Mert minden perc számít!

VIZSGÁLATKÉRÉS


Hosszú kutatási és tesztelési folyamatok után, az Egyesült Államokban 2019. Márciusában engedélyezték előrehaladott TNBC-k esetében az immunterápia egy fajtáját. A terápia már Magyarországon is elérhető! A kezelés megkezdésének feltétele, hogy patológiai módszerekkel, kimutassuk, hogy az immunterápia egyik célpont fehérjéje kifejeződik e a tumorsejteken, illetve a tumorsejtek mellett más egyéb immunsejteken, kötőszöveti sejteken.

TRIPLA-NEGATÍV EMLŐCARCINOMA

A hagyományos klinikopatológiai megközelítés a rosszindulatú emlőtumorokat a tumor szövettani típusa, aggresszivitása (grade) és kiterjedtsége (stádium) szerint csoportosítja. Fentiek mellett, a mai patológiai diagnosztika ún. prediktív analízist is végez, mely során meghatározzuk a tumorsejtekben különböző fehérjék kifejeződését. Általánosságban két hormonreceptor, az estrogen és a progesteron, illetve egy növekedési faktor receptor, a HER2 kifejeződését vizsgáljuk immunhisztokémia és bizonyos esetekben in situ hybridisatios módszerekkel. 

Triplanegatív emlőcarcinomák (TNBC) esetében sem a hormonreceptorok, sem a HER2 növekedési faktor receptor kóros kifejeződése nem mutatható ki. Sokszor ezek a tumorok fiatalabb korban alakulnak ki és aggresszívebb lefolyást is mutatnak a többi emlőtumorhoz viszonyítva.

Az utóbbi időben egyre több tanulmány születik arról, hogy valójában a TNBC egy heterogén betegségcsoport és több altípust lehet elkülöníteni. Az egyes altípusok más prognózist mutatnak és más kezelési formákra lehetnek érzékenyek. (pl. immunterápia, androgén receptor ellenes kezelés, mTOR gátló kezelés, PARP gátló kezelés, stb.) Ezek a tumor típus beosztások és az egyes tumorok feltételezett terápia érzékenysége ma is intenzív kutatás tárgya.​

PD-L1 MEGHATÁROZÁS

A triplanegatív emlőcarcinomák egyes eseteiben, a hagyományos kemoterápiás kezelések mellett, immunterápia válhat szükségessé. Az immunterápia megkezdésének feltétele, hogy a PD-L1 fehérje kifejeződését a tumorban kimutassuk.

Mivel a TNBCk aggresszív, gyors lefolyású betegségek, a megfelelő kezelés mihamarabbi elkezdése kulcsfontosságú feladat, így a kezelés feltételéül szabott diagnosztika elvégzése sem késlekedhet. 

A VIZSGÁLATKÉRÉS SZAKORVOSI FELADAT! AMENNYIBEN ÖN BETEG VAGY BETEG HOZZÁTARTOZÓJA, KÉRJÜK, KONZULTÁLJON A KEZELŐORVOSSAL!