TDK Konferencia 2015

Semmelweis Egyetem Orvos-, Fogorvos- és Gyógyszerésztudományi Diákköri Konferencia 2014/2015.

Helyszín: Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Időpont: 2015. február 11-13.
Jelentkezési határidő: 2014. december 3. (szerda) 24 óra

Orvosképzés folyóirat

 

Általános információk

Helyszín: Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Időpont: 2015. február 11-13.
Jelentkezési határidő: 2014. december 3. (szerda) 24 óra

A jelentkezés módja

A tavalyi évhez hasonlóan, az elméleti megmérettetésen túl lehetőség van részt venni manuális versenyen is a következő szakirányokban:

  • Sebészet
  • Gyógyszerésztudomány
  • Fogászat

Az előadóknak és a résztvevőknek egyaránt regisztrálniuk szükséges. A gyakorlati részvételhez feltétele, hogy a hallgató szóbeli előadással is szerepeljen a konferencia keretein belül.

A jelentkezés feltételei

  • a hallgató a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákkörének tagja, és TDK-tagságát a kutatóhely a Tudományos Diákköri Tanácsnak bejelentette
  • az első szerző az adott kutatóhelyen legalább két szemeszteren át folyamatosan regisztrált diákkörös, kivéve az idegennyelvi, valamint az osztott képzésben résztvevő hallgatókat
  • a bejelentett előadásoknak legfeljebb két szerzője és két témavezetője lehet
  • egy hallgató ugyanarról a kutatóhelyről csak egy előadásnak lehet első szerzője
  • PhD hallgató nem lehet szerző vagy szerzőtárs a TDK-előadásban.

A konferencia nyelve

  • magyar
  • angol*
  • német**.

Önálló idegennyelvi szekciókat megfelelő számú előadás esetén tudunk szervezni.

*Többek kérésének eleget téve magyar anyanyelvűek is adhatnak elő angolul a konferencián.
**Az OTDK hivatalos nyelvei a magyar és az angol!

Az előadások ideje 10 perc, amelyet 5 perc vita követ.
A konferencián projektor használatára van lehetőség.

A beérkezett összefoglalók a TDT elnökének vezetése alatt álló szakmai bizottság előzetes bírálatán esnek át. Akik munkáját az összefoglalója alapján a szakmai bizottság bemutatásra nem fogadta el, értesítést küldünk.

A konferenciával kapcsolatos további részleteket híreket a TDK Konferencia aloldalon tudja megtekinteni.

Kérdéseikkel Müller Mónika TDK-koordinátorhoz fordulhatnak.

A 2015. évi TDK Konferencia részletes programja

Frisstve: 2015.01.28

Szekcióbeosztás

(Az internetkapcsolattól függően kis időbe telhet a lapozgatható programfüzet betöltődése. A felületre kattintva teljes képernyőben is megtekintheti a programot.)

Letöltéshez kattintson az alábbi linkekre:
A szekcióbeosztás letöltése (pdf)
A nemzetközi szekcióbeosztás letöltése (pdf)

Nemzetközi szekció beosztás

 

Eredmények a házi TDK konferencián

 

 

Hallgatók-Időpontok-Szekciók a 2015. évi TDK-konferencián

35 szekció: 356 előadás
7 nemzetközi szekció: 54 előadás

Frissítve: 2015.01.28

A 2015. évi TDK-konferencia programja / Hallgatói Előadások beosztása

(Az internetkapcsolattól függően kis időbe telhet a lapozgatható programfüzet betöltődése. A felületre kattintva teljes képernyőben is megtekintheti a programot.)

Letöltéshez kattintson az alábbi linkekre:
A hallgatói előadások beosztásának letöltése (pdf)

 

Gyakorlati verseny

 

Semmelweis Egyetem Orvos-, Fogorvos- és Gyógyszerésztudományi Diákköri Konferencia 2014/2015.

Gyakorlati verseny a nemzetközi TDK konferencia keretein belül – 2015. február 10 -13.

Ebben az évben már második alkalommal hirdet meg gyakorlati versenyt a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa a Semmelweis Egyetem Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencia keretében.

Bíztatjuk az egyetemi és/vagy a nemzetközi TDK konferencián regisztrált ELŐADÓ hallgatókat, hogy fontolják meg részvételüket egy, a képzési területüknek megfelelő gyakorlati versenyen is az alábbiak közül:

  • Sebészeti Gyakorlati Verseny
  1. Kabay János Gyógyszerészeti Gyakorlati Csapatverseny
  • Fogászati Gyakorlati Verseny

A gyakorlati versenyek megszervezésével az a célunk, hogy az elméleti megmérettetés mellett a konferencia résztvevői gyakorlati tudásukat is összemérhessék külföldi kollégáikkal.

A sebészeti- és fogászati gyakorlati versenyen egyéni résztvevők, míg a gyógyszerészeti versenyen 3 fős csapatok indulására van lehetőség.

A gyakorlati verseny aktív résztvevőinek (ill. a résztvevő csapatok tagjainak) a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Konferencia vagy a Semmelweis Egyetem Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencia regisztrált ELŐADÓJÁNAK kell lennie. A versenyzők (a csapattagok) továbbá a Semmelweis Egyetem, vagy valamely, a konferenciára meghívott egyetem Tudományos Diákkörének regisztrált tagjai kell, hogy legyenek.

A versenyek részletesebb ismertetése:

  1. Kabay János Gyógyszerészeti Gyakorlati Verseny

(2nd János Kabay Pharmaceutical Practical Team Competition)

A verseny a konferencia ideje alatt, előreláthatóan a konferencia csütörtöki napján kerül megrendezésre, a gyakorlati feladatok a Gyógyszerésztudományi Kar résztvevő Intézeteinek laboratóriumaiban lesznek megtartva. A verseny pontos napjáról, a kezdés idejéről és a találkozó helyéről a regisztrált versenyzőket e-mailben tájékoztatjuk.

A verseny során a csapatoknak a gyógyszerésztudomány különböző területeihez kapcsolódó, gyakorlati jellegű problémákat kell majd megoldaniuk. Az előző versenyhez hasonlóan, a csapatok ez alkalommal is a gyógyszerészi kémia és gyógyszeranalízis, a gyógyszertechnológia, valamint a gyógyszerhatástan területeiről kapnak majd különböző feladatokat. A versenyen való sikeres részvételhez ajánlott, hogy a csapatok a gyógyszerésztudomány különböző területein megfelelő felkészültséggel rendelkező tagokból álljanak.

Regisztráció: e-mailben a marattesz@gmail.com címre. A regisztrációnak tartalmaznia kell a csapat nevét, a hallgató nevét, egyetemét, karát, évfolyamát, annak az Intézetnek/Tanszéknek/Klinikának a nevét, ahol TDK munkáját folytatja, valamint a témavezető nevét. A sikeres regisztráció feltétele, hogy a hallgató előadást jelentsen be az egyetemi- vagy nemzetközi TDK konferenciára.

  • Fogorvosi Gyakorlati Verseny

A verseny során a résztvevőknek fogorvosi gyakorlati esetet kell megoldaniuk. A verseny során felső egyes fog preparációja és kompozit direkt héj restauráció készítése lesz a feladat. Minden feladat előtt egy bemutató műtét lesz megtartva a verseny standardizálása érdekében.

Felhívás a versenyre

Jó versengést kívánunk!

Budapest, 2014. december 05.                                                       A Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa