Akkufeszültség alacsony

Arra mondjuk nem most jöttem rá, hogy ez az állandó kapcsolat igen káros tud lenni a mindennapjaimra, ezért évekkel ezelőtt egy vizsgaidőszak alkalmával bevezettem az általam digitális zenként megnevezett állapotot: kikapcsoltam az összes értesítést a telefonomon, mondván az online tartalmak csak nem olyan sürgősek – ha valakinek igazán szüksége lenne rám, majd felhív. Ez a státusz pedig teljességgel fenntartható, sőt, egészen hatékonyan is működik, hiszen csak akkor találom szemben magam a végtelen információval, ha saját kezűleg gondoskodom róla. A gond természetesen az, hogy igen gyakran történik meg ez a fajta gondoskodás – és itt kerül képbe a lemerülő akkumulátor. A felvázolt problémára ugyanis létezik egy egyszerű és nagyszerű megoldás: kevesebbet kell használni a telefont. De érdemes egy kicsit távolabbról indítani.

Biztosan nem csak számomra ismeretes a híres mondás: „A rendrakás a kis emberek mániája – a zseni átlát a káoszon.” Bár akármennyire is hangzatos az előbbi kijelentés, a tudomány mai állása szerint sajnos nem feltétlen fekszik valós alapokon. Különböző kutatások arra az eredményre jutottak, hogy a környezetünkben uralkodó káosz állandó versenyben van figyelmünkért. Gyakorlatilag hasonló a hatása a rendetlenségnek, mintha egyszerre több feladattal próbálnánk meg foglalkozni – amire sajnos nem vagyunk képesek. A rendetlenség és a multitasking hatása megegyezik: telítődnek a kapacitásaink, stresszesnek érezzük magunkat, csökken a kreativitásunk. De talán senkit sem lepett meg ez a tény, hiszen nem véletlen járnak sokan könyvtárba tanulni, ahol ingerszegény, letisztult környezetben tudnak dolgozni. Érdemes viszont azt is kiemelni, hogy nem mindenkinek azonos a ’zajtűrése’, illetve gyakran éppen a fennálló zűrzavar szabadítja fel a kreatív gondolatokat.

A káosz viszont nem csak fizikai környezetünkből származhat: megcsörrenő telefon, a beérkező értesítések  – nem beszélve a mostanság egyre elterjedő okos eszközökről, melyek gyakran értesítések fogadására specializálódtak – mind hasonló hatást fejtenek ki az agyunkra. Minden egyes beérkező információmorzsa kizökkenti fókuszunkat, megosztott figyelemmel pedig sokkal kevésbé leszünk képesek kiszűrni a számunkra valóban fontos tudnivalókat a nagy zajból. Ami pedig talán a legrosszabb az egészben, hogy amint elindulunk lefelé az értesítések lejtőjén: nincs megállás.

Persze nem csak konkrét tanuláskor, munkavégzéskor okoz ez gondot, hanem általánosságban a mindennapjainkban is. Alapvetően nem arról beszélek, hogy a metrón mindenki a telefonjába meredve utazik, hiszen ez pár évtizeddel korábban sem volt másképp, csak akkor inkább könyvet vagy újságot olvastak az emberek. A probléma inkább a tanórákon, vagy akár egy egyszerű baráti összejövetelen tud könnyen kiütközni: valószínűleg mindannyiunk mondanivalóját szakította már félbe egy jól időzített facebook üzenet.

A problematika másik aspektusa viszont talán meglepőbb. Ugyanis a gondot nem feltétlen csak az állandó apró kis tűszúrásnyi impulzusok okozzák, az egészre messziről tekintve azt láthatjuk, hogy a különböző mobil technológiák elterjedése nem az asztali számítógépeket és laptopokat szorította ki az életünkből, mint ahogy azt sokan várták, hanem a szabadidőt.

A fenti felmérés szerint gyakorlatilag megduplázódott a napi internethasználat ideje az elmúlt 6 év során, így lassan napi hat órát töltünk el online – ami gyakorlatilag egy napunk negyedét jelenti. Ezért talán érdemes néhány lépést tennünk a digitális zen felé . Ugyanis pár egyszerű lépéssel gyorsan csökkenthetjük magunk körül az elektronikus zajt.

Az első és legegyszerűbb lépést már korábban is említettem: kapcsoljuk ki az értesítéseket a telefonunkon, számítógépünkön. Higgyük el: megvárnak minket. Ezt követően pedig tartsuk a telefonunkat a zsebünkben – ez kritikus fontosságú. Éljük meg a pillanatokat ott, amikor történnek, ne pedig online.

Második lépésként érdemes körbenézni a különböző eszközeinken: biztosan csak azok a programok vannak telepítve, amik szükségesek a mindennapi léthez? De itt nem csak a programokra kell gondolni, sokszor már az is sokat segíthet, ha a nem használt ikonokat eltávolítjuk. Minél letisztultabb felülettel találkozunk, amikor bekapcsoljuk a számítógépet, vagy elővesszük a telefonunkat, annál kevésbé érzünk majd ingert el is indítani egy-egy programot. Telefonunk esetén például már az is segíthet, ha egyszerűen nem a kezdőképernyőre helyezzük el a programokat, hanem egy lépéssel távolabb, így redukálva az ingereket.

A harmadik lépés pedig már következik az első kettőből, és együtt az előzőek eredménye is: használjuk kevesebbet a telefonunkat. A szokások átalakítása persze ennél sokkal komplexebb és bonyolultabb feladat, de talán ezek az egyszerű lépések elindítanak egy újabb hullámot, ami végül az új, elérni kívánt állapotot létrehozza majd.

És valahol itt csatlakozik vissza a történetbe az állandóan lemerülő telefonom. Ugyanis az állandó lemerülés természetesen nem csak az eszközöm korának tudható be. Nyilvánvalóan bennem is kialakultak a növekvő használathoz kötődő szokások. A kialakult szokásokat pedig nagyon nehéz felülírni, de mindenképpen érdemes. De egy gondolat erejéig megközelíthetjük a problémát a másik oldalról is. Ugyanannyit használom a telefonomat, mint eddig, majd fél nap használat után könnyes búcsút veszek tőle a nap hátralevő részére. De mi történik akkor, ha lemerül a telefonom?

Filmbe illő jelenetként él a fejemben a pillanat, ahogyan egyszer csak kikapcsol a telefonom, és mindenki eltűnik a környezetemből. Mintha csak a hálózaton keresztül kapcsolódtam volna hozzájuk, mintha minden kapcsolódási pont a kezemben tartott tenyérnyi eszközben futott volna össze. De természetesen ez nem a valóság. A valóság ugyanis az interneten kívül is velünk marad.