Beszámoló a május 29.-i Kerpel napról
Május 29-én került megrendezésre a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó program tehetségnapja a Semmelweis Szalonban.
A rendezvényt Dr. Szél Ágoston Rektor úr nyitotta meg, méltatva 2007 óta elindított Tehetséggondozó program munkáját.
Köszöntőt mondott Dr. Fekete György a Kerpel program új elnöke, valamint Dr. Szabó Attila a program titkára.
Az estet megtisztelte jelenlétével a program névadójáról elnevezett Kerpel-Fronius Ödön fia, Dr. Kerpel-Fronius Sándor, Dr. Sótonyi Péter tiszteletbeli elnök és Dr. Tulassay Tivadar volt Rektor is, valamint számos egyetemi oktató és vezető tisztségviselő.
A Tehetséggondozó program tanácstagjain és mentorain kívül részt vettek a tehetséggondozó program régi és újonnan felvett hallgatói.
A program első felében új hallgatóink kiváló tudományos eredményeiket mutatták be. Dr. Nagy Zoltán PhD, Kellermayer Dalma AOK III, Odler Balázs AOK V. Dr. Módos Dezső PhD, valamint Haraszti Réka AOK VI. éves hallgató (aki már 2007 óta tagja a programunknak).
A Kerpel nap második részében egy kulturális ízelítőt láthattak, hallhattak új hallgatóink előadásban.
Fenyves Bánk AOK IV éves hallgató csodálatos őrségi fotóiról, Pálya Fanni AOK II éves hallgató kiváló versmondásával, valamint Orosz Ádám nagyszerű operaáriáival kápráztatta el a közönséget.
Ezt követően fogadással egybekötött beszélgetéssel, ismerkedéssel zárult a program.