Pályázat

Házi gyermekorvosi körzet betöltésére

 

Hirdető felhasználó: Abony Város Önkormányzata

Ellátandó lakosságszám (kártya): 474
Ellátandó települések száma: Egy településrész

Szolgálati lakás megoldható.

Pályázati feltételek:

  • a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.)

EüM. rendeletben előírt képesítés és az ott, valamint a 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben előírt egyéb feltételek

– magyar állampolgárság,
– büntetlen előélet,
– nem áll foglalkozástól és közügyektől való eltiltás hatálya alatt,
– cselekvőképesség,
– orvosi munkakör betöltésére való egészségügyi alkalmasság

Előnyt jelent:

  • Házi gyermekorvosi (körzeti orvosi) területen szerzett legalább 2 éves gyakorlat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

– fényképes szakmai önéletrajz,

– iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,

– szakmai gyakorlatot igazoló dokumentumok,

– egészségügyi alkalmassági igazolás,

– érvényes orvosi nyilvántartási engedély, Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,

 

– a vállalkozói formától függően az egyéni vállalkozói igazolvány, illetve társas vállalkozás

  esetén a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolatát,

– a működtetési jog meglétét igazoló okirat hitelesített másolatát, vagy a működtetési jog megszerzése feltételeinek fennállását igazoló határozat,

– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, amellyel a pályázó igazolja a büntetlen előéletét és azt, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a jogviszony létesítését nem teszi lehetővé, vagy az igénylésről szóló postai feladóvevény másolata,

– nyilatkozat arról, hogy nyílt vagy zárt ülésen kéri a pályázata megtárgyalását,

– nyilatkozatot, melyben a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyag elbírálásában  résztvevők a pályázatot megismerjék, és abba betekintsenek.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. március 31.

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. április 30.

A pályázat benyújtásának módja:

– A pályázatot postai úton „Házi gyermekorvosi pályázat”megjelöléssel ellátva Abony Város Polgármesteréhez kell benyújtani (Abony  Város Önkormányzat Polgármestere 2700 Abony, Kossuth tér  1.)
– Személyesen Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester, 2740  Abony, Kossuth tér

Területi ellátási kötelezettséggel: Igen
A munkakör betölthetőségének időpontja: elbírálás után azonnal

Jogviszony jellege: Az Önkormányzat a nyertes pályázóval határozatlan időre szóló részletes szerződést köt, melyben a felek a működés, üzemeltetés feltételeit rögzítik.

A munkavégzés helye:Pest megye, 2740,Abony, Újszászi út 21-23.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatot Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el, a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő első képviselő-testületi ülésen. A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A házi gyermekorvos munkakör betöltése megbízási jogviszonyban, megbízási szerződés alapján történik. A praxisjog az önkormányzattal történő megállapodás megkötése útján ingyenesen megszerezhető.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester nyújt, a 06-53-360-135  telefonszámon.