Beszámoló a Győztesek versenyéről

         Ebben az évben október 10-én került megrendezésre a Győztesek Versenye a Dental World-ön. Az immár hagyományosnak mondható esemény fő támogatója a GC Hungary. A rendezvény háziasszonya dr. Sáry Tekla, a Szegedi Tudományegyetem Konzerváló és Esztétikai Fogászati Tanszék PhD hallgatója volt.

Előzetesen mind a négy magyar egyetem szervezett versenyt, és a dobogós helyezéseket elnyert 3 hallgatóját delegálta a megmérettetésre, innen az esemény elnevezése. A küldöttek a Győztesek versenyén újra tanúbizonyságot tettek alapos elméleti és gyakorlati felkészültségükről.

 A hallgatók három direkt restaurátumot készítettek GC Essentia rendszerrel: egy fiatal és egy idős morfológiájú és színű fogat, valamint egy extrahált felső frontfogat kellett felépíteniük. 

 

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán a helyi verseny szervezésével, és a hallgatóink Győztesek versenyére való felkészítésével járó feladatokat a Konzerváló Fogászati Klinika egyetemi tanársegédje, dr. Papp Petra látta el.

Szombat délelőtt mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést, miután a zsűri tagjai – dr. Csillag Mária, dr. Döbrentey Zsolt és dr. Grosz János – meghozták döntésüket az elkészült munkák kiértékelése után.

Legjobbnak a szegedi Maurer-Morvai Bence bizonyult, a III. helyezett Erdélyi Bianka lett, szintén a szegedi Fogorvostudományi Kar hallgatója.

Ötödéves hallgatóink is nagyon szépen teljesítettek: Tajti Péter a II., Jakab Gerle a IV. és Nagy Mátyás az V. helyen végzett. 

Tajti Péter különdíjban is részesült: Makó János fogtechnikus mester egy posterior kurzuson való részvételt ajánlott fel neki. 

Gratulálunk a dicséretre méltó eredményekhez!