Orvosi műhibaperek a gyakorlatban

Az estébe nyúló időpont ellenére az I. sz Belgyógyászati Klinika tágas előadótermében 230 orvostanhallgató, orvos, jogász, joghallgató kísérte figyelemmel a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete által szervezett kerekasztal beszélgetést. Talán a nagy érdeklődés is jelzi a téma fontosságát és aktualitását; azt, hogy az orvosi műhibaperek, akár szembesülünk vele, akár nem, valahol minden orvos hivatását befolyásolhatják.

Néhány évtizeddel ezelőtt az orvostudomány még a „saját berkein belül” oldotta meg azokat a problémákat vagy hibákat, amelyeket a gyógyítás folyamatában elkövettek az orvosok. A rendszerváltással egy hatalmas fordulat következett be, és ennek az lett a következménye, hogy egy jogállamban és piacgazdaságban, ahol a személyiségi jogok kezdtek előtérbe kerülni, előkerültek a betegjogok. A betegjogokkal, azzal, hogy kialakult egy fogyasztói társadalom, az alárendelt orvos-beteg viszony teljes mértékben megváltozott és mellérendelt kapcsolattá alakult.

Míg régen a beteg legfőbb hiteles információforrása az orvos volt, napjainkban legalább annyira fontos az egyén tájékozottsága, és a páciens partnerként vesz részt az orvos-beteg kapcsolatban. Az internet és a digitális média megjelenésével ma már bármilyen információhoz hozzájut a fogyasztó – vonatkozik ez az egészségügyre és a gyógyításra egyaránt.

Az egyik legdinamikusabban növekvő szegmens az internetes kommunikációban az egészségügyi információ. Magyarországon hatmillió látogatás történik az egészségportálokon havonta. Megszületett a 2.0-ás egészségügyi fogyasztó, aki már nem csak a betegségeknek, hanem a legújabb terápiáknak is utánanéz.

Mindezen változások életre hívtak egy új, huszonöt éve még ismeretlen kérdéskört, elindultak az orvosi műhibaperek. Közben a jogász társadalom elkezdte egy új piaci potenciálként kezelni az egészségügyet, azonban az orvosok jogi ismerete nem elegendő azokban a helyzetekben, amikkel a perek során kell szembenézniük.

Dr. Ács Nándor szerint „három dolgon múlik, hogy lesz-e műhibaper vagy sem, egyrészt, hogy hogyan gyógyítunk, de előbb-utóbb mindenki hibázik, másrészt dokumentálni kell, de úgy, hogy akár hibáztunk, akár nem a dokumentáció hiteles legyen és utólag támadhatatlan. Harmadrészt óriási jelentősége van a kommunikációnak, amit nagyon rosszul csinál az orvosok nagy része.”

Az orvosi tevékenységet alapvetően befolyásolja a jogi környezet, ezért minden orvosnak ugyanolyan felelőssége az egészségügyi törvény és a betegjogok ismerete, mint a gyógyításhoz használt tudásanyag elsajátítása. Felesleges vizsgálatok, felesleges dokumentációk garmadája történik azért, hogy az orvosok elkerüljék a jogilag problémás helyzeteket.

Ha mégis perre kerül a sor, a tárgyalás kimenetelében nagy szerepe van az egészségügyi dokumentáció minőségének. Sajnos ez az egyik legfőbb gyengepontja az orvosi tevékenységnek az idő és munkaerőhiány miatt. Azonban ezt a tényezőt a perek többségében a bíró nem veszi figyelembe, nem lehet arra hivatkozni, hogy azért volt hiányos a beteg dokumentációja, mert az orvosnak nem volt ideje kitölteni a szükséges papírokat.

„Az időhiány nem kifogás. A bíró soha nem azt fogja nézni, hogy kevés volt az orvos, főleg egy polgári perben, ott pláne nem. A büntető jogi perekben ott talán valamilyen minőségben figyelembe veszik, hogy mennyire volt fáradt, mennyire nem tudott odafigyelni, de polgári perekben ezt egyáltalán nem veszik figyelembe, tehát kénytelenek dokumentálni az orvosok” – mondta Dr. Szabados György.

A kártérítési perek nem egyenlően oszlanak meg a különböző orvosok között. Vannak, akiket nagyon gyakran beperelnek, és vannak olyan orvosok, akiket ritkán vagy egyáltalán nem. Nagyon sok kutatás volt, amiben azt vizsgálták, hogy mitől függ az, hogy bizonyos orvosokat gyakrabban perelnek be, másokat pedig ritkábban. Volt olyan vizsgálat, ami nem talált eltérést közöttük, azonban újra és újra különbséget találtak a beperelt és a nem beperelt orvosok között az orvosok kommunikációs készségében.

„Az én szakértői gyakorlatomban 60-70 százaléka azért indult el a pereknek, mert az orvosok nem megfelelően kommunikáltak a beteggel. Sokszor a beteg a tárgyaláson tudja meg, hogy egyáltalán mi volt a baja. Azt mondja, hogy neki az orvos ilyet soha nem mondott, soha nem beszélt vele” – tette hozzá Dr. Szabados György.

