RS43399_KA-20160122-IMG_1106-scrIdén is megrendezték a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika hagyományos farsangi ünnepségét a cochleáris implantáción átesett betegek számára. A Cochleáris Implant Team vezetője, Dr. Küstel Marianna docens elmondta, hogy a farsangot ötödik alkalommal rendezte meg, s az évek folyamán egyre növekszik a résztvevők száma; idén immár több mint százan voltak jelen.

A klinikán 1985 óta végeznek ilyen műtéteket, s a farsangon részt vett sok korábban implantált felnőtt beteg is, köztük az a páciens is, aki a legelső ilyen beavatkozásnak köszönhetően vált hallóvá. Ma már évente körülbelül 50 műtétet finanszíroz az egészségbiztosító a klinikán, s az implantációra kerülő betegek életkora egyre csökken; a legfiatalabb alig több mint 1 éves – tájékoztatott Dr. Küstel Marianna.

RS43374_KA-20160122-IMG_0996-scr (2)A tanteremben megtartott rendezvényen Dr. Tamás László igazgató köszöntötte a résztvevőket. Mint hangsúlyozta, a klinika Cochleáris Implant Teamje egyre bővül és mindent megtesznek, hogy a legnaprakészebb ellátást nyújtsák mind a diagnosztika, mind a műtétek, mind a rehabilitáció terén. Céljuk, hogy a legújabb eszközöket ültessék be és mindenki, akinek szüksége van rá, kétoldali implantátumot kapjon. A sorban állás csökkentése érdekében a múlt évben külön cochlearis implantációs ambulanciát hoztak létre és a 2016-os tervek közé tartozik két új kórterem kialakítása az implantált gyerekek és felnőttek számára.

Dr. Tamás László igazgató arra számít, hogy még több implantátumot ültetnek majd be a jövőben. Mivel megindult az összes újszülött teljes körű objektív hallássszűrése, remélhetőleg sokkal hamarabb fogják felfedezni azokat a babákat, akik nem hallanak megfelelően és implantátumra szorulnak – mondta.

RS43400_KA-20160122-IMG_1109-scrAz idegi hallásvesztés leggyakoribb oka a belső fülben elhelyezkedő szőrsejtek súlyos károsodása, amely rendszerint nem visszafordítható folyamat. Kétoldali nagyfokú halláscsökkenés vagy teljes hallásvesztés esetén kizárólag a cochlearis implantátum (CI) nyújthat segítséget a beteg számára. Ezen műtéti eljárásnak köszönhetően a súlyos nagyothallók, valamint a siketek újra hallanak és teljes életet élhetnek. A cochlearis implantáción időben átesett gyermeknek ugyanolyan esélye van a teljes életre és a továbbtanulásra, mint ép hallású társainak, továbbá nem szorulnak mások segítségére.

A Semmelweis Egyetem klinikáján 3 évtizede elsőként hajtott végre cochlearis implantációt Dr. Ribári Ottó professor emeritus, s mára már mind a négy magyarországi fül-orr-gégészeti klinikán végeznek ilyen műtéteket.

A farsangi ünnepségen jelmezversennyel, tombolával, mesemondó produkcióval és zenés bemutatókkal kedveskedett a klinika korábbi és jövőbeli betegeinek.

DP
Fotók: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

RS43409_KA-20160122-IMG_1151-scr (1) RS43383_KA-20160122-IMG_1034-scr RS43392_KA-20160122-IMG_1085-scr
RS43410_KA-20160122-IMG_1152-scr RS43407_KA-20160122-IMG_1139-scr RS43376_KA-20160122-IMG_1004-scr
RS43403_KA-20160122-IMG_1131-scr RS43404_KA-20160122-IMG_1132-scr RS43389_KA-20160122-IMG_1052-scr
RS43396_KA-20160122-IMG_1097-scr RS43408_KA-20160122-IMG_1146-scr