Átvette tanszékvezetői kinevezését Dr. Zsembery Ákos egyetemi docens a Orálbiológiai Tanszéken

 Dr. Varga Gábor Professzor Úr 19 éven keresztül vezette az Orálbiológiai Tanszéket, vezetői megbízása – az SzMSz II.1. Rész 33.§ (3) pont rendelkezése szerint, mely alapján a vezetői megbízások legfeljebb a hatvanötödik életév betöltéséig hosszabbíthatók – 2021. február 22-én lejárt.

A Tanszék tanszékvezetői álláshelyét sikeres pályáztatást követően Dr. Zsembery Ákos Docens Úr nyerte el.  2021. február 23-án, Dr. Gerber Gábor dékán, Kosztáné Kovács Marianna Kari gazdasági igazgató, Dr. Varga Gábor leköszönő tanszékvezető és Dr. Zsembery Ákos kinevezett tanszékvezető együttes jelenlétében az tanszékvezetői átadás-átvétel rendben lezajlott.

Dr. Varga Gábor Professzor Úr az Orálbiológiai Tanszéket hosszú évekig sikeresen vezette, a Kar tudományos előrehaladása érdekében rendkívül eredményes tevékenységet folytatott, a Kar valamennyi oktatási-kutatási szervezeti egységével szoros kapcsolatot ápolt, melynek eredményeképpen a Kar tudományos mutatói jelentősen emelkedtek.

Fontosnak tartotta a Kar és az Egyetem többi intézete közötti tudományos kapcsolatok erősítését, a közös kutatási projektmunkákat, melyek szintén hozzájárultak a Kar tudományos életben betöltött pozíciójának javításához.

Dr. Varga Gábor éveken át vezette a Karon a Kutatási, Tudományos, Nemzetközi Kapcsolatok és Utazási Bizottságot. Ebben a pozíciójában elévülhetetlen érdemeket szerzett a Kari Pályázatok újraindításában és az évente megrendezésre kerülő, a Kari Pályázathoz kapcsolódó Minikonferencia létrehozásában és megszervezésében.
Az Egyetemen részt vett a Tudományos Diákköri Konferencián a Fogorvostudományi szekciók létrehozásában, majd hosszú éveken át szervezete is azokat. Tanszékvezetői pályafutása során számos TDK és PhD hallgatója volt, akik közül többen már vezető oktatók. Számos sikeres nemzetközi pályázat és konferencia rendezés fűződik a nevéhez.

Dr. Varga Gábor Professzor Úrnak tanszékvezetői munkáját dékán úr megköszönte, és a továbbiakban is kérte, hogy munkájával segítse a Kar előrehaladását.
Gerber dékán úr Dr. Zsembery Ákos docens úrnak sok sikert és eredményes munkát kíván az Orálbiológiai Tanszék élén!