Ha egy orvos hibázik, és igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna, nem tájékoztatja a betegét róla és nem konzultál a kollégáival, az jelentős következményekkel járhat. A közelmúltban tárgyalták annak a szentesi szülész-nőgyógyásznak az ügyét, aki egy beavatkozás során átszakította egy páciensének a méhét, és a vizsgálatok során kiderült, hogy ezt észlelte is, ennek ellenére mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne derüljön ki sem a beteg számára, sem pedig a kollégái számára. A beteg később átkerült az intenzív osztályra és ott nagy fájdalmak közepette meghalt, az orvos pedig jelenleg jogerős börtönbüntetését tölti.

Dr. Pilling János szerint ennek nem kellett volna így történnie. „Ha az orvos odaáll a páciense elé, és azt mondja, hogy történt a beavatkozás során egy szövődmény és mindent megteszünk azért, hogy ami történt helyrehozzuk, akkor ez a nő ma élne, a kolléga pedig nem ülne börtönben. Betegbiztonsági szempontból nagyon nagy jelentősége lenne annak, hogy nyíltan tudjunk kommunikálni az ilyen kérdésekről.”

Függetlenül attól, hogy az orvos valóban hibát követett el vagy sem, a büntetőeljárás általában hatalmas lelki teher. Az orvos, még ha utólag felmentik is, a gyakran több évig tartó tárgyalások alatt rendkívüli mértékben traumatizálódik. Vannak, akiknek poszttraumás stressz zavara alakul ki, és olyanok is, akik öngyilkosok lesznek emiatt. Jelenleg nem áll rendelkezésre szakember, akihez ezek a bajba jutott orvosok fordulhatnának. Ha valaki itthon egy műhibaperbe keveredik, akkor gyakran izolálódik az orvoskollégáktól és ahelyett, hogy segítenék, támogatnák, mindenki úgy tekint rá, mint egy olyan orvosra, akitől „jobb távol tartani magunkat”. Miközben minden egyes hiba valamilyen rendszerhibára hívja fel a figyelmet.

„Mindig azon csodálkozom, hogy olyan egyszerűen lehetne megelőzni ezeket a pereket, akár helyes kommunikációval. Annyi mindent lehetne tenni, hogy ne vesztésre álljanak az egészségügyi szolgáltatók, hanem egy kicsit erősebb pozícióban. Az egészségügy, gondolom, a strukturális problémáiból adódóan 20 év után sem tanul a hibáiból, ugyanazokat a dolgokat elkövetjük újra és újra” – magyarázta a hallgatóságnak Dr. Dósa Ágnes.

Nagy jelentősége van az intézményi kommunikációnak. Sokszor nehéz egy folyamatban lévő ügyről nyilatkozni, de mégis szükséges, főleg, ha a másik oldal is elmegy a sajtóhoz, és fontos lenne, hogy intézményi szinten is támogassák a média felé is az orvost.

Szintén hiányosság az intézmények részéről, hogy nem készítik fel megfelelően az orvost. Azok a szakemberek, akiknek még sohasem volt hasonló tapasztalatuk általában nem tudják, hogy hogyan kell viselkedni egy tárgyaláson, vagy hogy milyen kérdésekre számíthatnak. Ez további fölösleges frusztrációt okozhat, a már fizikailag és lelkileg is leterhelt orvosoknak.

A jogi képviselő is meghatározó a műhibaperek kimenetelét tekintve. Az egészségügyi szolgáltatóknak megfelelő szakmai színvonalú jogi képviselőre van szüksége. Míg a felperesek oldaláról nagyon felkészült ügyvédek vannak, akik csak ezzel foglalkoznak és általában megszűrik az ügyeket, addig a kórházak jogi képviselete általában nagyon elmarad attól a színvonaltól, mint amit a felperesek jogi képviselete mutat.

Dr. Pilling János felhívta a figyelmet arra, hogy „jelenleg nincsen elérhető és nyilvános adat az orvosi műhibaperek számáról Magyarországon. Nyugat-Európában és Amerikában pedig már az a szemlélet, hogy minden egyes hiba egy indikátor arra, hogy min kellene változtatni. És éppen ezért kell szembenézni és foglalkozni vele.”

Kétfajta műhibaperről beszélhetünk, a büntetőjogi per egy személy ellen történik, a polgári jogi per pedig az intézménnyel szemben. A polgári perben nincs az a személyi felelősség, mint a büntető perben, és a kártérítést is az adott intézmény fenntartójának vagy a gazdasági társaságnak kell kifizetnie. A polgári perben általánosságban az elvárható gondosság elvének kell megfelelni, míg a büntető perben konkrét szakmai szabályt kell megszegnie egy orvosnak ahhoz, hogy elítéljék. Az elvárható gondosság egy sokkal szélesebb kategória, mint a szakmai szabály megszegése. Az a másik különbség, hogy a büntető perben az egyéb körülmények is számítanak az orvossal szemben. A polgári perben nem veszi figyelembe a bíróság, hogy mondjuk nem működött akkor a CT és azért nem tudta megcsinálni a vizsgálatot az orvos, mert a kórháznak nem volt pénze megjavítani a gépet. A büntető perben már számít ez a körülmény.

