“Mortui vivos docent”, azaz “Holtak tanítják az élőket” – olvasható az Anatómia Intézet udvarán található emlékművön. Mióta része az anatómiának a boncolás és hogyan tanultak az akkoriak?
Bár boncolást a Távol Keleten is végeztek a Krisztus előtti évszázadokban, ezekről viszonylag keveset tudunk. Az ókori anatómia talán legjelesebb a gladiátorok orvosaként tevékenykedő Galenus volt, aki bár a gladiátorok sérülései és sebesülései révén bepillantást nyert az emberi test belsejébe, ő maga egyetlen tetemet sem preparált. Az emberi test anatómiáját leginkább a majmok és sertések boncolásából nyert ismeretekkel igyekezett megismerni. Bár írásainak jelentős része elveszett, így is többezer oldalnyi terjedelemben maradtak ránk munkái. Állításait több évszázadon keresztül megkérdőjelezhetetlennek tartották. Kr. u. 300 körül bekövetkezett halála után azonban az anatómiai és a kórboncolás tudománya is lezárult. Közel 1500 éven át nem végeztek boncolást a középkorban.
A középkori anatómia úttörői Itáliából származtak, és a sor Mondino de Luzzi tanulmányával kezdődött 1315-ben. Ezt követően Európa egyetemein (így az első orvosi iskolában, a salerno-i egyetemen), bár az anatómiát ekkor még továbbra is sertésen oktatták, diplomájuk megszerzéséhez az orvosoknak részt kellett venniük emberi tetem feltárásán is. A munkát a boncmester végezte, míg a professzor biztonságos távolból olvasta az akkor időtlennek számító galenus-i műveket.
Érdekes módon, a mai anatómia előadótermek is ebből a korból származnak: Alessandro Benedetti (1450-1512) volt az első, aki Padovában római színházra emlékeztető tantermet építtetett, és óráit ezekben tartotta. (Később hasonló szintkülönbséggel rendelkező termekben, ún. “theatrum anatomicum”-ban tartották az előadásokat, sőt, az Anatómiai Intézet is ilyen paraméterekkel épült 1897 és 1898 között.)
Az 1560-as években lett a padovai egyetem anatómia professzora Andreas Vesalius. Kortársaival szemben, ő nem a távoli katedráról oktatott, hanem szikét ragadva az aktív boncolást részesítette előnyben. Az ő nevéhez fűződik a készítmények bevezetése az anatómiai gyakorlatba. Részletes anatómiai metszeteket és preparátumokat készített, valamint megírta hatalmas, hét kötetes anatómia tankönyvét 1543-ban “De humanis corporis fabricia” címmel – mielőtt az egyetem Bonctani Tanszékének vezetője lett. (E cikk kiemelt képe is a könyv egy részletét mutatja.)
Külön érdekesség, hogy az angliai anatómiai iskolák kezdetben csak kivégzett gyilkosok tetemét használhatták fel oktatási célra. Az intézmények számának gyors gyarapodása miatt azonban jelentős hullahiány lépett fel Angliában, amely az 1836-os “anatómiarendelet” bevezetésével ért véget. Ebben a 200-300 évben (a XVI. századtól kezdve) jelentős fejlődést mutatott a hullarablás: az intézmények igen tetemes összeget voltak képesek kiadni egy-egy amputált végtagért vagy hulláért. Az sem volt ritka, hogy a hallgató orvosi tanulmányainak tandíját éppen ezzel fizette.
A magyar anatómia még a ma ismert Anatómiai Intézet megépítése előtt kezdetét vette, az 1859-ben az Üllői út 26. alatt található belső klinikai tömbben épült meg az első anatómiai intézet.
A kép forrása: https://semmelweis.hu/anatomia/az-intezet/intezetunk-tortenete/
Később, 1897-’98 között épült meg a Királyi Magyar Tudományegyetemi Anatómiai Intézet, Mihalkovics Géza tervei nyomán mai helyén, a Tűzoltó utca 58. szám alatt. Erről azonban már egy másik cikk szól, amelyet jövő héten érhet el az Olvasó…