Napsütésben a Vörösmarty Bölcsődében!

A 11.D osztály pedagógia gyakorlat óráját Pesterzsébeten, kertvárosi övezetben töltötte.

Frindt Andrea bölcsődevezető szakmai tájékoztatója minden apró részletre kitért, a beszéde végére már magunkénak éreztük a 9 bölcsődei csoportot. Több tanulónk nem először járt az intézményben, mert dajka végzettségükhöz is itt kaptak gyakorlati szakoktatást, amit még egyszer hálásan köszönünk!

A tájékoztató beszélgetés után körbejártuk a csoportokat és a bölcsőde helyiségeit. A megfelelően előkészített környezet, amelyben a gyermekek dolgoznak, inspiráló és változatos. Fejlesztő szoba, udvari mozgásos játékok, sószoba, madáritató, természetes anyagokból készült Montessori-eszközök, tornaterem, játszóház, pancsoló, tejkonyha… Valós élményeket szerezhettünk, új pedagógiai módszereket, eszközöket ismerhettünk meg. Diákjaink megfigyelték a dajkák és a kisgyermekgondozó -nevelők együttes munkáját, amiben megértés, és harmonikus légkör uralkodott. A szabad levegőn való mozgás és játékokkal teli nap után, igazán hasznos ismeretekkel és élményekkel gazdagodva tértünk vissza a Bókayba.

Diákjaink reflexiói.

„Én nagyon élveztem a bölcsődei látogatást. Aranyos gyerekek voltak. A kisgyermeknevelők is segítőkészek és sokat beszélgettek velünk. Szívesen mennék oda dolgozni, mert jó közegben lennék, és azt csinálnám, amit szeretek.”

„Jól éreztem magam, ezáltal megtaláltam, hogy milyen téren szeretnék elhelyezkedni. Pozitív és segítőkész nevelők – jó volt látni, hogy mennyire segítőkészek és mennyire szeretik a munkájukat.”

„Véleményem szerint nagyon szórakoztató volt a bölcsődében lenni. A dajkák és a kisgyermeknevelők meg persze a gyerekek is iszonyatosan barátságosan, pozitívan fogadtak bennünket. Beleláthattunk egy kicsit, milyen is valójában ez a szakma. Sok kreativitás és energia szükséges, viszont azért, hogy a gyermekeket mosolyogni láthassuk, megéri. Szívesen részt vennénk több ilyen programon is.”

„Fantasztikusan éreztem magam. Jó volt a közösség, a nevelők kedvesek voltak.”

„Számomra nagyon jó élmény volt megtapasztalni, hogy is megy a való életben, amit megtanultam. Szívesen mennék többször ilyen gyakorlatra.”

„Nagyon szép volt a bölcsőde. Mindenféle fejlesztőeszközük és -játékuk volt a gyerekeknek. A gyerekek és a nevelők is befogadóak voltak.”

„Szerintem nagyon fontos a gyakorlat, mivel sokkal jobban meg tudom figyelni a gyerekeket és a pedagógusokat. Amit már elméletben elmondtak, megtanítottak, jobban megértettem a helyszínen.”

„Mi a Csibe csoportban voltunk, segítettünk az öltözködésükben és sokat játszottunk kint az udvaron. Összeségében sokat megtudtam a kisgyermekekről, ami a szakmánkhoz nagyon fontos.”

„Jól éreztem magam. A nevelők nagyon kedvesek voltak, figyeltek a gyerekekre. Az udvaron csoportonként szétválasztva voltak a gyerekek a balesetveszély elkerülése miatt. Kedvencem egy békás mondóka lett, amit mi is megtanultunk a nevelőtől. Rend, tisztaság van, a dajkák mindig ügyeltek, hogy minden rendben legyen. Mennék máskor is szívesen!”

Szervező oktatók: Rémai Csabáné osztályfőnök és Buócz-Imri Erzsébet szakmai oktató