A 250 éves jubileumi évfordulóra tekintettel, az egyetem történetében először idén ketten – Dr. Fürst Zsuzsanna és Dr. Gera István – vehettek át Semmelweis Ignác emlékérem és jutalomdíjat. A tavalyi díjazott, Dr. Monos Emil örökösei posztumusz vették át a kitüntetést a Semmelweis Szalonban rendezett ünnepségen.

Az ünnepségről készült összefoglalót itt olvashatják:

Dr. Gera István, professzor a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar, Parodontológiai Klinika professor emeritusa, olyan nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai-tudományos-oktatói életpályát tudhat magáénak, amely csaknem ötven esztendeje hűségesen forr össze a Semmelweis Egyetemmel. Bár pályája során többször nyílt alkalma külföldön is kutatni, tanulni és tanítani, az ott gyarapított tudással mindig a Semmelweis Egyetemre tért vissza, itt kamatoztatta tapasztalatait, hazahozta mindazt az elméleti, gyakorlati tudást, és kapcsolati tőkét amely megalapozta a parodontális nem sebészi és sebészi modern terápiás elvek hazai adaptálását.

A SOTE Fogorvostudományi Karán 1972-ben végzett. A Szájsebészeti Klinikán működő Szájbeteg Osztályon lett rezidens, majd egészen 1997-ig itt dolgozott. 1990 óta az orvostudomány kandidátusa, PhD. 1997-től egyetemi tanár.

Egyetemünkön vezetésével jött létre Magyarország első és egyetlen önálló Parodontológiai Klinikája 1997-ben, amelynek 2014-ig, csaknem két évtizeden át volt az igazgatója. Nevéhez fűződik a modern parodontológia magyarországi bevezetése, a legelsők között vezette be és honosította meg hazánkban a mucogingivalis műtéttechnikákat. Napjainkra a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikája az egyik legnagyobb önálló parodontológiai klinika Európában.

1983-85 között rezidensként, PhD aspiránsként, majd mint visiting professzor a University of Connecticut Fogorvosi Fakultásán tanult, fogászati és parodontológiai szakképzésben részesült.

Az Egyetem Tanácsának, majd Szenátusának több cikluson keresztül tagja, 1992 -1998 között a Fogorvostudományi Kar dékánhelyettese, 2004-2010 között két cikluson át a Kar dékánja volt. Dékánsága idején, 2007 áprilisában került átadásra a Fogorvostudományi Kar Oktatási Centruma, amely Európa egyik legnagyobb és legmodernebb fogorvosképző- és betegellátó központja.

Eddig több mint 250  tudományos és oktatási közleménye jelent meg. Független idézettsége meghaladja a 2000-et, amely a Semmelweis Egyetem legtöbbet idézett szerzői közé sorolja, de a Top 100 listán szerepel 27-es Hirsch-indexe alapján is. Tanszékvezetése során a parodontológia, négy féléves, 12 kredites, szigorlatköteles tantárggyá fejlődött. 68 tankönyv fejezetet írt. Az általa szerkesztett 600 oldalas „Parodontológia” tankönyv az angol és német nyelvű tankönyvek között is kimagasló tudományos és minőségi szintet képvisel.

Aktív a tudományos és szakmai közéletben. A Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke volt 2009 és 2015 között, a Magyar Parodontológiai Társaság alapító tagja, 2009-ig elnöke. A Magyar Akkreditációs Bizottság Plénum Tagja 2007 és 2012 között, 2010 és 2012 között a MAB Orvostudományi Bizottságának elnöke. 1998 óta tagja a Fog és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának.

Jelentős nemzetközi szervezetekben képviselte és képviseli hazánkat, így többek között:

  • European Federation of Periodontology (EFP),
  • International Association for Dental Research (IADR),
  • Federation Dentaire International (FDI),
  • Council of Europen Dentists (CED),
  • valamint számos nemzetközi és magyar folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.

Pályafutása alatt számos egyetemi és állami díjat, kitüntetést kapott, legutóbb 2015-ben magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Gera István professzor a Kar és a magyar fogorvos társadalom meghatározó személyisége, szakmai és szakmapolitikai kérdésekben felkészültségével megkerülhetetlen szereplője a hozott döntéseknek