A szakmai irodalmakat, protokollokat figyelembe véve véleményezik az ügyeket az igazságügyi orvosszakértők. Azonban 2013. december 31-től a legtöbb szakmai protokoll hatályát vesztette és azóta sem hosszabbították meg őket. Ennek egyik oka, hogy míg régen a szakmai kollégiumokat kérték fel a szakmai protokollok megírására, most ezt a szabályt megváltoztatták. Az adott szakmai kollégium mellett minden olyan szakterület is hozzászólhat, aminek van valamilyen kapcsolata a témával. Egy-két protokoll még érvényben van, de nagyon kevés. A másik probléma az, hogy a protokollokban gyakran olyat írnak le a szakmai kollégiumok, amit Magyarországon nem biztos, hogy be lehet tartani, mert nem adottak hozzá a finanszírozási feltételek.

Jogszabályi kötelezettsége az igazságügyi orvostan szakorvosnak, hogy be kell vonnia a műhibaperekbe az adott szakma képviselőjét vagy társszakértőként vagy szakkonzultánsként. Sajnos nagyon nehéz ezt megoldani, mert ma Magyarországon kevés szakorvos vállalja a szakkonzultánsi feladatot és nehéz olyan szakorvost találni, aki le meri írni a véleményét, főleg, ha az negatív vélemény egy másik orvossal szemben. Előfordult olyan ügy is, ahol egyáltalán nem találtak szakkonzultánst. A másik probléma az, hogy az orvosnak nem éri meg szakértőként részt venni a műhiba perekben, mert foglalkoznia kell az üggyel, el kell járnia a tárgyalásokra, mindez nagyon sok idő, és általában maximum 50-60 ezer forintot keresnek vele, de van, amikor még kevesebbet.

„Az a helyzet, hogy minden orvos hibázik. Több évtizeden keresztül, több tízezer munkaórát nem lehet úgy végezni, hogy minden percben száz százalékos teljesítményt nyújtson valaki. Előbb-utóbb minden orvos hibázni fog. Az, hogy ezek után mi történik azonban már nagyon jelentős mértékben az orvos kommunikációs készségein múlik”- mondta Dr. Pilling János.

Ha elérhetőek lennének olyan kommunikációs tréningek Magyarországon, ahol standardizált kommunikációs módszereket sajátíthatnának el az orvosok, az nagyban elősegítené a betegbiztonság fejlesztését. A betegekkel való kommunikációban olyan egyszerű technikák is sokat segíthetnek, mint ha a vizsgálat végén összefoglaljuk a mondanivalónkat, vagy hagyjuk kérdezni a beteget és írásos tájékoztatót adunk neki.

Egy másik megközelítés lehet a kockázati menedzserek alkalmazása, ami külföldön már bevett gyakorlatnak számít. Ha valamilyen probléma merül fel egy kórházban, akkor ők azzal foglalkoznak, hogy mindenki a lehető legjobban jöjjön ki a helyzetből, orvos, beteg és egészségügyi intézmény egyaránt.

Léteznek ma már olyan felelősségbiztosítások is, amiket intézmények és magánemberek is köthetnek, ám ezek általában a pertárgy töredékét fedezik csupán. Az esetek többségében ügyenként maximum 5 millió forintig áll helyt a biztosító, és a perek pedig ma már 40-80 milliókról szólnak.

Természetesen nem lehet kikerülni az összes ilyen  jellegű pert, hiszen nem csak az orvos tevékenységén múlik, hogy indítanak-e ellene eljárást vagy sem. Ha egy orvos ilyen helyzetbe kerül, a legkönnyebb talán, ha a kollégáitól kér segítséget, hiszen az igazságügyi intézetek a mindennapi munkájuk során találkoznak hasonló esetekkel.

Ez a téma egyáltalán nem kényelmes vagy kellemes. A szakértők még a megoldást célzó lehetőségeknél is nagyon sok hiányosságra hívják fel a figyelmet. Az orvos egyéni felelősségválllalásának nagy szerepe van a perek megelőzésében, akár a jogi akár az orvosszakmai ismereteket tekintve. Ugyanakkor az is teljesen érthető szempont az orvosok részéről, hogy az időhiány és leterheltség miatt sokszor nincs lehetőség a teljeskörű tájékoztatásra és pontos dokumentációra a mindennapi betegellátásban. Ha mindezekkel szembesülünk és foglalkozunk  a jogi, kommunikációs és dokumentációs kérdésekkel (azelőtt, hogy erre rá lennénk kényszerülve egy műhibaper kapcsán), akkor könnyebb lesz megoldani az ilyen helyzeteket, még akkor is ha mi magunk éljük át.

Készítette: Szabó Diána Lili

Fotó: Reszkető Róbert