herkules csak félisten volt, isteni sebezhetetlenségét Hérától kapta (mint emlékeztek, nem bírta a kölyköt), akinek mellére rakták álmában. Most komolyan, meglepődtek, hogy felkelt és ledobta? Erre jó sok tej kifolyt és tá-dáá. Tejút. Pfúj.

 
A Deneb a Hattyúhoz (Cygnus) tartozó csillagocska. Amolyan szuperóriás, ami reggelire égetné el a Napunkat. Van néhány érdekes köde, csillaghalmaza, de ezeket csak erősebb távcsővel látni. Ha lesz szabad szemmel látható köd, szólni fogok. Egyébként van saját meteorraja is, azaz hullócsillag-időszaka, augusztus 3–25. között, valamint október elején. A hattyút nagyon szerették a régiek (lehet megenni), ezért több monda keringett róla, pl. hogy Zeusz egy csaj miatt (milyen meglepő) változott át hattyúvá, de királyokat, Orpheust is átváltoztatták hattyúvá. A szomorúbb történet az volt, amikor a napisten fia, Héliosz egy nap lenyúlta apja kocsiját (Napszekér – az ókor Teslája) és nem tudta irányítani, így majdnem belezuhant a Földbe. Zeusz, aki valamiért hol ki akar nyírni minden embert, hol nem, most az utóbbit választotta és kilőtte a szekeret. Ebbe viszont belehalt a srác. Testvére, Cygnus (spoilerveszély!) napokig kereste a maradványait, ami annyira meghatotta az isteneket, hogy felemelték csillagképpé. Ne igyál és vezess. Főként ne Napszekeret. Apollón isten madara egyébként, ezért valószínű, hogy neki is köze van az egészhez. Ráadásul mint madár, lehet, hogy Herkules hatodik munkájának részét is jelöli (Stymphalian madarak = Sas, Hattyú, Lant).
Az Altair a Sas (Aquila) csillagképhez tartozik. Ugyebár Zeusz folyton elszórta a villámait, valakinek össze kellett szednie őket, a Sasnak. Ráadásul egyszer egy embert is fel kellett vinnie, egy bizonyos Ganümédészt; s mint a homoszexualitás nem új keletű, s a sasnak csak egyvalaki parancsolt, kitalálhatod, ki kérte. Bezzeg a nőknek átváltozik, meg elrabolja a szívüket (többnyire nem csak azt), szegény srácot meg csak felkapatta, s így lett a hercegből az istenek pohárnoka. Aztán a sas nyugdíjba vonult az égre, más források szerint Ganümédészt tisztelték meg a csillagképpel. Ha ismerős Prométheusz, aki a tüzet és a tudást adta nekünk, embereknek (Titánként semmi oka nem volt rá, hogy védjen minket, mégis megtette), Zeusz pedig azzal büntette, amiért nem hagyott minket bután, hogy minden nap kitépje a máját egy sas. Herkules szabadította ki, aki a sast valahogy megölte és azt felemelték az égboltra. Májusban és Júniusban van csillaghullása.
Mai utolsó csillagképünk a Lant lesz (Lyra), amelynek legfényesebb csillaga a Vega. Orpheus (híres dalnok volt) a lantja segítségével bárkit és bármit meg tudott szelídíteni, még az alvilág őreit is (Cerberos), Hádészt és Perszephonét, akik engedték, hogy visszavegye halott kedvesét, Eurüdikét az élők közé. Ő volt az első és utolsó, akinek ilyet engedtek.
Persze ott volt az a fránya kikötés, hogy nem nézhet vissza, ne aggódjon, felesége követni fogja. De visszanézett, s így örökre elvesztette. Bánatában soha nem nősült meg újra (a fiatal férfiak társaságát ezért nem vetette meg), sőt, még az isteneket is megvetette, kivéve Apollót, saját napistenét (Apollo kb. a római Héliosz). Minden nap imádkozott a felkelő naphoz, csakhogy rosszkor volt rossz helyen… Hogy is mondjam…
Szó szerint letépték a fejét. Ráadásul nők, akik a saját vallásukat előbbre valónak tartották, illetve megvetették Orpheusz életmódját (pedig a felekezeteik nőkből álltak, csak nőkből…). Bacchus, azaz Dionüszosz ismerős? Az édes, drága borok istene? Meg a szórakozásé? Na ő volt az ókor legdémonibb lénye (a titánok után). Követőit „dühöngőknek” nevezték, mert addig táncoltak, míg minden gátlásuktól megfeledkeztek. Ez vagy orgiába torkollott (ezt úgy képzeljétek el, mint a boszorkányszombatokat), vagy gyilkosságba. Szegény lantosunk teste külön utat tett meg, szinte istenként tisztelték, még saját jósdát is kapott a feje! A lantját pedig a múzsák vitték fel az égbe, ezzel tisztelték meg az az embert, aki olyan szépen énekelt, hogy még a az istenek is megkönnyezték, az egyetlent, aki értette a természet és az állatok nyelvét. Áprilisban vannak hullócsillagai.

 

Szöveg: Zajkás Petra
Illusztráció: Fekete Aimie

A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIII. évfolyamának 8. számában.