Hallgatóink idén nyáron a European College of Sport Science 18. évi kongresszusán vettek részt.
Barcelonában jártunk
2013. június 26-29. között került megrendezésre a European College of Sport Science 18. évi kongresszusa. Az eseménynek Barcelona, a National Institue of Physical Education of Catalonia (INEFC) adott otthont. A konferencián összesen 3.112 fő vett részt, amelyet 75 ország szakemberei tettek ki. A konferenciára beküldött és elfogadott absztraktok száma meghaladta a 2.400-at. A szekciókból 4 plenáris ülésen vehettünk részt, továbbá 143, a szakmában kiemelkedő teljesítményt nyújtó meghívott előadót hallgathattunk meg. A szervezők nagyon figyeltek arra, hogy az egyes tudományterületeken belül eltérő hipotézist képviselő kutatócsoportok álláspontja megjelenjen és vitát generáljon.
A kiállító részlegen hasznos eszközöket próbálhattak ki, illetve vásárolhattak meg a résztvevők. A kiállítók között szerepelt több, nagyobb mérőműszerrel és technikával foglalkozó cég is (Xsens, cardiowise, ActiGraphs, PALtechnologies, stb.). Itt összesen 68 kiállító képviselte a sporttudomány területeit. Itt is, mint a szekciók összetételében is megfigyelhető volt, hogy a sport élettani, biomechanikai vizsgálatokkal foglalkozó cégek nagyobb súllyal és számmal szerepeltek a konferencián.
Csoportunk egyik fő érdeklődési területe a mozgatórendszer mechanikai működésének vizsgálata. Ebben a témakörben a legnevesebb kutatóktól is hallhattunk előadásokat. Különböző sportágak, mint az alpesi sí, úszás, szinkronúszás, futás, rögbi, kézilabda, evezés, birkózás kinetikai és kinematikai hátteréről hallhattunk új információkat. Így például egy kenyai elit futókat vizsgáló kutatás eredményei szerint a futásukat jellemző nagy mechanikai hatásfok többek között a futók alsó végtagi izom-ín rendszerének felépítésének köszönhető, nevezetesen a vádli izmokhoz tartozó erőkarok hosszabbak, így nagyobb nyomatékot képeznek azonos erőkifejtés mellett, továbbá több elasztikus energia visszanyerésére alkalmas az Achilles-inuk. Egy másik, ezzel kapcsolatos vizsgálat szerint a gyorsabb hosszútáv-futók nyúlékonyabb Achilles-ínnal rendelkeznek.
Társadalomtudományi területen elsősorban Pedagógia, Pszichológia, Sportmenedzsment, Szociológia szekciókba osztották a különböző témájú előadásokat. A sportmenedzsment szekciókban több neves előadótól hallhatunk az Elit sport problémáiról, struktúráiról; ázsiai és európai sportfejlesztési modellekről; sportolók kettős karrierjéről; svéd- norvég-spanyol sportszervezetekről vagy akár a SPLISS nemzetközi együttműködési projektről – kutatási együttműködésről, amely koordinálja, fejleszti a sportpolitika kutatásokat, együttműködve a politikai döntéshozókkal.
Összegzésképpen elmondható, hogy mindenképpen hasznos napokat töltöttünk Barcelonában, ezért köszönettel tartozunk támogatóinknak, így a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programnak is. A tudományos programok mellett lehetőségünk nyílt a város szépségeinek felfedezésére, valamint a remek időnek köszönhetően többszöri fürdőzésre is a gyönyörű mediterrán tengerparton. A szociális programok keretein belül lehetőségünk nyílt nemcsak más nemzetiségű, hasonló korú kutatókkal felvenni a kapcsolatot, de számtalan neves tudós is megtisztelt minket a társaságával az étkezések alatt. Ezek a beszélgetések olyan konkrét kutatási ötletekben és együttműködésekben realizálódhatnak, amely mindannyiunk számára komoly előrelépést jelenthet. Csakúgy mint a külföldi tanulmányút meghívások, amely látókörünk további bővülését segíti elő.
Baráth Kinga, Hegyi András, Négyesi János, Péter Annamária, Schuth Gábor