22:00
Az úgy volt, hogy az ágyszomszédom mesélte, neki havonta cserélik a katéterét – mert ez akkor, abban a helyzetben érdekes témának tűnt. Tetézte az új információt azzal, hogy látott már kétvégű katétert is. Ezt kifejezetten furának véltem, mondván, az embernek csak egy pénisze van. Ezen aztán jót röhögtünk, mire benyitott az éjszakás nővér, azt mondta “kuss” és lekapcsolta a villanyt. Kuss lett.
Az ágyszomszédom sietve bevett egy altatót, ami tette, amiről elnevezték. Nekem nem volt ilyen szerencsém, éjjeliszekrényemen csak egy Zelk Zoltán vers hevert, de túl sötét volt az olvasáshoz. Behunytam hát a szemem, beinhaláltam a sötétséget és próbáltam aludni.
22:30
Kigyúltak a fények, csak úgy reccsent belé a retinám. Az ajtón bejött az utolsó vizit orvoscsapata, és ők mégsem használhatnak zseblámpát. Ács bácsiról elmondták, hogy a Bácsi ács és holnap hazamehet. Az ágyszomszédomról megállapították, hogy alszik, amit a szekrényén lévő altatóval, illetve a szomszédja szekrényén lévő Zelk Zoltán verssel hoztak összefüggésbe. Tőlem megkérdezték, hány vesém van. “Kettő” feleltem naivan, mire a főorvos elnézően mosolygott és “kis hazudósnak” nevezett. A negyedik ágynál időztek leghosszabban, tanácstalanul hümmögve, a kezüket tördelték aggodalmasan. Végül megkönnyebbültek, mert az ágy üres volt, s leléptek.
Még fel akartam nekik tenni egy bonyolult találós kérdést: miszerint ebben a szobában a betegek laknak és az orvosok a vendégek, vagy az orvosoké, és a betegek a vendégek? Egyszerűen tudnom kellett, kinek a dolga lekapcsolni távozásukkor a villanyt. Az utolsó oltja a lámpát szabály nem volt náluk érvényben, de az igen, hogy az utolsó csukja az ajtót.
Kibújtam a paplan alól és vesekatéterem uréterzsákját gyöngéden magam után vonva elindultam a kapcsoló felé. Csisz-csosz, tip-tip, percek alatt meg is tettem két rozoga lépést. Már majdnem odaértem, amikor benyitott az éjszakás nővér. Hidegen végigmért és felfedezte, jól áll nekem a pizsamaalsó, kár is, hogy most nem viselem. Azt mondta, ha még egyszer a kapcsolóval szórakozom villanyoltás után, ráírja a lázlapomra, hogy meghaltam, és reggel aztán mondhatok, amit akarok, az orvos úgyis a lázlapnak hisz. Ellentmondást nem tűrve lekapcsolta a villanyt én pedig megszégyenülten visszatértem az ágyamba. De legalább sötét lett és csend.
23:00
Arra ébredtem, hogy egy fiatal nővérke ül az ágyam mellett és az uréterzsákom üríti egy vödörbe. “Jó estét” mondtam meglepetten és ő azt válaszolta: “Jó estét kívánok” és nagyon örültünk, hogy ekkora az egyetértés. Valami kényelmetlen érzésem támadt, hogy valami nem stimmel, de sikerült elaludnom.
23:05
A nővér nem volt sehol, de a villany égett. Füleltem egy kicsit, de az éjszakás nővér a másik szobában vitatkozott egy beteggel, hogy az miért vérzik. Kidugtam a lábam a takaró alól, ezt meghallotta és ott termett. Azonnal halottnak tettettem magam, ez látszólag megnyugtatta. Lekapcsolta a lámpát, felkapcsolta, hogy megnézze, biztos le van-e kapcsolva, majd lekapcsolta és távozott. Újra lélegezni kezdtem és elaludtam.
2:20
Az ébresztett fel, hogy nem tudtam megfordulni. Kis tapogatózás után rájöttem, az uréterzsák megint megtelt, de a nővérke nem tért vissza kiüríteni. Talán az éjszakás nővér falta fel a portyája során. Hallottam is időnként reszelős légzését az ajtó közelében. Csukott szemmel, két kézre fogott vesekatéterrel osontam a mellékhelységhez.
Ott valahogy mindig megnyugodtam, azt jelentette számomra, hogy a számtalan szervem közül egyik-másik még működik. Fél kézzel, rutinból elvégeztem a szükséges intézkedéseket, majdnem rágyújtottam egy kis dalra, amikor hallottam, nyílik az ajtó és kattan a villanykapcsoló. Az uréterzsákban azonnal összekoccant két jégkocka.
Jesszusmáriajózsefpálpéterésatöbbiapostolokmegegyöszvér, észre fogja venni az ajtón kiszűrődő fényt…
Az ajtóhoz húzódtam, sunyin kinyúltam a kulcslyukon, lekapcsoltam a vécében a fényt és vártam a sötétben. Hallottam, ahogy csikorognak a nyakízületei, amint végignéz az ágyakon. Azon fohászkodtam, hogy az ágyam mindezenközben azt a benyomást keltse, hogy éppen benne fekszem és gyógyulok.
Hamarosan távozott, fellélegeztem, ezek szerint csak az ágyakat számolta meg. Kiléptem és úgy huppantam be az ágyba, hogy a jégkockák csilingelve összetörtek a katéterzsákban. Teljes lett a nyugalom.
2:40
Az éjszakás nővér bejött, felkapcsolta a villanyt, nyomatékosan lekapcsolta, majd kiment.
3:05
Az ajtót figyeltem álmatlanul. Legutóbb a nővér rosszul csukta be és sarkig tárult, a folyosóról minden fény bejött oda, ahová amúgy senki nem akart bejönni. Mégsem láttuk szívesen. Biztonságosnak tűnt, kisurrantam hát, de az éjszakás nővér már ott is volt az ajtóban, keze lecsapott a kapcsolóra. Éppen időben bújtam be az ágyszomszédom infúzióállványa mögé. Áldottam ekkor a kórházi kosztot. Az éjszakás nővér lekapcsolta a villanyt és becsukta az ajtót. Elértem hát a célom. Sötét volt. És én nem tudtam elaludni reggelig.
4:30
Mint az elmúlt egy hétben, most is forgolódtam, mert minden alváskártyámat elhasználtam még villanyoltás előtt. Azon tűnődtem, hogy ha kikerülök innen, ezentúl éjjelente csonka régi tornyokon fogok majd huhogni, nappal pedig szunyálok a faodúmban. De ott legalább nem lesz, aki rám nyisson.
6:00
Vizit. Minden a legnagyobb rendben. Ács bácsi ugyan eltűnt – miután kijelentették, hogy hazamehet – le is lécelt az éjszakai buszjárattal. Ágyszomszédom lassan ébredezik. Nekem kicserélték a lázlapomat, mert állítólag “valaki valami hülyeséget firkált rá.” Kézbe veszem a Zelk Zoltán versnél kinyitott könyvet, de eléggé félhomályos a szoba. Megkérdem az orvosokat, fel lehet-e kapcsolni a villanyt.
Nem lehet, mondják. Mostanában elég magas a villanyszámla.
Szöveg: Fibri György