A negyedéves kötelező kurzus, az Agyi esettanulmányok célja, hogy a központi idegrendszert többféle aspektusból mutathassuk be a szakkollégistáknak, és ezáltal olyan területek is ismertetésre kerüljenek, melyekre az egyetemi oktatás keretein belül nem kerül sor.

Az első előadást Dr. Bolyky Orsolya jogász tartotta, aki az Országos Kriminológiai Intézet munkatársaként a kriminálpszichológia működésébe vezetett be minket. A valódi periratok alapján felállított esetek közös megbeszélése során számos, sokak számára megdöbbentő ténnyel szembesültünk, így az előadás nem csak érdekes, de egyben igen tanulságos is volt számukra.

A kurzus második előadását Prof. Dr. Kamondi Anita tartotta, aki egy rendkívül jó hangulatú előadás során a neurológiában alkalmazott patológiai jelekről mesélt nekünk. Az Állatkert az agyban c. előadásból rengeteg olyan érdekes gyanújelről hallhattunk, amely a későbbi gyakorlatok során biztosan hasznos lesz.

A kurzus harmadik, egyben záróelőadását Dr. Erőss Lóránd, Prima díjas neurológus-idegsebész tartotta, aki először bemutatta a mesterséges intelligencia és a neurológia kapcsolatát, majd olyan modern, az idegsebészeti szakellátásban elérhető műszerekről mesélt, melyeket jelenleg az epilepszia és más neurológiai kórképek kezelésére alkalmaznak.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni előadóinknak, hogy elvállalták a felkérést és egy előadás erejéig ellátogattak a Hársfába!

Prof. Dr. Kamondi Anita: Állatkert az agyban